Rossz történelmi emlékeket idéz Berlin listázásba forduló háborús készülődése. Németország békeidőben, különleges jogrend és társadalmi vita nélkül korlátozza, hogy ki hagyhatja el három hónapnál hosszabb időre az országot. Az állam ezzel saját polgárainak egyik legalapvetőbb jogát sérti.

Jelentős szabályozás lépett hatályba Németországban, amelynek a furcsaságát az adja, hogy kiötlői igyekeztek a lehető legnagyobb csendben végezni a munkájukat, miután pontosan tisztában voltak annak társadalmi elutasítottságával. A rendeletmódosítás értelmében a 17 és 45 év közötti férfiaknak a jövőben engedélyt kell kérniük a német hadseregtől, amennyiben három hónapnál hosszabb időre szeretnék elhagyni az országot – függetlenül attól, hogy külföldi munkáról, tanulmányokról vagy csupán egy szimpla hosszú utazásról van szó.

A változás érdekében a sorkatonai törvény (Wehrpflichtgesetz) 3. cikkelyének második bekezdését módosították. Korábban ez a passzus rendelkezett arról, hogy a férfiak hosszabb külföldi tartózkodása engedélyköteles legyen, ám kizárólag különleges jogrend vagy olyan védelmi krízis esetén, amikor Németország területét fegyveres támadás éri. A mostani szabályozással ez már békeidőben, háborús helyzet nélkül is kötelező jellegű.

A sorkötelezettség visszaállításának leglelkesebb szószólójaként ismert Boris Pistorius irányította védelmi minisztérium szóvivője szerint a szabályozás hátterében egy „megbízható katonai nyilvántartási rendszer kialakítása” áll, ami krízishelyzetben válik igazán fontossá, hiszen a hadsereg csak így tudja pontosan, kik azok, akik hosszabb ideig külföldön tartózkodnak. Azt ugyanakkor a védelmi tárca is elismerte, hogy a szabályozás következményei a társadalmi elutasítottság miatt nagyon is komolyak lehetnek, ezért – jó német módszer szerint – jelenleg a szabályozás részletszabályozásán, majd annak is a részletszabályozásain dolgoznak, az engedélyezési/tilalmi indoklások mechanizmusát ugyanis még nem tudták a gyakorlatba illeszteni – vagyis egyelőre maga a minisztérium sem tudja, mi alapján lehet elutasítani egy utazási „kérelmet”. A tárca arra sem tudott semmilyen választ adni, hogy milyen következményekkel jár, illetve milyen retorziók érik azt, aki egy hosszú külföldi tartózkodás előtt nem szerzi be a hadsereg engedélyét.

Lépcsőzetes előkészületek

A német állam tehát egy háborúra alkalmazandó szabályozást alakított át a békeidő mindennapjaira alkalmazva. Ami korábban csak kivételes esetekben léphetett volna életbe, az most alapszituációvá vált. Vagyis a német kormány egy elég durva listázós módszerrel saját állampolgárai millióinak tette feltételessé a szabad mozgás jogát, és vonja a legszigorúbb kontroll alá őket úgy, hogy közben igyekszik a rendeletet bagatellizálni és szimpla adminisztrációs semmiségnek beállítani.

Pedig az ördög éppen az adminisztrációs részletekben rejlik. Ez ugyanis már remekül illeszkedik az „Oroszország meg fog támadni egy NATO-s országot” Pistorius-féle rettegtető narratívájába, a hangsúlyt nem a háború megindítására, hanem az arra való felkészülésre helyezve – legalábbis a kommunikáció szintjén. Önmagában a „készülődés” minden eddigi részlete ártalmatlan adminisztrációs változtatásnak tűnik, ha azonban az egészet nézzük, egy álcázott, de szisztematikus háborús sorozási mechanizmus gyakorlatba ültetését látjuk.

A német katonai szolgálat „reformprogramja” hónapok óta dübörög, és annál agresszívebben folyik, minél nagyobb a társadalmi elutasítottság a háborús lázban égő kancellár kormánya és annak (még) csillogó papírba csomagolt kényszerintézkedései ellen. A 18. életévüket betöltött fiataloknak máris kötelező jelleggel be kell nyújtaniuk a Bundeswehrhez egy kvázi szándéknyilatkozatot arról, hogy hajlandók lennének a hadseregben szolgálni. Február óta ez kiegészült azzal, hogy kötelesek orvosi vizsgálatnak alávetni magukat, amennyiben a védelmi tárca erre felszólítja őket. Most pedig a szabad mozgás jogának erős korlátozása folytatta a sort, mindezt egyetlen cél érdekében: a Merz-kabinet a Bundeswehr létszámát 2035-re a jelenlegi 184 ezerről 255–270 ezer közöttire akarja növelni.

A probléma az, hogy a fiatalok elsöprő többsége nem tud azonosulni az ötlettel, hogy Németország ismét Európa központi fegyveres hatalmává váljon, azzal pedig végképp nem, hogy mindezt egy Oroszország elleni háború miatt tegye. A Menjen Merz a frontra! rigmus állandóvá vált a fiatalok háború és sorkatonaság elleni tüntetésein, amelyek egyébként egyre szélesebb társadalmi támogatottságot élveznek. A védelmi tárca a hatalmas tiltakozáshullám miatt választotta a lépcsőzetes kényszer technikáját, csepegtetve az átcímkézett, immár törvénybe bújtatott jogfosztásokat.

A kormány már nem is nagyon igyekszik leplezni, hogy a sorkatonai szolgálatot várhatóan 2027-ben újra bevezetik, „amennyiben nem jelentkezik elég önkéntes”. Látva az ellene szervezett tüntetéshullámot, a 18. életévüket betöltő fiatalok elutasító megnyilvánulásait, az intézkedések mögött rejlő agresszív kérlelhetetlenség érthető a kormány részéről. Merz kancellár gépezete kész tények elé állítja a társadalmat, elejét véve bármilyen vitának, egyeztetésnek, előzetes véleménynyilvánításnak és konszenzusnak. Mindezt egy olyan ellenségkép kreálásával, amelyre pusztán a hadiipar és a háborús gazdaság szempontjából van szükség, egy olyan fegyveres konfliktus folyamatos hangoztatásával, amely nem létezik, sőt minden jel szerint csak akkor kerül rá sor, amennyiben az európaiak, immár Németország vezetésével, ki nem provokálják azt. Ilyesmit pedig valóban többször láttunk már az elmúlt 125 évben. Egyik esetben sem lett jó vége.

***

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Makronóm Intézet álláspontjával.

Kapcsolódó:

Fotó: Fehér Ház