A német fiatalok egyre nagyobb része érzi úgy, hogy a hazájában romlanak a megélhetési, lakhatási és jövőtervezési feltételek. Egy friss ifjúságkutatás szerint sokan már a kivándorlást is komolyan fontolgatják. A kérdés az, hogy Magyarország tud-e vagy akar-e ebből előnyt kovácsolni.

A Potsdami Egyetemhez kötődő Jugend in Deutschland 2026 – Zukunft unter Druck című kutatás egy olyan képet rajzol a német fiatalokról, amelyet az ottani bel- és gazdaságpolitika nehezen hagyhat figyelmen kívül. A 14–29 évesek körében január 9. és február 9. között végzett 2012 fős reprezentatív felmérés szerint

a tartós válságérzet, a lakhatási gondok, a gazdasági bizonytalanság és a geopolitikai feszültségek együtt erős nyomást alakítanak ki a fiatal generációban.

A kutatás egyik legerősebb állítása az, hogy a mentális terhelésük soha nem volt még ilyen magas. A megkérdezettek 29 százaléka mondta azt, hogy pszichológiai segítségre lenne szüksége, a nők körében ez 34, míg a munkanélküliek között 42 százalék volt. A vizsgálat szerint a folyamatos krízisek, az infláció, a növekvő lakhatási költségek és a bizonytalan karrierkilátások együttesen rontják a jövőbe vetett bizalmat.

A félelmek rangsora is beszédes. A megkérdezettek 62 százaléka az európai és a közel-keleti háborút nevezte meg fő aggodalomként, 45 százalékuk tart Donald Trump elnökségének hatásától, és ugyanekkora arányt képvisel a klímaváltozás is. A lakhatási válság különösen hangsúlyos, a kutatás eredményei alapján a dráguló és szűkös lakáspiac egyre komolyabb kérdéssé is vált, amely a lakóhelyet is befolyásolja.

Már nem marginális jelenség a kivándorlási szándék

A felmérés legfontosabb politikai-gazdasági üzenete, hogy

a kivándorlásra való hajlandóság jelentősen erősödött: a megkérdezettek 41 százaléka el tudja képzelni, hogy egy másik országban éljen, sőt 21 százaléka konkrét kivándorlási tervekről beszél.

Ez már egy olyan attitűd, amely hosszabb távú munkaerő- és versenyképességi problémát jelez Németország számára.

A kutatásból az is kiderül, hogy a fiatalok politikailag nem közömbösek, de nem bíznak az állami intézményekben. A többség úgy érzi, hogy a politika nem veszi kellő súllyal figyelembe az „egyszerű emberek” szempontjait, ezért csökken a középpártok támogatottsága. A válaszolók között a Die Linke 25 százalékkal az első helyre került, az AfD pedig 20 százalékot ért el. Ez arra utal, hogy a generációs elégedetlenség a gazdasági és társadalmi csalódottsággal együtt politikai újrarendeződést hoz.

Magyarország látható célpont a németek számára

Magyar szempontból felmerülhet, hogy az országukat elhagyni kívánók vajon célba veszik-e Közép-Európát. Egyrészt hazánk ma is vonzó a németek számára, még ha nem is tartozik az első számú desztinációik közé. A Destatis adatai szerint 2024-ben 23 295 német állampolgár élt Magyarországon, Svájcban 323 574, Ausztriában 232 739, Spanyolországban pedig 128 049. Ez azt jelzi, hogy hazánk bár ott van a németek „kivándorlási térképén”, nem tartozik az elsődleges célországok közé.

A KSH 2025 második negyedévére vonatkozó statisztikája alapján a hazánkban letelepedő külföldiek 13 százaléka német állampolgár volt. Ugyanez a KSH-idősor azt is jelzi, hogy a Magyarországon tartózkodó németek száma az utóbbi években emelkedett: 2024. január 1-jén 23,2 ezer, 2025. január 1-jén 25,4 ezer fő körül alakult.

A német beáramlás nem a fiatalokról szól

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a hazánkban letelepedő németek nagy része nyugdíjas. A KSH lakáspiaci elemzésében látható, hogy a nyugat-európai vásárlók, köztük különösen a németek, jellemzően vidéki, sokszor kistelepülési ingatlanokat vesznek, nagy arányban a Dél- és Nyugat-Dunántúlon, illetve a Balaton térségében. Közöttük pedig kiemelkedő a 65 év felettiek aránya, ami arra utal, hogy a motivációjuk sokkal inkább egy második otthon megtalálása, a nyugdíjaskori letelepedés és az életminőségük fenntartása, nem pedig a munkavállalás.

Ez azért lényeges, mert a potsdami ifjúságkutatás nyomán felvillanó magyar lehetőség, azaz hogy több német fiatal érkezzen hazánkba, nem azonos a jelenlegi betelepülési mintázatukkal.

Pedig felmerülhet az a gazdaságstratégiai kérdés, hogy Magyarország jó lehetőség lenne-e a fiatal, képzett német mérnökök, technikusok, ipari szakemberek, digitális szolgáltatások terén tevékenykedők, vállalkozók, illetve távmunkában dolgozó középosztálybeli fiatalok számára.

Az említett kutatás szerzői arra is figyelmeztetnek, hogy ha a fiatalok továbbra is elégedetlenek maradnak, és elhagyják az országot, akkor a gazdaság értékes munkaerőt veszíthet el.

Magyarországnak célzott stratégiára volna szüksége

Ha hazánk szeretne részt venni a német fiatalokért zajló „versenyben”, akkor egy szűk célcsoportnak szóló célzott stratégiára volna szükség, nem egy általános kampánya. A leginkább megszólíthatók azok, akiknek a lakhatás költsége, a közbiztonság, a családalapítás feltételei, a közép-európai ipari ökoszisztéma, illetve a távmunkára épülő életforma egyszerre fontos. Ebből a szempontból Budapest, a nyugat-magyarországi ipari övezet, valamint néhány vidéki térség is ideális lehet.

A potsdami kutatás tehát azt nem bizonyítja, hogy német fiatalok tömegei készülnének Magyarországra, azt viszont igen, hogy Németországban erősödik a generációs feszültség, nő a kivándorlási hajlandóság, a lakhatás, a megélhetés, a politikai reprezentáció pedig egyre több fiatal számára jelent egzisztenciális problémát. Hazánk ebből a helyzetből akkor jöhet ki győztesen, ha a már jelenleg is a Magyarországon élő, főként nyugdíjas németek mellett egy készség- és munkavállalás-orientált ajánlattal magához tudja csábítani a fiatalokat is.

A legfontosabb eldöntendő kérdés ugyanakkor az, hogy Magyarország milyen léptékben kíván német munkaerőt fogadni a hazai német ipari jelenlét bővülése mellett. Ez már túlmutat a beruházásösztönzésen és a munkaerőpiaci racionalitáson, mivel társadalmi, kulturális és önazonossági mérlegelést is igényel. A magyar stratégia valódi tétje ezért az, hogy

hol húzódik az a határ, amely mellett a célzottan bevonzott külföldi, jelen esetben német munkaerő még erősíti a gazdaság teljesítményét, a technológiai tudás beáramlását és az ipari versenyképességet, de nem bontja meg a helyi közösségek kulturális egyensúlyát, és nem gyengíti Magyarország önmagáról alkotott képét.

Arra kell választ találnunk, hogy a magyar állam milyen társadalmi léptéket, milyen integrációs kereteket és milyen nemzeti önértelmezéssel összeegyeztethető modellt tart kívánatosnak.

Foto: Dreamstime

Kapcsolódó: