Kalifornia vezetése egyre agresszívebb adóeszközökkel próbálja megállítani a tőke és a lakosság kivándorlását, ám ezzel éppen azt a társadalmi réteget zárja csapdába, amely a gazdaság gerincét adja. Az eredmény egy gyorsan öregedő társadalom, csökkenő születésszám és szűkülő munkaerőpiac.

Fiskális pánikreakcióként a korábban dinamikus gazdaságú Kalifornia politikai eszközökkel próbálja megállítani az amortizációját – kevés sikerrel, sok negatív mellékhatással.

Kalifornia állam alapproblémáját a tömeges kivándorlás jelentette, mivel becslések szerint 2019 és 2023 között 91 milliárd dollárnyi adóbevételtől esett el, ami közvetlen költségvetési sokkot jelentett. A kivándorlási folyamat 2020 után felgyorsult: több mint 5 millió ember költözött a demokraták által vezetettekből a republikánusokra szavazó térségekbe. Ráadásul ennek a szerkezete is átalakult, hiszen míg korábban főként az alacsonyabb jövedelmű rétegek távoztak, ma már a magas iskolázottságú és tehetősebb csoportok is – ráadásul a vagyonukkal együtt. A tőkevesztés fiskális, befektetési és innovációs szempontból egyaránt kritikussá vált.

A politikai válasz a jelenségre az adóprés fokozása lett. A törvényhozók újabb vagyonadó-jellegű intézkedéseket fontolgatnak, valamint olyan lépéseket, amelyek konkrétan megnehezítik az elköltözést – például az ingatlanértékesítések után fizetendő közterhekkel. Ez különösen a felső középosztályt érinti, azokat a lakástulajdonos baby boom generációsokat, akik papíron jelentős vagyonon ülnek az ingatlanárak inflációja miatt, de nincs feltétlenül likvid tőkéjük. Ez a réteg válik a fiskális politika fő célpontjává. A leggazdagabbak mobilabbak, könnyebben költöznek például Floridába, míg a felső középosztály kevésbé rugalmas, így hatékonyabban adóztatható. Ez a logika rövid távon érthető, hosszú távon azonban hatalmas károkat okoz.

Kevés az ember, kevés a pénz

Mindennek a legsúlyosabb következménye a demográfiai torzulás, hiszen a boomerek „bezárása” az állam gyors öregedéséhez vezet. Kaliforniában az ingatlantulajdonosok átlagéletkora folyamatosan nő, a lakók pedig tovább maradnak ugyanabban az ingatlanban, mint bárhol máshol az Egyesült Államokban. Ezzel párhuzamosan jelentősen visszaesik a fiatalok beáramlása: Kalifornia ma már az utolsó helyen áll az egy főre jutó új betelepülők tekintetében. Ehhez jön még a fiatalok elvándorlásának problémája. A millenniumi generáció jelentős része elhagyja az államot a magas megélhetési költségek és az adóterhek miatt. Azok, akik elköltöznek, átlagosan havi 600 dollárral magasabb jövedelmet érnek el az új lakóhelyükön, ami elég erős gazdasági ösztönző.

Ennek hatására Kalifornia termékenységi rátája, amely korábban az országos átlag felett volt, ma már a 10. legalacsonyabb az Egyesült Államokban. A születési arányok egyre inkább az elöregedő régiókra, például Floridára hasonlítanak, nem pedig a dinamikusan növekvő versenytársakra, mint Texas, Arizona vagy Utah. A legklasszikusabb példa Los Angeles megye: az ezredforduló óta a 25 év alatti népesség közel 750 ezer fővel csökkent, ami 19 százalékos visszaesés. Tavaly ennél a korosztálynál Los Angeles produkálta az Egyesült Államok legnagyobb nettó népességvesztését, míg Texasban, Idahóban, Utahban és Arizonában ugyanebben a csoportban két számjegyű növekedést mértek.

Kialakult tehát a „kettős prés”: az idősek maradnak, a fiatalok mennek, ami egyszerre csökkenti az adóalapot, növeli a szociális kiadásokat és gyengíti a gazdasági dinamizmust. Az a modell, amely évtizedeken át Kalifornia sikerét adta (a fiatal, ambiciózus munkaerő folyamatos beáramlása), most darabjaira hull szét.

A progresszív adópolitika rövid távú bevételi stratégiája hosszú távon megrengeti a gazdasági alapokat, ráadásul olyan versenytárakkal néz szembe, amelyek tudatosan a fiatal, mobil és produktív rétegeket vonzzák. Kalifornia ehelyett egyre inkább a saját lakóinak röghöz kötésére épít, ezzel pedig maga végzi ki azt a lendületet, amely egykor a világ egyik legerősebbjévé tette.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime