A Pew Research Center legújabb felmérései szerint a magasabb jövedelmű országok lakói általában nagyobb valószínűséggel állítják, hogy hazájuk politikai rendszerében csak kisebb változtatásokat igényelnének. Ezzel szemben a közepes jövedelműekben lakók nagyobb eséllyel mondják, hogy a politikai rendszerükben jelentős vagy teljes körű reformra van szükség.

Az Egyesült Államok azonban figyelemre méltó kivételt e tendencia alól. Annak ellenére, hogy a felmérésben szereplő országok közül az USA egy főre jutó GDP-je a legmagasabb, az amerikaiak 77 százaléka megújulást sürgetne az ország politikai rendszerében.

A legtöbb amerikai úgy gondolja, hogy elengedhetetlen lenne a politikai rendszer jelentős átalakítása, ugyanakkor sokan nem igazán bíznak ebben, így a népesség mintegy fele ilyen pesszimista reformernek nevezhető.

A lakosság másik fele megosztott: 27 százalék úgy véli, hogy kellenének a jelentős változások, sőt bízik abban, hogy ezek megvalósulhatnak (optimista reformerek), míg 23 százalék szerint a rendszerek nincs szüksége jelentős, legfeljebb csak kisebbek módosításokra (a status quo támogatói).

A Pew Research Center elemzése 25 országban kérdezett rá az emberek politikai reform iránti vágyára és arra, hogy bíznak-e ennek hatékony megvalósíthatóságában.

Nem az Egyesült Államok az egyetlen, ahol a pesszimista reformerek alkotják a többséget. A 25 ország közül az USA azon 9 közé tartozik, ahol ez a helyzet Görögország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Dél-Korea, Japán, Törökország és Lengyelország mellett.

A pesszimista reformerekhez hasonlóan az optimisták is úgy vélik, hogy az országuk politikai rendszere jelentősen vagy teljesen megújítandó, ám az előbbiekkel ellentétben ők bíznak abban, hogy hatékonyan megváltoztatható.

A tavaly felmért országok közül hatban az optimista reformerek teszik ki a lakosság legnagyobb részét: Indiában, Kenyában, a Dél-afrikai köztársaságban, Indonéziában, Magyarországon és Argentínában.

Az Egyesült Államoknak messze a legmagasabb egy főre jutó GDP-je azon kilenc ország közül, ahol a pesszimista reformerek alkotják a legnagyobb csoportot. Ezzel szemben a következő öt legmagasabb jövedelmű országban, a status quo támogatói általában túlsúlyban vannak velük szemben. Például Hollandiában a felnőttek 69 százaléka támogatja a status quót.

Az egy főre jutó GDP általában alacsonyabb ott, ahol az optimista reformerek vannak többségben. És bár ahogy említettük, az egy főre jutó GDP-ben kiemelkedik, az Egyesült Államok a nemzet demokráciájának szakértői értékelése tekintetében hasonló a többi pesszimista reformer országhoz.

A demokrácia értékelése általában magas a kilenc pesszimista reformer országban (bár Törökország kivétel), de alacsonyabb, mint azokban, ahol nagyobb arányban vannak a status quo támogatói. Svédország a Freedom House szerint a felmérésben szereplők közül a legjobban értékelt demokrácia, az ott élők 71 százaléka szerint országa politikai rendszerében nincs szükség változásokra vagy csak kismértékűekre.

A pesszimista reformer országok polgárai nem csupán a politikai rendszerükkel elégedetlenek. Általában kevésbé bíznak másokban, kedvezőtlenebbül ítélik meg honfitársaik erkölcsi színvonalát, illetve pesszimistábbak a gazdaságot illetően, mint a status quót támogató államok lakói. Az USA-ban megkérdezettek általában egyetértenek a többi pesszimista reformer országgal ezekben a kérdésekben.

Például csupán 55 százalékuk érzi úgy, hogy a legtöbb emberben meg lehet bízni, ami lényegesen alacsonyabb arány, mint több olyan országban, ahol a status quo támogatói vannak többségben. Svédországban és Hollandiában a megkérdezett felnőttek körülbelül 80 százaléka vélekedik hasonlóképpen. Emellett az USA a egyetlen felmérésben szereplő egyetlen ország, ahol több felnőtt tartja mások erkölcseit és etikai normáit inkább rossznak, mint jónak.

Ahol viszont a status quo támogatói alkotják a legnagyobb csoportot, ott a válaszolók többsége szerint országukban az emberek erkölcsileg rendben vannak, például a kanadaiak 92 százaléka gondolja így.

A pesszimista reformerek általában kedvezőtlenebbül ítélik meg az országukban élő gyermekek jövőjét. Abban a kilenc országban, ahol a pesszimista reformerek alkotják a legnagyobb csoportot, a felnőttek mindössze 20 százaléka mondta egy 2024-es felmérésben, hogy a gyermekek felnőttkorukban anyagi szempontból jobb helyzetben lesznek, mint a szüleik. Ezzel szemben ahol a status quo támogatói alkotják a legnagyobb csoportot, az emberek enyhén optimistábbak voltak ebben a tekintetben.

Az optimista reformerek országainak lakói általában bizakodóbbak voltak a következő generáció anyagi kilátásait illetően. Átlagosan 42 százalék gondolta úgy, hogy a gyermekeik jobb helyzetben lesznek, például Indiában és Indonéziában tízből heten vagy többen osztották ezt a véleményt.

Kritikus jelek Washingtonban

Az amerikai helyzet különlegessége, hogy a gazdasági fejlettség ellenére a politikai rendszerrel való elégedetlenség, az alacsony társadalmi bizalom, a honfitársak kedvezőtlen erkölcsi megítélése és a jövőbeli gazdasági kilátásokkal kapcsolatos pesszimizmus egyszerre van jelen. Vagyis a politikai elégedettséget nem pusztán a gazdasági fejlettség határozza meg, de az szorosan összefügg a társadalmi bizalommal és a jövőbe vetett hittel.

Az Egyesült Államok esete ellentmond annak a klasszikus modernizációs feltételezésnek, hogy a gazdasági fejlettség automatikusan politikai elégedettséget és stabilitást eredményez. A világ egyik leggazdagabb államában megfigyelhető tömeges rendszerkritika és reformigény arra utal, hogy a legitimáció válsága gazdasági helyett intézményi és társadalmi eredetű.

A pesszimista reformerek magas aránya az elégedetlenségen kívül alacsony cselekvési szándékkal is jár, ami azért veszélyes kombináció, mert növeli a politikai polarizációt, csökkenti az intézményekbe vetett bizalmat, sőt hosszabb távon kormányzási bénultsághoz vezethet. Ez pedig gyengíti az ország külpolitikai mozgásterét is, hiszen a belső megosztottság korlátozza a koherens stratégia megalkotását. Az USA hasonlósága olyan országokkal, mint Franciaország vagy Japán, azt jelzi, hogy a fejlett demokráciák egy részében megtalálható a strukturális bizalomválság. Ugyanakkor az, hogy más fejlett államokban továbbra is erős a status quo támogatottsága nem elkerülhetetlen trendet jelez, mindez inkább az intézményi minőség és a társadalmi kohézió kérdése.

A feltörekvő országok bizakodó reformattitűdje arra mutat, hogy a politikai legitimáció kulcsa a jövőbe vetett hit. Ahol az emberek elhiszik, hogy a rendszer javítható, ott még alacsonyabb fejlettségi szinten is nagyobb a stabilitási potenciál.

A társadalmi bizalom és az erkölcsi percepciók romlása az USA-ban a politikai mellett mélyebb társadalmi kohéziós válságra utal. A globális vezető szerep gazdasági, katonai erőn, továbbá belső stabilitáson és normatív vonzerőn is alapul, ám ha ez utóbbi gyengül, az az amerikai befolyás csökkenéséhez vezethet.

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons