Peking újabb frontot nyithat a technológiai hidegháborúban: a félvezetők és a kritikus nyersanyagok után már a napenergia-ipar kulcsberendezéseit is stratégiai eszközként kezelheti. Ha Kína korlátozza a fejlett gyártóeszközök amerikai exportját, azzal a zöldátmenet egyik legérzékenyebb pontjára mér csapást.

Kína azt mérlegeli, hogy korlátozza egyes fejlett napenergia-gyártó berendezések exportját az Egyesült Államokba. A Reuters értesülése szerint főképp azokat a gépeket, amelyek a nagy hatékonyságú TOPCon- és HJT-típusú cellák gyártásához szükségesek, vagyis ahhoz a technológiai szinthez, amelyre az amerikai helyi napelemipar következő hulláma épülne.

A kérdés súlyát mutatja, hogy egyedül a Tesla 2,9 milliárd dollár értékű napelemgyártó berendezést szerezne be kínai cégektől.

Ez már több mint egy sima kereskedelmi vita, inkább a zöldipari újraiparosítás feltételeiért folyó stratégiai küzdelem.

Az ügy jelentősége, hogy a nyugati függőség jóval nagyobb a kész napelemek importjánál. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint Kínának a globális napelemértéklánc minden fő gyártási szakaszában 80 százalék feletti a részesedése, 2011 óta több mint 50 milliárd dollárt fektetett új napelemgyártó kapacitásokba, emellett több mint 300 ezer munkahelyet hozott létre az ágazatban. Ez azt jelenti, hogy a világ legfontosabb zöldtechnológiai iparágában Peking képes befolyásolni a gyártás feltételeit is.

A zöldátmenetből gazdaságbiztonsági ügy

A zöldátmenet sokáig klímapolitikai és versenyképességi kérdés volt, most viszont egyre világosabb, hogy a tisztaenergia-ipar ugyanúgy a geopolitikai nyomásgyakorlás terepévé válik, mint korábban a félvezetők, az akkumulátorok vagy a ritkaföldfémek. Ha Kína valóban fékezi a fejlett gyártóberendezések kivitelét, azzal azt üzeni, hogy a napenergia-értékláncban megszerzett fölényét kész geopolitikai tőkévé alakítani. A nyugati zöldátmenet gyenge pontja így már a kínai gyártóeszköz, a technológiai know-how és az ipari mélység hiánya.

Mindez különösen kényes pillanatban történik. Az IEA szerint az Egyesült Államokban és Indiában ugyan erősödik a napenergia-értéklánc későbbi szakaszaihoz kapcsolódó hazai gyártás, de Kína továbbra is a legnagyobb szereplő az összes fő ellátási láncban.

Vagyis Washington hiába építi támogatásokkal, vámokkal és helyi beruházásokkal saját napelemiparát, ha a kulcsfontosságú berendezések továbbra is kínai kézben maradnak.

Az amerikai újraiparosítás így könnyen korlátokba ütközhet, ahol nem a pénz, hanem a hozzáférés hiányzik.

Nem elég gyártani, a gyártás feltételeit is birtokolni kell

A mostani kínai lépés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a technológiai szuverenitás nem ott kezdődik, mint ahogy azt a nyugati iparpolitika sokáig kezelte. Nem elég helyben modulokat vagy cellákat összeszerelni, ha a gyártósorok kulcselemei, a mérnöki háttér és a beszállítói tudás más országokban található. Pekinget épp az aggasztja, hogy az amerikai szereplők a nagy értékű berendezések beszerzésével a saját kapacitásukat építik, vagyis kínai technológiával próbálják csökkenteni a Kínától való függést. A vita lényege tehát az, hogy melyikük ellenőrzi a gyártás mélystruktúráját.

Az EU ezért próbálja a klímapolitikát iparpolitikai oldalról is nézni. A Net-Zero Industry Act célja, hogy az unió 2030-ra a nettó zéró technológiák éves telepítési igényének legalább a 40 százalékát saját gyártókapacitással tudja fedezni, a Clean Industrial Deal pedig már a dekarbonizáció és a versenyképesség összekapcsolására épít. Brüsszel ezzel beismeri, hogy a klímapolitika nem választható el többé az ellátásbiztonságtól és a technológiai autonómiától.

Európa számára most drágább lehet a késlekedés, mint a védekezés

Az európai dilemma ettől még megmarad, hiszen a gyors klímacélok az olcsó import felé tolják az EU-t, a gazdaságbiztonsági stratégia viszont a drágább, de ellenállóbb helyi és diverzifikált ellátási láncokat erősítené. Az IEA szerint a napelemellátási láncok koncentrációja 2030-ban is 90 százalék felett maradhat a kulcsfontosságú gyártási szegmensekben, vagyis egyre kevesebb az idő a valódi diverzifikációra.

Vagyis Európa minél tovább halogatja a technológiai mélysége kiépítését, később annál többe kerülhet e függőség feloldása.

A tétet növeli, hogy a globális villamosenergia-rendszerben a napenergia szerepe gyorsan emelkedik. Az IEA szerint a nap- és a szélenergia részesedése a globális villamosenergia-termelésben a jelenlegi 17-ről 27 százalékra nőhet 2030-ra, miközben az adatközpontok, az elektromos járművek és a hőszivattyúk tovább fokozzák a keresletet. Ez azt jelenti, hogy a napenergiához kapcsolódó technológiai függőség a jövő villamosenergia-rendszerének stratégiai kockázata.

Magyarországnak valódi iparpolitikai tere lehet

Hazai nézőpontból mindez azért fontos, mert a következő években éppen ott nyílhat számunkra mozgástér, ahol a zöldátmenet és a gazdaságbiztonság összeér. Az ipari hierarchiában azok az országok léphetnek feljebb, amelyek nem állnak meg az összeszerelésnél, hanem mérnöki tudást, technológiai beszállítói mélységet és gyártási kompetenciát is fel tudnak építeni. A mostani kínai jelzés egy iparstratégiai pozícióharcra figyelmeztet. A jövő nyertese nem feltétlenül az lesz, aki a legtöbb készterméket állítja elő, inkább az, aki képes ellenőrizni a gyártás feltételeit, a kulcsfontosságú berendezéseket és a kapcsolódó tudást.

Kapcsolódó: