A felszínen zajló eseményekből jól látható, hogy Kína többfrontos offenzívát indított a nyugati, dolláralapú hegemónia megtörésére. A világméretű terjeszkedés mögött azonban ott egy egyre súlyosbodó belső gazdasági kényszerpálya, Kína ugyanis leginkább a belső kényszerei miatt folytat expanzív gazdaságpolitikát, mintegy előremenekülve a hazai piac strukturális problémái elől.

Kína kétsebességes gazdasága

A pekingi vezetés nemzetközi manővereinek megértéséhez elengedhetetlen a belső gazdaság torz, kétsebességes modelljének vizsgálata. Az ország az idei év első negyedében a várakozásokat felülmúló, 5 százalékos éves szintű növekedést ért el. Ezt a negyedéves alapon elért 1,3 százalékos bővülést döntően a feldolgozóipar teljesítménye fűtötte, amely az időszak növekedésének közel harmadát adta. A középpontban egyértelműen a magas hozzáadott értékű, csúcstechnológiás ágazatok állnak: az ipari robotok gyártása 33, míg az integrált áramköröké 24 százalékkal ugrott meg az előző év azonos időszakához képest.

A hatalmas ipari expanzió mellett azonban a belső kereslet jelentősen lelassul.

A kiskereskedelmi forgalom márciusi 1,7 százalékos bővülése jócskán elmarad az év első két hónapját jellemző 2,8 százaléktól. Az egy főre jutó lakossági kiadások csupán 2,6 százalékkal nőttek, ami 2022 vége óta a leggyengébb adat, és az eladatlan készletek felhalmozódásának kockázatát jelzi. Súlyos bizalmi válságot jelez továbbá az ingatlanpiaci tranzakciók 11,2 százalékos zuhanása és a magánberuházások 2020 óta nem látott csökkenése. A városokban tapasztalható munkanélküliség egyéves csúcsra, 5,4 százalékra emelkedett, a kínai belső piac pedig zsugorodik.

A Peking a lakossági fogyasztás tartós élénkítése helyett a technológiai szuverenitás megteremtésére és a globális piacokra irányuló exportvezérelt offenzívára helyezte a fókuszát. Mivel a belső fogyasztás képtelen felszívni a termékeket, Peking a hazai válságot elkerülendő, rázúdítja Európára a technológiai túltermelését. Ennek eredményeként a tavalyi év magas bázisa ellenére az export 15 százalékkal nőtt.

Támadás a nyugati árazás ellen

A nemzetközi piacok dömpingje mellett Kína a kritikus nyersanyagok piacán is támadást indított. Az ázsiai ország a tengeren érkező vasérc több mint 70 százalékát használja fel, azonban a piac túlzott spekuláció miatt az elmúlt tizenöt évben az erőviszonyok a nyugati eladóknak kedveztek. Ezt Kína megelégelte, és az újonnan felállított, 2,9 milliárd dollár tőkéjű állami BHD Groupon keresztül próbálja a nyersanyagfüggőségét átalakítani úgy, hogy a jövőben ő szabhassa meg az árakat.

A szervezet az elmúlt hónapokban letiltotta a világ legnagyobb bányacégének egyes vasérctípusait, és megtiltotta az acélművek számára a dolláralapú tengeri szállítmányok átvételét. Ennek a célja a 2010-ben nyugati, dolláralapú és rövid távú indexekhez kötött árazási mechanizmus megdöntése a 190 milliárd dolláros globális vasércpiacon.

A bürokratikus és piaci nyomásgyakorlás már részleges sikert hozott.

A két rivális bányavállalat, a Rio Tinto és a Fortescue engedtek a követeléseknek, így az év eleji szállítmányaiknál elhagyják a nemzetközi referenciaértékeket egy kínai belföldi index javára.

Ez az eljárás bizonyítja, hogy a fizikai áramlás és a logisztikai csomópontok feletti ellenőrzés miként alakítható át a piaci mechanizmusokat felülíró gazdasági fegyverré. A kínai fellépés alapvetően geopolitikai indíttatású, és a vasércpiac a kísérleti terep a globális dedollarizáció felgyorsítására. Ezt a modellt Peking a későbbiekben más kritikus nyersanyagokra, különösen a rézre is kiterjesztené.

A Közel-Kelet egy kétélű kard

A kínai vezetés stratégiájának felgyorsítását az iráni háború és az amerikai pénzügyi dominanciát érő csapások is indokolják. A Hormuzi-szoros lezárása mögötti geopolitikai manőverek a globális pénzügyi infrastruktúra átrendezését célzó kínai stratégiák, amelyek fókuszában a jüan nemzetköziesítése áll.

Irán és Kína a 25 éves stratégiai partnerségük keretében a gyakorlatban is teszteli a dedollarizációt. A teheráni vezetés a tengeri tranzitdíjakat immár jüanban követeli meg a kereskedelmi hajóktól. Peking eközben a fennálló szankciókat megkerülve, szintén jüanalapon egyenlíti ki az iráni export 80 százalékát, és a felhalmozott devizát Irán a Kínából származó gépipari és elektronikai import finanszírozására fordítja. Mindezel egy teljesen zárt, dollármentes elszámolási ökoszisztéma jött létre, ami bizonyítja, hogy az egyoldalú nyugati szankciós politika hatékonysága csökkent.

A közel-keleti feszültség makrogazdasági hatásai kezdetben korlátozottnak tűntek Kína szempontjából, mégis, a finomítói teljesítmény márciusi 2,2 százalékos visszaesése már utalt a geopolitikai feszültségek reálgazdasági következményeire. Leginkább az iráni konfliktus okozta globális energiapiaci sokk miatt a termelői árak hirtelen emelkedni kezdtek Kínában.

A grafikonon jól látható, hogy az olajsokk több mint háromévnyi folyamatos deflációt tört meg a kínai termelőknél, a termelői árindex (narancssárga vonal) pedig 2022 óta először fordult át a pozitív tartományba. Ugyanakkor a fogyasztói árindex (fehér vonal) továbbra is a nullapont körül stagnál. Ez a dinamika rendkívül veszélyes a kínai gazdaságra nézve, ugyanis a megnövekedett energiaköltségek és a befagyott belső fogyasztói árak kombinációja tovább rontja a vállalataik jövedelmezőségét.

Mindezek ellenére Kína kihasználja a válságot egy többpólusú pénzügyi világrend kiépítésére, építve a fejlődő világ dollárhegemóniával szembeni ellenérzéseire.

Az amerikai vezetés súlyos stratégiai csapdába került.

A globális olajpiaci dominancia növekedése azonnali belföldi inflációt és társadalmi elégedetlenséget generál az Egyesült Államokban. Mivel az amerikai lakosság 70 százaléka aggódik az áremelkedések miatt, a kormány komoly politikai nyomás alá került az őszi választások előtt, ami könnyen radikális lépésekhez, akár az olajexport teljes amerikai tilalmához is vezethet a hazai árak letörése érdekében. Az európai piacoknak ezért fel kell készülniük arra, hogy az amerikai politikai válság egy exporttilalom formájában azonnali áruhiányt okoz a transzatlanti térségben.

A dedollarizáció likviditási csapdája

Bár a globális szereplők a fegyverként használt szankciós politika, a folyamatosan emelkedő amerikai államadósság és a gyengülő washingtoni intézményrendszer miatt joggal próbálnak függetlenedni az Egyesült Államoktól, a pénzügyi rendszer veszélyes csapdába került. A világ fokozódó kísérletei a dollár dominanciájának letörésére életképes alternatíva hiányában sokkal súlyosabb válságokhoz vezethetnek az amerikai hegemónia fenntartásánál.

Igaz, a jüan részesedése a határokon átnyúló nemzetközi elszámolásokban a 2012-ben mért 1 százalék alatti szintről 2024-ig 3,7 százalékra emelkedett, a dollár pozíciója a kihívások ellenére megingathatatlannak tűnik. A globális jegybanki tartalékok 57, valamint a nyersanyagpiaci tranzakciók 80 százalékát még mindig az amerikai deviza uralja, a tőkebeáramlása pedig továbbra is jelentős.

A lehetséges versenytársak alapvető strukturális hibákkal küzdenek.

Az eurózónából hiányzik a teljes politikai és pénzügyi egység, a brit és a japán gazdaság elvesztette a dinamizmusát, a kínai deviza globális tartalékvaluta-szerepe pedig egyelőre 2 százalékon stagnál. Az utóbbi növekedésének a fő akadálya a szigorú pekingi tőkekorlátozás, a piacok transzparenciájának hiánya és a jüan korlátozott konvertibilitása. Európa és Kína vonakodik végrehajtani azokat a mélyreható belső reformokat, amelyek a saját devizájukat széles körben elfogadottá és kellően likviddé tennék a világ számára. Ebből kifolyólag a dollár jelenlegi dominanciája nagyrészt a többi globális szereplő gyengeségének és bizalomhiányának a következménye.

A függetlenedési törekvések eddig csupán a tartalékok szétaprózódását eredményezték az arany és a kisebb jelentőségű fizetőeszközök irányába. A legfőbb veszély az, hogy a dollár esetleges trónfosztásával egy központ nélküli, töredezett pénzügyi rendszer jön létre. Ez esetben egy jövőbeli válság pillanatában a befektetők pánikszerűen kapkodnának a gyenge lábakon álló valuták között, és egyetlen központi banknak sem lenne megfelelő kapacitása a piacok megmentéséhez szükséges globális likviditás biztosítására.

Ezek a folyamatok tehát világosan rámutatnak arra, hogy a geopolitikai átrendeződés sokkal gyorsabb ütemben zajlik a nemzetközi pénzügyi infrastruktúra átalakulásánál. A multipoláris világrend gazdasági blokkosodása a hagyományos nyersanyagpiacokon már valósággá vált, a keleti blokk pedig képes önálló kereskedelmi és fizetési rendszereket működtetni. Egy amerikai dominancia nélküli, egyenrangú és megbízható alternatívát nélkülöző rendszerben azonban a feltörekvő piacok sokkal kiszolgáltatottabbá válnak a tőkemozgások hirtelen kilengéseinek. A Nyugat alkonya tehát elkezdődött, de a többpólusú világrend megszületése a pénzügyi széttöredezettség miatt a vártnál sokkal rögösebb és instabilabb útnak ígérkezik.

Fotó: Dreamstime

Kapcsolódó: