Az Európai Unió április 13-án elindította új kritikusnyersanyag-platformját, amely az energia- és nyersanyagbeszerzési rendszere részeként működik. Első pillantásra ez csupán egy technikai-adminisztratív újításnak tűnhet, valójában azonban sokkal többről van szó. Brüsszel ezzel a nyersanyagellátást már a gazdasági biztonság egyik alapkérdésének tekinti.

A mechanizmus lényege, hogy az európai vevőket összehozza a beszállítókkal, emellett kapcsolatot teremtsen a pénzügyi partnerekkel, a beruházókkal és a tárolási szolgáltatókkal. Viszont fontos, hogy a Bizottság nem maga vásárol és nem ő írja alá a szerződéseket, a konkrét üzleteket továbbra is a cégek kötik meg egymással. A platform inkább piacteremtő és kapcsolatépítő eszköz, amelynek az a feladata, hogy láthatóbbá tegye a kínálatot, a keresletet és az alternatív beszállítói útvonalakat.

Ez különösen a kisebb és közepes vállalatok számára lehet fontos. Egy nagy ipari szereplőnek ugyanis sokszor saját nemzetközi kapcsolatrendszere, hosszú távú beszállítói hálója és erősebb alkupozíciója van, a kisebb cégek viszont gyakran magukra maradnak a szűk és átláthatatlan piacokon. A Reuters szerint Kína a kritikusnyersanyag-szektor kereskedelmének jelentős részét ellenőrzi, ami az ágazat egyes szegmenseiben akár a 90 százalékot is eléri, miközben az Európai Számvevőszék az idén arra figyelmeztetett, hogy

„az unió diverzifikációs erőfeszítései egyelőre nem hoztak kézzelfogható eredményt, így ez a platform részben egy késedelmes korrekció is”.

Az első körben a ritkaföldfémekre, az akkumulátoriparhoz szükséges anyagokra és a védelmi ipar számára fontos nyersanyagokra koncentrálnak. Ez utóbbiak között szerepel a lítium, a kobalt, a réz, a grafit, a gallium, a germánium, a titán és a volfrám, valamint a permanens mágnesekhez szükséges ritkaföldfémek. Ezek nélkül nehéz lenne akkumulátort, szélturbinát, elektromos motort, félvezetőt vagy egy sor korszerű védelmi eszközt gyártani, az ezekkel kapcsolatos első sikeres üzletkötéseket szeptemberre ígérik.

A piac helyett és mellett is

Az új rendszer lényege, hogy az unió igyekszik megteremteni egy közös alkuerőt ott, ahol eddig a kereslet szétszórtan, vállalatonként jelent meg. Ez nagyjából olyan, mintha sok kis bolt külön-külön próbálna beszerezni egy hiánycikket, majd rájönnének, hogy együtt egész más árajánlatokat és figyelmet kapnak. A platform tehát rásegít arra, hogy az európai piac végre érzékelhető tömbként lépjen fel.

Az elképzelés nem a semmiből érkezett. A Bizottság a gázválság idején már kísérletezett közös kereslet-összehangolással az AggregateEU közös gázkereslet-összehangoló és beszerzést támogató rendszer keretében, később pedig hidrogénbeszerzési mechanizmust is indított, aminek az első köre több mint 250 egyeztetést hozott össze vevők és eladók között. Vagyis az unió már megtapasztalta, hogy a kapcsolatépítés és a kereslet láthatóvá tétele önmagában is piacszervező erő lehet, így ezt most kiterjesztik a nyersanyagpiacra is.

Ettől azonban még nem szabad csodát várni, hiszen a Bizottság maga is egyértelművé teszi, hogy nincs szerepe a tárgyalásokban, az áralkukban és a szerződéskötésben. A valódi siker ehelyett azon múlik, hogy az európai vevők mennyire bíznak a rendszerben, és hogy a kínai dominancián túli kínálat milyen gyorsan és milyen áron jelenik majd meg.

Mindez szorosan illeszkedik a kritikus nyersanyagokról szóló uniós rendelethez (CRMA). A cél az, hogy 2030-ra az EU saját kapacitásai erősödjenek a teljes értékláncban, a kitermeléstől a feldolgozáson át az újrahasznosításig, valamint egyetlen harmadik országtól se függjön 65 százaléknál nagyobb arányban. A platform ennek a jogszabálynak a piaci oldali eszköze.

A nyersanyag ma már gazdasági szuverenitás

Az időzítés sem véletlen. A decemberben bejelentett REsourceEU-intézkedéscsomag már arról szólt, hogy az unió a kritikus nyersanyagokat a gazdasági biztonság eszköztárába emeli. A Bizottság szerint ezek az anyagok kulcsfontosságúak az autóipar, az ipari motorok, a védelem, a repülőipar, az MI-chipek és az adatközpontok számára, vagyis a nyersanyag egyszerre ipari, kereskedelmi és geopolitikai kérdés. Ha pedig ezek beszállítói lánca sérül, akkor Európa nemcsak drágábban termel majd, de lassabban is reagál a válságokra.

Brüsszel ezért nem elégszik meg azzal, hogy stratégiai partnerségeket ír alá nyersanyagban gazdag országokkal, és más módszerekre is nyitottá vált. Ebben szerepet játszik az Európai Számvevőszék már említett jelentése, amely szerint az eddigi diverzifikációs erőfeszítések nem hoztak áttörést. Ebből az következik, hogy az unió a következő szakaszban újabb eszközöket vet be, például kereslet-összehangolást, közös beszerzési keretet, készletezési megoldásokat és a projektek finanszírozási kockázatának csökkentését. A REsourceEU célja az, hogy a függőségek csökkentése üzletileg is működő út lehessen.

Európának ez azért lényeges, mert a zöldátálláshoz és az újraiparosításhoz elengedhetetlen a kontinens alapanyag-ellátásának biztosítása. Magyarország számára pedig mindez azért fontos, mert a Nemzeti Befektetési Ügynökség idei jelentése szerint a hazai autóipart egyértelműen zászlóshajó-ágazat, a márciusi budapesti autóipari konferencián pedig a szereplők az ellátási láncok sérülékenységéről és a rövidebb, helyibb beszállítói láncok fontosságáról beszéltek.

A most induló platform önmagában nem töri meg Kína fölényét, és nem rajzolja újra egyik napról a másikra a globális nyersanyagpiacot. Mégis fontos fordulatot jelez, mert azt mutatja, hogy az EU lassan kilép a puszta szabályozói szerepéből, és szervezőként is belép az ellátási láncok világába. Ha ez a modell működik, akkor más stratégiai területeken is megjelenhet a hasonló közös piaci fellépés. Nekünk ez azért lehet tanulságos, mert a jövő versenyképessége a gyártókapacitáson túl azon is múlik, hogy mennyire tudunk időben bekapcsolódni az európai beszerzési, finanszírozási és újrahasznosítási hálózatokba.

Kapcsolódó: