A francia állam évekig próbálta szabályozással jobbá nevelni az autóstársadalmat. Most a környezetvédelmi kényszerítő szabályozással együtt bukott meg az a hübriszből táplálkozó politikai hit is, amely szerint a társadalmi valóság figyelmen kívül hagyásával is lehet életmódot formálni. Nem lehet.

Franciaország visszavont egy klímaszabályt, amellyel beismerte annak politikai vonatkozású hibáit is. Az a törvényhozói döntés, amellyel eltörölték az alacsony kibocsátású övezetek rendszerét, hivatalosan a „gazdasági egyszerűsítési” törvénycsomag egy része, valójában azonban messze túlmutat önmagán: egy olyan klímapolitikai modell visszavonásáról van szó, amely hadat üzent a társadalomnak, így szükségszerűen bukásra volt ítélve.

A rendszer papíron jó ötletnek tűnt. A cél a városi levegőminőség javítása volt, az eszköz pedig a forgalom szabályozása: a Crit’Air matricák segítségével ugyanis fokozatosan kiszorították a régebbi, nagyobb károsanyag-kibocsátású járműveket az egyes településekről. Az intézkedések olyan nagyvárosi térségeket érintettek, mint Párizs, Lyon vagy Marseille, az agglomerációkat és persze ezzel együtt több millió autóst.

Csakhogy a cél ezúttal egyáltalán nem szentesítette az eszközt. Az ötletbe már a kezdetektől bele volt kódolva a bukás, ugyanis egyáltalán nem ott fejtette ki a legerősebb és legnegatívabb hatását, ahol a politikai támogatottsága megszületett. A nagyvárosi, magasabb jövedelmű rétegek számára a váltás – új autó, elektromos jármű, alternatív közlekedés – kezelhető költség volt, az alacsonyabb jövedelmű rétegek számára viszont olyan egzisztenciális kényszerré vált, amelynek anyagilag egyszerűen nem tudtak megfelelni. Vagyis aki megengedhette magának, az alkalmazkodott, aki nem, az kiszorult a nagyvárosi közlekedésből. Az addig alapvető jogként kezelt mobilitás így engedélyhez kötött kiváltsággá vált.

Kukában a modell

A társadalmi ellenállás egyre szervezettebb formákat öltött, mivel a rendszer konkrét csoportokat érintett: az ingázókat, a kisvállalkozókat, az alacsony jövedelmű családokat, vagyis épp azokat, akik számára az autó nélkülözhetetlen volt a napi munkájuk elvégzéséhez. Így egységesség helyett lassú, a bukás felé vezető káosz alakult ki. A szabályt és annak végrehajtását ugyanis területenként teljesen eltérő módon értelmezték és kezelték, az ellenőrzés hiányos volt, egyes helyeken halasztásokat és „szabálymentes” időszakokat vezettek be, máshol szimplán szemet hunytak a kihágások felett. Azaz a törvényt maga az állam sem tartotta be, érezvén annak társadalmi feszültséget keltő kontraproduktív hatásait.

Számítások szerint a rendszer eltörlése több millió jármű visszatérését is jelentheti az érintett zónákba. Ez a környezetvédelmi politikusok és lobbicsoportok számára egyértelmű visszalépés, politikai szempontból viszont igazságos korrekció, egyben annak beismerése, hogy a klímapolitika nem működtethető tartósan a társadalom többségének támogatottsága nélkül. Emmanuel Macronnak ez különösen érzékeny veszteség, hiszen a tiltásra, nem pedig az ösztönzésre épülő rendszer annak a kormányzati ambíciónak a megtestesülése volt, amely szabályozáson keresztül kívánta átalakítani a mindennapi életet. A mostani döntés azonban e modell használhatatlanságának határaira mutatott rá.

A történet még nem feltétlenül ért véget. Jogi viták és ítéletek következnek, a rendszer egyes elemei így más formában akár vissza is térhetnek. A politikai üzenet azonban így is világos volt: egy olyan intézkedés, amit a társadalom jelentős része igazságtalannak és kirekesztőnek tart, hosszú távon nem tartható fenn, még akkor sem, ha azt erkölcsi érvekkel támasztják alá.

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime