A NATO történetében eddig sosem látott feketelistázás körvonalazódik Washingtonban: a Trump-kormányzat a szövetségeseket jófiúkra és renitensekre osztja, és ennek megfelelően gondolja újra a katonai jelenlétet és a politikai támogatást.

Kezd testet ölteni a Trump-féle, a NATO-t piaci alapon beárazó logika. A Politico információi alapján a Fehér Ház listázni kezdte a tagállamokat egyfajta „jófiú-rosszfiú” szűrőn keresztül, elsősorban az Egyesült Államok felé tanúsított lojalitásuk, másodsorban a szövetségnek (vagyis Washingtonnak) tett felajánlásaik teljesítése kapcsán. Ha a hír igaz, az tökéletesen beleillik Trump szemléletébe, amely már nem egységes szövetségként, hanem differenciált és hierarchikus rendszerként tekint a NATO-ra, amelynek a kiváltságait messze nem élvezheti mindenki egyformán.

A lista összeállításának katalizátora az iráni konfliktus volt, amelynek az elején Trump kifejezetten kérte az európai szárny segítségét a Hormuzi-szoros blokádjával kapcsolatban, ám az elutasítás mellett egyes tagállamok (például Spanyolország) még a területén lévő amerikai bázisok és légterük használatát is megtiltotta az Egyesült Államoknak. Azok az országok, amelyek logisztikai segítséget nyújtottak vagy politikailag támogatták az amerikai fellépést (Románia, Lengyelország, Bulgária és Magyarország), kedvezőbb megítélés alá esnek. Ezzel szemben azok, amelyek elutasították vagy késleltették a támogatást, mint az említett Spanyolország, illetve részben az Egyesült Királyság és Franciaország, a problémás kategóriába kerülnek.

A koncepció nem új: Pete Hegseth hadügyminiszter több alkalommal célzott már a NATO „mintaszövetségeseire”, amelyek maradéktalanul teljesítik az USA elnökének elvárásait mind az 5 százalékos védelmi költségvetés, mind az amerikai katonai stratégiájának támogatása területén. Ebből a szempontból kiemelkedőnek számított Lengyelország, a balti államok és az újabban a Washington-ellenes kritikákat egyre nyomatékosabban megfogalmazó Németország. A többiek azonban már egy más kalapba kerültek.

Jutalom és büntetés

A listázás azonban nem pusztán szimbolikus jelentésű: az Egyesült Államok az alapján konkrét eszközökkel akar bevezetni egy differenciált támogatási rendszert a szövetségen belül. A jutalmazás és a büntetés mértéke egyenesen arányos lenne: a „rossz” országokból például Washington áthelyezhetné az amerikai csapatokat a „jó” országokba, előbbieknek kevesebb fegyvert adna el és a katonai együttműködéseket is átszabná, míg utóbbiak továbbra is (ha nem jobban) élveznék a világ legnagyobb és legerősebb hadigépezete áldásos jelenlétének hatásait. Bár részletek még nem kerültek nyilvánosságra (ez az iráni háború vége előtt nem is valószínű), már a puszta tény, hogy Trump listázni kezdett, komoly politikai nyomásgyakorlással egyenértékű.

Ugyanakkor Washingtonon belül sem egységes Trump NATO-politikájának megítélése: a kongresszus egyes tagjai figyelmeztetnek arra, hogy a szövetségesek nyilvános megkülönböztetése megingathatja az Egyesült Államok hosszú távú stratégiai érdekeit. A NATO ugyanis nem pusztán katonai konstrukció, hanem politikai és morális tőke is, amelynek az értéke nehezen mérhető rövid távú, Trump-féle tranzakciókban.

A kritikusok egy másik problémára is rámutatnak: az amerikai kormányzat jelenleg egyszerre próbálja kezelni az iráni konfliktus következményeit és újradefiniálni az európai biztonsági struktúrát. Ez a kettős nyomás azonban könnyen túlterhelheti a döntéshozatalt és növelheti a stratégiai hibák kockázatát. Vannak, akik szerint maga az elgondolás is több sebből vérzik. Az amerikai csapatok Európán belüli átcsoportosítása költséges és logisztikailag nehézkes, ráadásul stratégiai értelemben nem feltétlenül a „rossz” szövetségeseket bünteti, inkább, kontraproduktív módon, az amerikai csapatok és rendszerek európai jelenlétének a hatékonyságát gyengíti.

Nem valószínű, hogy az ilyen érvek bármilyen formában meghatnák az elnököt. A NATO politikai kohéziója már így is végzetesen meggyengült: Trump Grönlanddal kapcsolatos annektálási tervei, a védelmi kiadások körüli konfliktusok és a Fehér Ház folyamatos fenyegetése a kilépésről olyan feszültségeket teremtett, amit egy mostanihoz hasonló lista csupán hivatalos keretbe foglalna, elindítva a most ismert szövetséget az enyészet útján, ezzel együtt Európa stratégiai önállósodásának a kényszerét is.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Fehér Ház