Kína számára az Egyesült Államok gyengülése nem egy összeomlás. A kulcskérdés az, hol válik Washington alkuképessé, és miként lehet a hegemón rendszer repedéseiből stratégiai előnyt kovácsolni.

Az amerikai hegemónia ma már egyre kevésbé a hidegháború utáni egypólusú világról, inkább a fenntartási költségének a növekedéséről szól – állítja egy kínai stratégiai szöveg, amelynek a kiindulópontja az, hogy

az Egyesült Államok a második világháború után kiépített globális hatalmi rendszerét ma már jóval drágábban képes működtetni.

A katonai jelenlét, a szövetségi rendszer, a dollár globális szerepe, a technológiai fölény és a szabályalkotásban meglévő dominanciája továbbra is óriási erő, ezek fenntartása viszont egyre több pénzügyi, ipari és politikai erőforrást köt le.

Vu Hszin-po kínai nemzetközi kapcsolati kutató ezt a folyamatot nevezi a „birodalmi eszközök eladásának”. (A szerző a Sinification szerint a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem nemzetközi kapcsolati folyóiratának szerkesztője, tehát az ottani szakpolitikai közeghez kötődik.) Bár ez a kifejezés elsőre túlzó, egy fontos stratégiai gondolatot takar. A kínai értelmezés szerint ugyanis Washington bizonyos helyzetekben a kevésbé létfontosságú pozícióit pénzzé, idővé vagy politikai mozgástérré alakíthatja. Vagyis a cél nem az amerikai hegemónia teljes feladása, inkább a főbb pozíciók védelme: a katonai fölényé, a csúcstechnológiai kontrollé és a dollárközpontú pénzügyi rendszeré.

Ez eltér a megszokott narratívától, mivel nem egy összeomló Amerikával számol, aminek a hanyatlását csak ki kell várni.

Ezzel szemben az Egyesült Államokat továbbra is veszélyes, alkalmazkodóképes és hatalmas erőforrásokkal ellátott szereplőként kezeli, és Peking feladata ebből következően az alkuképes pontok keresése, azaz, hogy az amerikai rendszer egy-egy eleme hol és mikor válik megszerezhetővé, hozzáférhetővé vagy befolyásolhatóvá.

A birodalmi mérleg

A szöveg szerint az USA hatalmának részben alkuképessé váló elemei a pénzügyi rendszerben, a stratégiai erőforrásokhoz való hozzáférésben, a technológiai kontrollban és a globális szabályalkotásban találhatók, és ezeket egyetlen eszköztár részeiként kezeli. Ha egy nagyhatalom nem képes minden pozícióját azonos intenzitással finanszírozni és védeni, előbb-utóbb szelektálnia kell a létfontosságú és a kevésbé létfontosságú elemek között.

A pénzügyek terén az amerikai adósság és a dollárrendszer kerül a középpontba. Washington ugyanis továbbra is a dollár globális szerepének, az állampapírjai iránti keresletnek és pénzügyi intézményei erejének köszönheti a stratégiai előnyét. A szerző szerint ugyanakkor a tartós költségvetési hiány, a magas kamatterhek és az államadósság növekedése miatt az Egyesült Államoknak nagyobb szüksége lesz külső finanszírozásra, külföldi tőkére vagy részleges pénzügyi engedményekre.

Az erőforrás tekintetében Az energia, a kritikus ásványkincsek, az infrastruktúra, a kikötők, az ellátási láncok terén fellépő amerikai költségek és hiányok Peking számára mozgásteret nyithatnak. Vu Hszin-po szerint Kína számára a cél nem az azonnali ellenőrzésszerzés, inkább a hozzáférés bővítése, a függőségek csökkentése és a globális ellátási láncokban elfoglalt pozíció erősítése.

Peking az időzítésre játszik

A szöveg egyik legerősebb eleme az időzítés. Pekingnek nem az állandó nyomásgyakorlásra és a látványos erődemonstrációra kell építenie, a lehetőség akkor nyílik meg, amikor Washington a költségvetési szorítás, az ipari kapacitás hiánya, a szövetségen belüli feszültségek vagy a globális együttműködés kényszere miatt engedékenyebbé válik.

Vagyis a stratégia lényege: akkor megszerezni az előnyt, amikor annak az ára alacsonyabb, a politikai kockázata pedig kezelhető.

Azaz a kínai szöveg a geopolitikára az alkukon keresztül tekint, hiszen az Egyesült Államok nem minden ügyben mozog azonos logika szerint, és ez a szemlélet különbséget tesz állami, vállalati, pénzügyi és szövetségi érdekek között. Tehát másképp kell közelíteni egy tőkére éhes vállalathoz, egy beruházásokat kereső tagállamhoz, egy költségvetési mozgásteret kereső szövetségi kormányzati szereplőhöz és egy biztonságpolitikai intézményhez.

A technológia területén a szerző szintén szelektív stratégiát javasol. Washington a chipek, a mesterséges intelligencia, a félvezetőgyártó berendezések és más csúcstechnológiák esetében várhatóan továbbra is fenntartja a korlátozásokat. Viszont más, kevésbé központi technológiai területeken megjelenhetnek részleges lazítások, együttműködések, licencek vagy közvetett hozzáférési lehetőségek. Pekingnek ezekre a területekre kell figyelnie, miközben számolnia kell a tartós amerikai technológiai blokáddal.

A szabályalkotás is frontvonal

Vu Hszin-po egyik legfontosabb felismerés az, hogy az amerikai hegemónia nem csak katonai bázisokból, dollárból és technológiából áll, legalább ilyen fontos a szabályalkotási képesség. Ugyanis

aki meghatározza a klímairányítás, a digitális kereskedelem, a fejlesztési finanszírozás vagy a multilaterális intézmények szabályait, az jelentős gazdasági és politikai előnyökre tesz szert.

Peking számára ezért az erőforrások megszerzése mellett a nemzetközi szabályrendszer fokozatos átírása is stratégiai érdek.

Ezen a ponton a szakértő írása már stratégiai kézikönyvként olvasható, amelyben a Kína számára javasolt magatartás egyszerre óvatos, opportunista és rendszerszintű. Óvatos, mert az amerikai ellencsapás kockázata állandó, opportunista, mert a válságpillanatokban nyíló alkulehetőségeket kívánja kihasználni és rendszerszintű, mert minden egyes üzletet a hosszabb távú nagyhatalmi pozíció szempontjából mérlegelne.

A szerző külön figyelmet fordít a csapdákra: a látszólag olcsón megszerezhető amerikai vagy amerikai ellenőrzésű eszközök mögött ugyanis megmaradhatnak szabályozási, jogi, technológiai vagy szankciós korlátok.

Egy bányászati hozzáférés mögött biztonsági felülvizsgálat, egy technológiai engedmény mögött szabadalmi kötöttség, egy pénzügyi ajánlat mögött dollárfüggőséget mélyítő mechanizmus, egy szabályalkotási kompromisszum mögött amerikai intézményi dominancia állhat. Ezért kerül a kínai stratégia középpontjába az előnyök keresése és a károk elkerülése.

Erős gondolat, óvatos olvasat

Bár ez a kínai gondolatmenet intellektuálisan erős, nem minden elemében bizonyított, az Egyesült Államok működése ugyanis jóval töredezettebb, összetettebb ennél. Washington döntéseit belpolitikai alkuk, költségvetési kényszerek, vállalati lobbik, szövetségesi viták, kongresszusi ciklusok és biztonságpolitikai reflexek egyszerre alakítják, ezért érdemes óvatosan kezelni azt az állítást, hogy Amerika egységes stratégiai logika szerint pénzzé tenné a hatalmi pozícióit.

A szöveg jelentősége inkább az, hogy bepillantást enged egy kínai stratégiai gondolkodásmódba, amely szerint az amerikai hegemónia nem egyetlen nagy töréspontnál válik sebezhetővé. A repedések apróbb, egymást követő pontokon jelennek meg: a pénzügyi szükségletekben, az ipari hiányokban, a szövetségen belüli feszültségekben, a technológiai részengedményekben és a szabályalkotási kompromisszumokban.

Peking célja ezekben a pillanatokban a türelmes pozícióépítés.

Magyar és európai szempontból ez azért fontos, mert a következő évek nagyhatalmi versenye nem kizárólag vámháborúkban, katonai üzenetekben vagy diplomáciai csúcstalálkozókban jelenik meg. Legalább ilyen fontosak lesznek a csendes alkuk, a beruházási döntések, a technológiai engedmények, a nyersanyag-megállapodások és a szabályalkotási fórumok. Kína láthatóan nem csupán az amerikai erőt figyeli, hanem azt is, hogy hol válik annak fenntartása túl drágává. Ez a felismerés pedig a következő évtized geopolitikai és világgazdasági versenyének az egyik kulcsa lehet.