Szlovákiában nincs súlyos tőkekivonási válság, a beruházások száma azonban csökken. A meglévő gyárak működnek, de az új projektek, a kapacitásbővítések és a munkahelyteremtő döntések más közép-európai országok felé fordulnak.

Szlovákia sokáig a közép-európai ipari térség egyik stabil befektetési célpontja volt. E modell alapját az euróövezeti tagság, a német iparhoz való közelség, az erős autóipari bázis és a korábban versenyképes munkaerő képezte. A Trend szlovák gazdasági lap által bemutatott adatok alapján ez az egyensúly ma már megbomlott, a gazdaság több kulcságazata ugyanis olyan költségnyomással szembesül, amely a régiós tőkeversenyben kockázattá vált.

A munkaerőköltség a szlovák versenyképességi modell töréspontja lett. Az Eurostat szerint ennek az óránkénti értéke tavaly 19,8 euró volt, vagyis elérte a cseh szintet, illetve már magasabb a lengyel, magyar, román és bolgár értéknél.

A gondot az adó okozza: a szlovák munkáltató egyre többet fizet a magas adó- és járulékterhek miatt, a dolgozó viszont ebből relatíve kevesebbet lát.

Így fordulhat elő, hogy az azonos munkaerőköltség mellett a cseh nettó bér becslések szerint 20-25 százalékkal magasabb, a lényegesen alacsonyabb magyar költségek mellett pedig a nettó átlagbérünk meghaladja a szlovákot. Ez kettős versenyképességi veszteséget hozott magával, Szlovákia drágává vált a vállalatoknak, a munkavállalók számára pedig kevésbé vonzó. A magasabb költségszintet egy gyors termelékenységi ugrás, kiszámítható szabályozás és erős beruházási környezet ellensúlyozhatná, csakhogy a vállalati felmérések alapján éppen ezek nincsenek meg a rendszerben.

A leginkább sérülékeny ágazat az autóipar, a logisztika és a kiskereskedelem. Ezekben a szektorokban a munkaerőköltség közvetlenül hat a versenyképességre, azonban a vállalatok mozgástere korlátozott: a termelési láncok nem mozdíthatók egyik napról a másikra, a bérek lefelé rugalmatlanok, a képzett dolgozókért pedig a régió minden országa versenyez. A probléma így az egyszerű bérszint helyett iparszerkezeti és beruházási kérdés lett.

A befektetői bizalom a pandémia szintjére esett

A költségoldali nyomást súlyosbítja a befektetői bizalom gyors romlása. A Szlovák–Német Kereskedelmi és Iparkamara, az AHK Slowakei tavaszi felmérése szerint, amelyben 112 vállalat vett részt, a külföldi cégek hangulata a pandémia idején látott mélypontra süllyedt. A megkérdezettek mindössze 4 százaléka értékelte jónak a jelenlegi szlovák gazdasági helyzetet, 61 százalék pedig rossznak minősítette azt. A kilátások még kedvezőtlenebbek: 77 százalék további romlásra számít, és csupán 3 százalék vár javulást.

Ezt már a hangulati ingadozáson túl vehetjük beruházási jelzésnek, hiszen a külföldi vállalatok számára a bizalom a hosszú távú tervezés előfeltétele. Ha a gazdaságpolitikai környezet kiszámíthatatlanná válik, a jogbiztonság gyengül, az adózás bonyolultabb és több pénzt is visz el a cégektől, a munkaerő pedig drágább és nehezebben elérhető, akkor a vállalatok a következő beruházási döntéseknél máshová költözhetnek.

Vagyis bár a termelés megmaradhat, a beruházások külföldre kerülhetnek.

A felmérés szerint a legnagyobb kockázatot a vállalatok 60 százaléka a gazdaságpolitikai keretfeltételekben látja, 59 százalék pedig a bérköltségeket emeli ki. A részletesebb értékelés még erősebb figyelmeztetésül szolgál, hiszen a gazdaságpolitikai kiszámíthatóság gyenge osztályzatot kapott, a korrupció és a bűnözés elleni fellépés megítélése pedig még rosszabb, ami azt mutatja, hogy a befektetői bizalom leépülése nem kizárólag külső sokkokból fakad. A vállalati percepcióban a hazai intézményi és gazdaságpolitikai minőség lett a központi probléma.

A cégek először a jövőbeli pénzt vágják meg

A cégek első reakciója nem annyira a nagyobb arányú kivonulás.

A modern ipari tőke jóval csendesebben mozog: elhalasztja a bővítést, csökkenti a beruházási keretet, visszafogja a létszámterveket, majd az új projektet már más országba viszi.

Szlovákiában épp ez a folyamat rajzolódik ki. A felmérés szerint a vállalatok 32 százaléka csökkenteni tervezi az idei beruházási kiadásait, míg növelést csak 28 százalék jelez. A foglalkoztatási tervek is óvatosságot mutatnak: 25 százalék létszámcsökkentésre készül, 24 százalék bővítésre.

A beruházási hajlandóság romlása hosszabb idősoron még beszédesebb. A külföldi cégek újrabefektetési készsége 2021 óta gyengül. Míg akkor a vállalatok többsége ismét Szlovákiát választotta volna, az idei évre megnőtt azok aránya, amelyek más helyszínt keresnének – a Trend által közölt adatok szerint ez a befektetők 41 százaléka. Ez a szám önmagában is erős, de a tendencia iránya még fontosabb: a bizalom nem lassan kopik, hanem néhány év alatt szűnt meg.

A szlovák gazdaság számára ez azért különösen veszélyes, mert az ország növekedési modellje hosszú időn át a külföldi működő tőkére, az exportorientált iparra és az autóipari értékláncokra épült. Ha a meglévő üzemek termelnek, a statisztikák egy ideig nem mutatnak nagyobb törést, ám a beruházási döntések később jelennek meg a termelési, foglalkoztatási és exportadatokban. A versenyképességi fordulat ezért gyakran akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a vállalatok évekkel korábban döntöttek az új projektek más országba telepítéséről.

A B terv Közép-Európán belül van

A folyamat legérdekesebb eleme, hogy a tőke nem elsősorban a távoli, alacsony költségű ázsiai helyszínek felé mozdul, a Trend által idézett, az AHK Slowakei értékelése szerint a vállalatok új beruházásai gyakran a környező közép-európai országokba kerülnek. Csehország, Lengyelország, Románia, Magyarország és részben Ausztria is nyertese lehet ennek az átrendeződésnek.

A Samsung példája, amely egyes megszüntetett kapacitásokat Magyarországra vitt át, azt jelzi, hogy kezd átrendeződni a közép-európai beruházási térkép.

Ez pedig hazánk szempontjából különösen fontos, hiszen a közép-európai ipari térség továbbra is vonzó a külföldi vállalatoknak, mert közel van a nyugat-európai piachoz, beágyazott az uniós szabályrendszerbe, vannak ipari beszállítói hálózatai és logisztikai kapcsolatai. Vagyis a régió egészét nem kerüli el a tőke, viszont azon belül a lényeges kérdés az számunkra, hogy a következő beruházási ciklusban mely országok tudják felmutatni a kiszámíthatóság, a költségszint, a munkaerő-ellátás és az iparpolitikai támogatás legjobb kombinációját.

Szlovákia ebből a szempontból kényelmetlen helyzetbe került.

Az euróövezeti tagság befektetői szemmel stabilitást ad, de versenyképességi oldalról alkalmazkodási korlátot is teremt.

A korai euróbevezetés után az árfolyam már nem tudott pufferként működni, a szlovák termelékenységi felzárkózás pedig nem tartott lépést a bér- és költségemelkedéssel. Így az ország az egyre keményebb valutakörnyezetben dráguló ipari helyszínné vált. Az uniós beágyazottság és a meglévő ipari bázis továbbra is érték, de már nem ellensúlyozza automatikusan a magas adóterhelést, a gyenge tervezhetőséget, a munkaerőhiányt és a romló intézményi percepciót. A befektetői központok ilyen helyzetben nem feltétlenül vonulnak ki, először csak a következő beruházásaikat viszik máshová.

Szlovákia beragadhat a közép-európai közepes jövedelmi csapdába

A szlovák helyzet a közepes jövedelmi csapda régiós változata. A korábbi felzárkózási modell az olcsóbb munkaerőre, a külföldi ipari beruházásokra és az exportorientált feldolgozóiparra épült.

Amikor azonban a bérek emelkednek, ez a modell csak akkor marad működőképes, ha a termelékenység, az innováció, a beszállítói hozzáadott érték és az intézményi minőség is gyorsan javul.

Szlovákiában a vállalati értékelések alapján ez az átmenet akadozik.

Emellett a geopolitikai környezet tovább növeli a nyomást. A világkereskedelmi feszültségek, a beszállítói láncok átrendeződése, a német ipar gyenge teljesítménye és az európai növekedési gondok is emelik a vállalatok kiadásait – a felmérés szerint a cégek 63 százaléka érzékeli a világkereskedelmi trendekből fakadó költségnövekedést. Ez különösen nehéz helyzetet teremt egy olyan gazdaság számára, amely szorosan kötődik a német ipari ciklushoz, miközben belföldön is növekvő működési és szabályozási kiadásokkal szembesül.

Szlovákia előtt még nyitva áll a korrekció lehetősége, ám ehhez kiszámíthatóbb gazdaságpolitikára, átláthatóbb jogalkotásra, egyszerűbb adórendszerre, érdemi korrupcióellenes fordulatra, munkaerőpiaci reformokra és termelékenységjavító iparpolitikára lenne szükség. A tét nem a meglévő gyárak azonnali sorsa, inkább az, hogy Szlovákia része marad-e a következő közép-európai beruházási ciklusnak, vagy fokozatosan olyan országgá válik, ahol a múlt ipari kapacitásai még működnek, de a jövő növekedési döntései már máshol születnek meg.

Kapcsolódó: