Németországban már nem kell, hogy egy politikus személyesen lépjen fel egy őt sértő megnyilvánulás ellen, mivel a rendszer megteszi helyette. Friedrich Merz kancellár körül mintegy 300 büntetőeljárás fut, amely „rágalmazás” vagy „sértés” címén indult.

A Friedrich Merz miatt indított mintegy 300 büntetőeljárás híre politikai túlkapásnak tűnhet, a kép azonban ennél jóval összetettebb és nyugtalanítóbb. A szólásszabadság sajátos értelmezése alapvetően ugyanis nem a kancellár döntéseit tükrözi, egy olyan jogi és adminisztratív infrastruktúrát tár fel, amelynek a működése bárkit börtönbe juttathat azért, mert elítélő véleményt nyilvánít egy politikusról.

E számok és adatok nyilvánosságra kerülése a Der Tagesspiegelnek köszönhető, amely pert indított a kancellária ellen amiatt, hogy az nem volt hajlandó kiadni a perekkel kapcsolatos információkat. A bíróság megalapozottnak látta a kérelem indoklását, és igazat adott a lapnak: a kancellárt érintő jogi eljárások nagyon is a közt érintő ügyek, így mindenkinek joga van tudni róluk. A döntés az átláthatóság szempontja mellett azért is fontos, mert megerősítette: a szóban forgó eljárások száma valóban több százra rúg.

A közbeszédben gyorsan elterjedt az az állítás, hogy Merz 300 pert indított pusztán azért, mert egyes kommentelők megsértették őt a politikai munkája miatt. Ez azonban leegyszerűsítés. A német jogrendszerben ugyanis a politikusok elleni sértések egy része úgynevezett közérdekből üldözendő cselekménynek minősül, ami azt jelenti, hogy az ügyészség akkor is eljárhat, ha az érintett nem tesz feljelentést. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy különböző csatornákon – akár anonim módon – bejelentések érkeznek, ezeket a hatóságok megvizsgálják, majd „szükség esetén” eljárást indítanak. A politikust csak ezen a ponton tájékoztatják, és ekkor lehetősége van beavatkozni, és az eljárást leállítani – ha nem teszi, a jogi procedúra kezdetét veszi. Merz nem tette.

A rendszer motorja a német büntető törvénykönyv 188. paragrafusa. Ez a rendelkezés kiemelt védelmet biztosít a politikai élet szereplőinek, és lehetővé teszi, hogy a velük szembeni sértések súlyosabb jogkövetkezményekkel járjanak, mint egy átlagos becsületsértés esetén. A szabályozást az elmúlt években ráadásul szigorították, részben az online gyűlöletbeszéd elleni fellépés jegyében. A szándék világos volt: megvédeni a demokratikus intézményeket és azok képviselőit a szervezett támadásoktól. Köszönhetően azonban a német túlbuzgó alaposságnak, a folyamat meglehetősen kontraproduktívvá vált, vagyis a szólásszabadság alapjait gyengíti meg.

Nem egészen úgy sült el…

Az ügyek száma az utóbbi időben meredeken emelkedett, olyannyira, hogy elszigetelt esetek helyett tömeges jelenségről beszélhetünk. Egy-egy trágár vagy sértő komment nyomán gyakran indul büntetőeljárás, amelynek a része lehet a házkutatás, az elektronikai eszközök lefoglalása és a végeláthatatlan számú idézés. Bár sok ügy nem jut el az ítéletig, maga az eljárás komoly terhet jelent az érintettek számára.

A rendszer kritikusai szerint a valódi probléma nem a törvény létezése, inkább annak alkalmazása. A „közérdek” kategóriája ugyanis rugalmas, a politikai kontextus pedig gyakran befolyásolja az értelmezését. Így alakult ki az a helyzet, amelyben a jogi védelem és a véleménynyilvánítás korlátozása közötti határ elmosódott. A jelenség nem elszigetelten német, egybecseng azzal a szélesebb európai tendenciával, amit gyakran „soft censorship”-nek neveznek. Ennek a lényege, hogy az államok indirekt eszközökkel formálják a nyilvános diskurzust. Vagyis nem tiltják be a véleményeket, viszont olyan jogi és gazdasági környezetet teremtenek, amelyben bizonyos megszólalások kockázatossá válnak.

A német modell ebben az értelemben azonban tankönyvi példává vált. A politikusok védelmének a szándéka érthető, de amikor ez a védelem intézményesül, és önálló életre kel, akkor súlyos kérdések vetődnek fel. A bejelentési rendszerek, az ügyészségi gyakorlat és a jogi háttér együttese egy olyan mechanizmust hozott létre, amelyben a társadalom egy része aktív szereplővé vált. Csúnya kifejezéssel anonim besúgórendszer működik, és ez az a pont, ahol a „házmesterország” érzete teljes joggal megszületik. A Merz körüli 300 eljárás így leginkább azért megdöbbentő, mert arra világít rá, mi történik, amikor a hatalom védelme intézményes és könyörtelen rutinná válik.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime