Egyre több karrierdiplomata hagyja el az amerikai külügyet Trump második elnöksége alatt. A kijevi ügyvivő távozása különösen érzékeny pillanatban történik: a béketárgyalások leálltak, az orosz hadsereg támadásra készül, Washington pedig belső tisztogatásokkal van elfoglalva.
A jelek szerint tovább mélyül az az egyre nyilvánvalóbb válság, amely Donald Trump második elnöksége alatt az Ukrajnával kapcsolatos washingtoni stratégiát jellemzi. Idő előtt távozik posztjáról Julie Davis, az Egyesült Államok kijevi ideiglenes nagykövete, aki egyre frusztráltabb lett Trump Ukrajna-politikája miatt, rámutatva, hogy Washington fokozatosan, de egyre gyorsabban csökkenti Kijev politikai támogatását. Davis rövid időn belül már a második olyan amerikai diplomata Bridget Brink után, aki lényegében ugyanazon okból távozik Kijevből: a Fehér Ház szerintük túlzott nyomást helyez Ukrajnára, Oroszországgal szemben azonban feltűnően visszafogott.
Trump második ciklusának az egyik legfontosabb külpolitikai jelensége a hagyományos amerikai diplomácia intézményrendszerének súlyvesztése. A külügyminisztérium, amely évtizedeken keresztül a tengerentúli globális befolyás egyik legfontosabb eszköze volt, ma sokszor inkább adminisztratív háttérintézményként működik, a valódi döntések viszont informális csatornákon keresztül születnek. Trump a klasszikus diplomácia helyett a saját bizalmi embereire támaszkodik: Steve Witkoff, Jared Kushner és más, a lojalitásuk alapján kiválasztott szereplőknek ma nagyobb a mozgásterük, mint a külügyi tárcának. Ez a modell Trump első ciklusából ismerős lehet, most azonban sokkal radikálisabb formában tért vissza.
Ennek megfelelően az amerikai nagyköveti pozíciók is átalakultak: Trump jelenlegi jelöltjeinek mindössze 8 százaléka karrierdiplomata. Az első ciklusában ez még 57 százalék volt, vagyis Washingtonban ma már elsősorban politikai lojalitás alapján osztanak kulcspozíciókat.
Az ellenfeled barátja és a barátod ellenfele…
Ukrajna a Trump 2.0-ban eleve nem jó pozícióból indult. Kijev számára az amerikai diplomácia sokkal többet jelentett a protokolláris jelenlétnél: maga volt a politikai biztosíték arra, hogy Washington hosszú távon elkötelezett a háborúja mellett.
Amikor azonban egymás után távoznak az ukránpárti diplomaták, azt Zelenszkijék is Trump türelmetlenségének a jeleként értékelik. Ráadásul a mostani diplomáciai visszavonulás időzítése különösen rossz. Az ukrán hírszerzés szerint Oroszország nyári offenzívára készül, a béketárgyalások lényegében megrekedtek, ráadásul Washington figyelmének a nagy része az iráni konfliktus és a közel-keleti válság felé fordul. A diplomáciai bizonytalanság így geopolitikai üzenetté válik, amit Putyinnak sem nehéz dekódolnia. Moszkva számára az ukrajnai nagykövetek távozása annak bizonyítéka, hogy Trump Amerikája hosszabb távon nem kíván Ukrajna mögött maradni. Az idő így újra a Kremlnek dolgozik: ha elég sokáig húzza a konfliktust, Washington belpolitikai és intézményi kiüresedése önmagában is gyengítheti Kijevet.
A Financial Timesnak egy karrierdiplomata igen erősen úgy fogalmazott: aki Ukrajna támogatása mellett érvel az amerikai külügyben, „célponttá válik”. A háttérben rejlő ideológia nyilvánvaló: Trump külpolitikája már kevésbé tekinthető hagyományos amerikai geopolitikai gondolkodásnak. A Reagan-korszak republikánusai számára Oroszország még stratégiai ellenfél volt, a Trump 2.0 azonban sokkal inkább a belpolitikai kultúrharc szemüvegén át szemléli Ukrajnát, ahol a „globalista establishment” intézményeként jelenik meg, amihez képest a kompromisszumkeresés Moszkvával még mindig olcsóbb és politikailag népszerűbb opció. Ebből alakult ki az a paradox helyzet, hogy miközben az Egyesült Államok katonailag továbbra is támogatja Ukrajnát, a politikai és diplomáciai infrastruktúrát már javában elkezdte leépíteni.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Fehér Ház
