Az amerikai elnök külpolitikájának régi szabálya újra működésbe lépett, azaz a lojalitás jutalmat ér, a kritika büntetést; most gazdasági és katonai fronton egyszerre kezdett nyomást gyakorolni Németországra. A 25 százalékos autóvámok és az 5000 amerikai katona kivonása durva politikai figyelmeztetés Európa legerősebb gazdaságának.

Donald Trump új szintre emelte az Európai Unióval zajló konfliktust, és a jelek szerint Németország vált az első számú célponttá. Az amerikai elnök ugyanis néhány napja bejelentette, hogy 25 százalékra emeli az Európából importált autók és teherautók vámját, majd ezzel szinte egy időben a Pentagon 5000 amerikai katona kivonását is elrendelte Németországból. A két döntés hivatalosan külön ügy, politikailag azonban egyre nehezebb nem összekapcsolni őket.

Trump indoklása alapján az Európai Unió nem tartotta be a tavaly Ursula von der Leyennel kötött kereskedelmi megállapodást, amely plafont szabott volna az európai termékeket sújtó amerikai vámoknak. Az új bejelentés szerint az európai autókra immár 25 százalékos tarifa jön, kivéve természetesen azokat, amelyeket amerikai gyárakban állítanak elő. Vagyis aki hozzá akar férni a tengerentúli piachoz, az költöztesse a termelést az Egyesült Államokba.

Amennyiben nem egy újabb TACO-jelenséggel állunk szemben, és Trump valóban hivatalossá teszi az új vámokat, az elsősorban a német autóipart érinti drámai módon. A Volkswagen, a BMW és a Mercedes számára ugyanis az amerikai piac az EU-n kívül messze a legfontosabb exportterület. A német autógyártók évente nagyjából 450 ezer járművet visznek az Egyesült Államokba, így a mostani vámemelés rövid távon akár 15 milliárd eurós termeléskiesést, hosszabb távon pedig 30 milliárd euró körüli veszteséget okozhat. Ennek a hatását az egész európai ipar megérezheti, de a német különösen sérülékeny, mivel ott a gazdaság jelenlegi stagnálása mellett az autóipar maradt az export utolsó nagy motorja.

Trump komoly szándékát leginkább talán az jelzi, hogy tudatosan próbálja jogilag is új alapokra helyezni a vámháborút. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság korábban több általános vámintézkedést korlátozott, ezért a Fehér Ház most inkább „nemzetbiztonsági” alapon vezet be szektorspecifikus illetékeket. Mindehhez az 1962-es Kereskedelembővítési törvény 232-es szakaszát használja, ami rendkívül szélesen értelmezi a nemzetbiztonság fogalmát, beleértve abba a gazdasági stabilitást is. Vagyis az elnök ezúttal egy olyan jogi konstrukciót használ, amelyet sokkal nehezebb bíróságon megtámadni.

Mínusz ötezer, plusz a rakéták

Az időzítés tökéletes volt, a vámfenyegetés mellett ugyanis a Pentagon bejelentette, hogy az Egyesült Államok 5000 katonát von ki Németországból a következő hónapokban (Trump azóta közölte, hogy a végső szám magasabb lesz). Mindez hivatalosan a „stratégiai újraértékelés” része, de az amerikai sajtóban és a washingtoni döntéshozásban nyílt titokként kezelik, hogy a lépés összefügg Friedrich Merz kijelentéseivel.

A német kancellár az iráni konfliktus kapcsán több alkalommal is kritizálta Washingtont, és arról beszélt, hogy Irán „megalázza” az Egyesült Államokat, illetve az amerikai stratégia nem világos. Trump erre rendkívül ingerülten reagálva azt mondta, hogy a német kancellár „nem tudja, miről beszél”. Reuters-források szerint már napokkal ezelőtt felmerült a németországi csapatlétszám csökkentése, a Pentagonon belül pedig a legtöbben politikai üzenetként értelmezik a döntést. Egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő konkrétan arról beszélt, hogy Merz megjegyzései „kontraproduktívak” voltak, és a Fehér Ház úgy érzi, a német vezetés nem támogatja megfelelően az amerikai fellépést Iránnal szemben.

Ez a mostani döntés súlyosabb, mint amennyire a németek igyekeznek azt elbagatellizálni. Trump ugyanis régóta nem egyszerű szövetségi rendszerként, inkább tranzakciós konstrukcióként tekint a NATO-ra, és az új washingtoni logika szerint azok az országok számíthatnak amerikai védelemre és gazdasági kedvezményekre, amelyek politikailag lojálisak az elnökhöz. Vagyis aki nyilvánosan kritizálja őt vagy akadályozza az amerikai geopolitikai célok elérését, az könnyen célkeresztbe kerülhet. A németországi csapatkivonás ezért túlmutat önmagán, hiszen az 5000 katona hiánya nem bénítja meg a NATO-t, politikailag viszont rendkívül erős szimbólum. Németországban jelenleg az Egyesült Államok egyik legfontosabb európai katonai infrastruktúrája működik, kulcsfontosságú légibázisokkal és logisztikai központokkal.

A katonai kivonásos részt ráadásul tovább súlyosbítja egy másik, stratégiailag talán még fontosabb amerikai döntés. Washington ugyanis lefújta azt a Biden-korszakban kidolgozott tervet is, amelynek keretében nagy hatótávolságú amerikai rakétarendszereket telepítettek volna német területre. Ez a program kulcsfontosságú lett volna a NATO Oroszországgal szembeni elrettentési képességének fenntartásában.

Az ötlet eredetileg Tomahawk manőverező robotrepülőgépek, SM–6 rakéták és a Dark Eagle (akkor még javában tesztelés alatt álló) hiperszonikus fegyverek ideiglenes németországi telepítéséről szólt. Ezek olyan mélységi csapásmérő képességet adtak volna Európának, amellyel szükség esetén orosz parancsnoki központokat, légibázisokat vagy rakétaindító állásokat is elérhettek volna. A Biden-adminisztráció ezt a NATO keleti elrettentésének megerősítéseként kezelte, amíg az európai országok ki nem fejlesztik a saját rendszereiket.

Trump azonban ezt is leállította, amihez közvetlenül hozzájárult az iráni háború körüli Trump–Merz-konfliktus. Az amerikai elnök és a német kancellár közötti vita után Washington egyszerűen visszavonta a rakétazászlóalj németországi telepítését. A döntés legfontosabb üzenete, hogy az Egyesült Államok visszalép Európa biztonsági garanciavállalói szerepétől. Az európai fővárosok legnagyobb félelme így most az, hogy Washington gyorsabban vonja ki a stratégiai képességeit, mint ahogy a kontinens képes lenne saját rendszereket fejleszteni, mivel ezek a projektek még rendkívül korai fázisban vannak. A brit–német közös rakétaprogram például két év után is ipari szerződés nélkül áll, noha Boris Pistorius német védelmi miniszter korábban legalább öt évre tette azt, hogy Európa önálló képességet építsen ki.

Csak tedd, amit mond…

A helyzetet tovább rontja, hogy a Pentagon állítólag más kritikus katonai képességek – például légvédelmi rendszerek, stratégiai szállítási kapacitások és a műholdas felderítési támogatás – jövőjéről sem hajlandó tájékoztatni a NATO-t, ami további bizonytalanságban tartja az egész európai védelmi tervezést. Vagyis Trump egy-két politikai döntéssel gyakorlatilag szétverte az egész koncepciót, így a személyes politikai konfliktusai kezdik átalakítani a NATO katonai felépítését.

Az elnök egyszerre használ gazdasági nyomást és katonai eszközöket a politikai fegyelmezésre. A vámháború hivatalosan kereskedelmi vita, a csapatkivonás pedig stratégiai racionalizálás, de az időzítés, a washingtoni szivárogtatások és Trump személyes reakciói alapján egyre nehezebb úgy tenni, mintha a két ügy független lenne egymástól. Egy rossz mondat, egy nyilvános kritika vagy egy geopolitikai nézeteltérés ma már gazdasági és katonai következményekkel jár. Az amerikai elnök második ciklusában Európa egyre inkább azt tapasztalja meg, hogy az Egyesült Államok stabil szövetséges helyett feltételeket szabó nagyhatalomként viselkedik.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Fehér Ház