Trump NATO-stratégiája lassan egy egész kontinens költségvetési logikáját írja át. Az új, 5 százalékos célkitűzés akkora terhet jelentene az európai államoknak, hogy egyre többen próbálják újraértelmezni magát a „védelem” fogalmát. Szlovákiában most épp civil kórházakból lett katonai beruházás.
A Donald Trump által kierőszakolt 5 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetési cél feladta a leckét az európai államoknak. Olyannyira, hogy a zömük már a kezdetektől nem védelmi, inkább politikai és költségvetési fikciós feladványként értelmezte. Tették és teszik mindezt a 3,5+1,5 százalékos arányra hivatkozva, amely egyenletben az első szám a ténylegesen a hadseregre fordítandó (fegyvervásárlási stb.) összegarány, míg utóbbit különböző, a NATO által használt infrastrukturális beruházásokra lehet költeni.
Szlovákia esete tankönyvi példája annak, hogy a tagállamok hogyan kezdik átértelmezni a védelmi kiadás fogalmát annak érdekében, hogy papíron megfeleljenek a washingtoni elvárásoknak. Robert Fico kormánya két kórház építését számítaná bele a NATO-védelmi költségvetésbe. Formálisan persze mindkettőnek van valamiféle kettős felhasználású funkciója: válsághelyzet vagy háború esetén katonai célokra is használhatók lennének – legalábbis ezt kommunikálja a szlovák kormány. A gyakorlatban azonban civilek számára épülő egészségügyi intézményekről van szó, a pozsonyi projekt például kizárólag civil személyzettel működne, noha katonai/védelmi költségként jelenik meg a büdzsében. Az ukrán határhoz közelebbi eperjesi beruházás esetén talán már könnyebb a védelemre hivatkozni, a konstrukció politikai logikája azonban ugyanaz:
a kormány egyszerre akarja elkerülni a fegyverkezés társadalmi költségeit, ugyanakkor demonstrálja hűségét az észak-atlanti szervezethez.
A NATO 5 százalékos célja tehát elkezdte ösztönözni a kreatív könyvelést, a szlovák kórházak ügye pedig tökéletesen illeszkedik ahhoz a gondolathoz, amelyet egy éve fogalmaztunk meg: a hadiipar fizikailag sem tudna ekkora pénzmennyiséget felszívni, ezért a rendszer előbb-utóbb kénytelen lesz mesterségesen kitágítani a védelmi kiadás definícióját. A Mark Rutte NATO-főtitkár által Trumpnál kialkudott 3,5+1,5 százalékos modell pedig lényegében intézményesítette a kiskaput: a tényleges katonai kiadások mellé bekerült egy rendkívül rugalmas dual use, azaz kettős felhasználású kategória, amelybe valójában bármilyen infrastruktúra beilleszthető. Pontosan ez történik most Szlovákiában.
Nincsenek határok
A legérdekesebb háttérfolyamat a történetben az a pszichológiai nyomás, amely az egészet hajtja. A NATO-tagállamok jelentős része még a régi, 2 százalékos célt sem teljesítette stabilan, most viszont hirtelen egy olyan elvárás jelent meg, amely sok ország számára gazdaságilag irreális. Trump azonban politikailag olyan helyzetet teremtett, amelyben a cél visszautasítása szinte lehetetlenné vált, így alakult ki az a sajátos európai stratégia, amelynek a lényege, hogy ha nem tudjuk teljesíteni a követelést, akkor újradefiniáljuk azt.
A legismertebb, és az amerikaiak felháborodását kiváltó ilyen ügy eddig Meloni tésztahídja volt. Az olasz terv lényege szerint a Messinai-szoros fölé tervezett gigantikus hidat – amely hivatalosan regionális gazdaságfejlesztési projekt – stratégiai katonai infrastruktúrának minősítenék, így a költségeinek jelentős része beleszámítható lenne a NATO-vállalásokba. Az ötletből ebben a formában szinte biztosan nem lesz semmi, arra azonban jó volt, hogy rávilágítson, milyen irányba tolódik a rendszer logikája:
a hadseregek modernizációja helyett a költségvetési trükközés lett a prioritás.
A szlovák példa talán még erősebb, mert itt már nem egy közlekedési projektet próbálnak katonai költséggé átkeresztelni, hanem közvetlenül a jóléti állam egyik alapfunkcióját. A folyamat így eljutott oda, hogy a NATO-védelmi költségvetés (amely természetesen a nemzeti hadseregek fejlesztését is magában foglalja) és az általános állami infrastruktúra-fejlesztés közötti határ kezd teljesen elmosódni. Ez pedig rámutat a szervezet jelenlegi válságának egyik legmélyebb rétegére: a NATO politikai egységet akar demonstrálni, ám a gazdasági realitások ezt egyre kevésbé teszik lehetővé.
Az 5 százalék ötlete a katonai racionalitás helyett Trump politikai nyomásgyakorlásából született, és mivel Európa nem mer nyíltan lázadni, inkább adminisztratív „kreativitással” próbál alkalmazkodni hozzá. A végeredmény egy sajátos „papírfegyverkezési” verseny lehet, amelyben a tagállamok a katonai képességek építése helyett egyre ügyesebben tanulják ki a kettős könyvelés módszereit, hogy katonai kiadásként számolják el a civil beruházásokat. Az 5 százalékos NATO-cél így szimpla politikai szimbólummá válik, olyan üres számmá, amelynek a teljesítése fontosabb, mint az, hogy ténylegesen mire költik el a pénzt.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Gage Skidmore
