A transzkaszpi gázvezeték terve új geopolitikai konfliktusokat hozhat Oroszország déli részén. A projekt egyelőre inkább jelzés, mint közeli beruházás, de jól mutatja, hogy az EU, Törökország, Azerbajdzsán és Türkmenisztán érdekei közelítenek egymáshoz a Kaszpi-térségben.

Andrew Korybko Moszkvában élő amerikai politológus legutóbbi írása egy régi, de újra időszerűvé váló energetikai tervet vesz elő, a transzkaszpi gázvezetéket. A projekt alapján a türkmenisztáni földgáz a Kaszpi-tenger alatt Azerbajdzsánba, onnan pedig a Dél-Kaukázuson és Törökországon keresztül Európába jutna. A terv nem új, évtizedek óta része az eurázsiai energiapolitikai vitáknak, de most azért vették elő újra, mert az Európai Unió orosz gázról való leválása, Törökország energiaközponti ambíciója, Azerbajdzsán növekvő tranzitszerepe és Türkmenisztán exportdiverzifikációs igénye egyszerre erősödik.

Csakhogy a szakértő úgy véli, hogy

a vezeték új geopolitikai konfliktusforrássá válhat, mert nyugati és török érdekeltségű infrastruktúra jelenne meg a Kaszpi-térségben úgy, hogy megkerülnék Oroszországot és Iránt.

Vagyis a transzkaszpi projekt egy stratégiai előnybe kerülés lenne, hiszen Ankara, Baku, Asgabat és Brüsszel energiaérdekei egy olyan folyosót hoznának létre, amely gyengíti Oroszország közvetítői szerepét. Mivel Korybko orosz szempontból is értékeli a folyamatot, ezért kiemeli a NATO-közeli török–nyugati befolyás térnyerését Oroszország déli részén.

A transzkaszpi vezeték ma még nem kész infrastruktúra, de jól mutatja, hogy milyen irányba rendeződhet át az energia- és tranzitpolitika, ha Európa tartósan csökkenteni akarja az orosz gázkitettségét, Törökország pedig tovább építené a saját szerepét a Kelet és a Nyugat energiakapujaként. Türkmenisztán szempontjából pedig a tét az, hogy a kínai exportfüggés mellé egy nyugati irányú alternatívát kapjon. Hiszen bár a világ egyik legnagyobb földgázkészletével büszkélkedhet, ma elsősorban Kínába szállít, noha a kormány elsődleges célja az exportútvonalak diverzifikálása.

A Kaszpi-tenger már nem jogi zsákutca

A projekt korábbi akadályai között a Kaszpi-tenger jogállása, az orosz és az iráni ellenállás, a finanszírozás, valamint az azeri–türkmén vita szerepelt. A jogi helyzet azonban ma kevésbé blokkoló, mint korábban, mivel a 2018-as Kaszpi-tengeri egyezmény kimondja, hogy a térségbeli államok kábeleket és vezetékeket fektethetnek a Kaszpi-tenger medrében, ha azok megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak. Ez elvileg Azerbajdzsán és Türkmenisztán számára nagyobb döntési szabadságot ad, bár Oroszország és Irán környezetvédelmi, biztonsági vagy politikai érvekkel továbbra is lassíthatja a folyamatot.

A vezeték mérete önmagában nem tűnik monumentálisnak, mivel a Kaszpi-tengeri összeköttetés Türkmenisztán és Azerbajdzsán között nagyjából 300 kilométeres lenne. A stratégiai jelentősége viszont az, hogy hozzákapcsolódhatna a már létező dél-kaukázusi és törökországi energiarendszerhez. Az Eurasianet friss elemzése szerint épp ez teszi kényessé a tervet:

ez a viszonylag rövid szakasz ugyanis két olyan partvonal között húzódna, amelynek két nagy ellenérdekelt szereplője, Oroszország és Irán is közvetlenül figyeli a kaszpi mozgásokat.

Európa számára a transzkaszpi útvonal a diverzifikáció következő lépcsője lehetne. A Déli Gázfolyosó eddig főként azeri forrásokra épült, amelyek korlátozott kapacitást jelentenek, ám a türkmén gáz bevonása megnövelné a folyosó súlyát, és Törökországot még fontosabb energiaközvetítővé tenné. Ez ugyan javíthatná az európai ellátásbiztonságot, új függőségeket teremtene, hiszen Moszkva helyett Ankara, Baku és Asgabat kerülne nagyobb alkupozícióba. Vagyis az orosz gázról való leválás nem hozza el Európa számára a vágyott függetlenséget.

Miért ideges Moszkva?

Korybko írását érdemes összehasonlítani azzal, ahogyan az orosz sajtó az elmúlt napokban a dél-kaukázusi folyamatokat értelmezte. A Vzglyad külön cikkben foglalkozott Örményország nyugati nyitásával, az Európai Politikai Közösség jereváni csúcstalálkozójával, Zelenszkij, Macron és Starmer jelenlétével. Moszkva szemében Jereván helyzete különösen érzékeny: Örményország formálisan még a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez tartozik, de a tagságát „befagyottnak” tekinti, illetve elutasítja a visszatérést az orosz vezetésű biztonsági keretbe. Ezért az oroszok szerint Jereván jogilag még kötődik Moszkvához, viszont politikailag Brüsszel, London és Párizs felé fordul. A The Guardian arról számol be, hogy az EU több szakértőt küld Örményországba az orosz befolyás, a dezinformáció és a kibertámadások elleni védekezés támogatására.

Ez a helyzet teszi igazán érthetővé az oroszok aggodalmát a transzkaszpi vezetékkel szemben.

Moszkva szemében Örményország nyugati orientációja, Azerbajdzsán megerősödése, Törökország regionális aktivitása, Türkmenisztán exportdiverzifikációja és az EU energiakereslete egy olyan déli folyosót hoz létre, amely politikailag, energetikailag és közlekedési szempontból is csökkentheti Oroszország korábbi szűrőszerepét. Ezt megerősíti, hogy a jereváni EU–Örményország-csúcson a felek közlekedési, energetikai és digitális összeköttetéseket erősítő partnerséget is aláírtak.

Mindez kapcsolódik a Makronóm Intézet által írt, Iránhoz fűződő elemzésekhez: az iráni válság mellékszálai között a kurd és az azeri kérdés, valamint Törökország regionális mozgástere különösen érzékeny téma. Ankara számára ugyanis a térség egyszerre jelent biztonsági kockázatot és stratégiai lehetőséget: a kurd mozgástér bővülése veszély, a türk–azeri kapcsolódás és az energiafolyosók erősödése viszont növelheti Törökország befolyását.

Iráni szempontból a transzkaszpi útvonal azt jelentené, hogy a közép-ázsiai gáz egy része Irán megkerülésével jutna nyugatra, Törökország és Azerbajdzsán tranzitszerepe pedig nőne. Ez gazdasági és geopolitikai veszteséget jelentene a perzsa államnak, különösen akkor, ha az egyébként is nyomás alatt áll a közel-keleti konfliktusok, szankciók és belső feszültségek miatt. A projekt tehát egyszerre érinti az orosz, iráni, török, azeri, türkmén és európai érdekeket, ezért Korybko nem alaptalanul nevezi mindezt potenciális ütközőpontnak.

Mindennek a tanulsága mégsem az, hogy a transzkaszpi vezeték megépítése elkerülhetetlen, vagy hogy azonnali energiapiaci fordulat előtt állunk. Sokkal inkább azt mutatja meg, hogy a gázvezeték-tervezés hogyan rajzolhatja át a geopolitika térképét: aki új útvonalat épít, az új függőségeket, tranzitközpontokat és biztonsági érdekszférákat is létrehoz. Korybko az írásában túl érzékenyen mutatja be a NATO előretolódását, ugyanakkor jól látja, hogy az energia és a geopolitika a Kaszpi-térségben ismét szorosan összekapcsolódik.

Foto: Dreamstime

Kapcsolódó: