Cullen Hendrixnek a Foreign Policyban megjelent gondolatkísérlete szerint a mesterséges intelligencia gazdasági térnyerése a nyugati demokráciákat a szénhidrogénfüggő petroállamok – mint Katar, Szaúd-Arábia vagy Oroszország – mintájára formálja át. Ha ugyanis az MI-t birtokló maroknyi techóriás termeli meg a nemzeti jövedelem zömét, miközben emberek tömegét szorítja ki a munkaerőpiacról, az állam többé nem szorul rá a társadalom adójára és munkájára. Ezzel pedig szerinte létrejön egy elszámoltathatatlan, a technológiai járadékokból élő, a társadalmat csupán megfigyelő elit.

Bár e modell logikája hibátlannak tűnik, a makroökonómiai és technológiai szempontú vizsgálata megmutatja, hogy ez a petroállam-analógia több ponton is alapvető tévedésekre épül.

Monopólium és elnyomás

Mielőtt ízekre szednénk az elméletet, rögzíteni kell, hogy hol van Hendrixnek igaza.

A hardveres belépési korlátok terén az élvonalbeli, úgynevezett frontier modellek, mint az Opus 4.5 vagy a Gemini 3 Pro betanítása ma már dollármilliárdokat, gigantikus adatközpontokat és ipari méretű energiaellátást követel, vagyis ezen a téren valóban a méretgazdaságosság érvényesül. A chipek és az adatközpontok piaca egy szűk oligopólium, amely képes a klasszikus erőforrás-monopóliumokhoz hasonló gazdasági járadék, azaz extraprofit elvonására.

Emellett a cikk egyik legélesebb meglátása az elnyomás költségeinek radikális csökkenése. A történelem során a diktatúrák fenntartása drága és nagyon sok munkaerőt igényelt (példaként a keletnémet Stasit hozza, amely a lakosság jelentős részét foglalkoztatta informátorként). Ehhez képest az MI-alapú arcfelismerés, a prediktív analitika és az algoritmikus cenzúra jóval könnyebbé és olcsóbbá teszi a társadalom megfigyelését.

Ezek már most is valós veszélyt jelentenek, ám Hendrix ezekből a jelenségekből egy determinisztikus jövőt ír le, figyelmen kívül hagyva a technológia ellenható erőit.

A kód határtalansága

A petroállam-elmélet leggyengébb láncszeme maga a kinduló analógia. Az olaj ugyanis egy fizikai, kimerülő, földrajzilag helyhez kötött nyersanyag. Ha egy ország államosít egy olajmezőt, a nyersanyag ott marad, és onnantól csak az elit fér hozzá, a kitermelés jogköre pedig kizárólagos.

A mesterséges intelligencia ezzel szemben információ és matematika, azaz szabadon áramló adat. Míg egy több milliárd paraméteres modell betanítása csillagászati összegbe kerül, annak futtatása, finomhangolása és lemásolása exponenciálisan olcsóbb. A cikk azonban figyelmen kívül hagyja a nyílt forráskódú (open-source) közösségek erejét.

A globális fejlesztői hálózatok (mint a Hugging Face ökoszisztémája), a nyílt súlyozású modellek (mint a Meta Llama szériája vagy a Qwen bizonyos változatai) és az egyre hatékonyabb, akár helyileg is futtatható Kis Nyelvi Modellek (SLM) folyamatosan csökkentik a Big Tech monopóliumát az alkalmazások terén.

Az MI mint innováció nem lehatárolható.

Ha a fejlesztések eszközei globálisan és szinte ingyen hozzáférhetők, a vagyon és a tudás koncentrációja sosem érheti el egy közel-keleti királyság szintjét.

A munkaerőtorta tévhite

Hendrix elméletének másik pillére, hogy az MI kiváltja az emberi munkát, így a polgárok gazdaságilag feleslegessé válnak. Ez a közgazdasági „lump of labor” tévhitre épül, amely azt feltételezi, hogy a gazdaságban elvégzendő feladatok mennyisége állandó.

A valóságban azonban az automatizáció mindig újabb feladatokat hozott, nem feltétlenül komplett szakmákat, a felszabaduló tőke és termelékenység pedig addig elképzelhetetlen iparágakat teremtett. Az MI elsődleges funkciója a fejlett gazdaságokban az augmentáció (kiegészítés), nem pedig a szubsztitúció (helyettesítés). A kentaurmodell értelmében tehát az okos algoritmussal megtámogatott emberi munkaerő jelenleg minden iparágban felülmúlja a tisztán automatizált folyamatokat.

Ráadásul minél inkább leértékelődik a kognitív rutinmunka ára, annál értékesebbé válik a fizikai világban végzett, magas szintű érzelmi intelligenciát, empátiát, komplex problémamegoldást és bizalmat igénylő munka. Az emberek tehát nem válnak feleslegessé, csupán a gazdasági hozzájárulásuk természete alakul át.

Az általános célú technológia

A petroállamokban az olajipar termeli a GDP-t, de csak minimálisan integrálódik a nemzetgazdaság más ágazataiba. Hendrix ezt a modellt vetíti rá az MI-re, mondván, hogy egy szűk techszektor fogja eltartani (vagy elnyomni) a társadalmat.

Azonban az MI-t egyértelműen általános célú technológiaként (General-Purpose Technology – GPT) tartjuk számon, pont úgy, mint az elektromosságot, a gőzgépet vagy az internetet. A mesterséges intelligencia átalakítja a létező iparágakat, de nem egy különálló iparág, azaz beépül a mezőgazdaságba, a logisztikába, az egészségügybe, az építőiparba és a szolgáltatásokba.

Ennek a makroökonómiai következménye, hogy a társadalom és a gazdaság együtt gazdagodik.

Még ha a jövedelemadó mértéke átmenetileg szűkülne is a munkaerőpiaci átrendeződés miatt, az állami költségvetés nem omlik össze, csupán átalakul (például a tőkejövedelmek, a fogyasztás vagy az adathasználat adóztatása felé). Egy olyan gazdaságban, ahol minden szektor az MI-re épít, az állam és a társadalom közötti szimbiózis nem tűnik el, csak komplexebbé válik.

Az agyelszívás mint biztosíték

Végül a modell figyelmen kívül hagy egy kulcsfontosságú nemzetbiztonsági és demográfiai tényezőt. A petroállamok azért működhetnek diktatúraként, mert az olaj kitermeléséhez önmagában nincs szükség folyamatos, radikális és kreatív innovációra. Az MI-korszaknak azonban a legfőbb erőforrásai a csúcstehetségek.

A szellemi tőke pedig jellemzően mobilis.

Ha egy nyugati állam megpróbálna kiépíteni egy elnyomó, petroállamszerű technológiai rendszert, akkor hamarosan nemzetközi agyelszívással szembesülne, hiszen a legjobb mérnökök, kutatók és vállalkozók pillanatok alatt elköltöznének egy szabadabb országba. Az autokráciák kiválók az erőforrások ellenőrzésében és a technológia adaptálásában, de a nyitott társadalmak szabadabb és kreatívabb működése nélkül képtelenek fenntartani a technológiai vezető szerepüket.

Adaptáció a leépülés helyett

Hendrix elemzése egy rendkívül fontos figyelmeztetés a tőkekoncentráció és a szabályozatlan technológiai monopóliumok veszélyeire, mivel a politikai elit inkompetenciájából adódóan a digitális infrastruktúrát birtokló vállalatok valóban túlzott befolyást szerezhetnek.

Azonban a szaúdi vagy katari modell megjelenését Nyugaton hirdetni tévedés. A nyílt forráskódú ökoszisztémák ellenálló képessége, a makrogazdaság folyamatos adaptációja, az MI általános célú (GPT) jellege és a szellemi tőke szabad áramlása mind abba az irányba mutat, hogy a jövő gazdasága sokkal decentralizáltabb lesz, mint azt a petroállam-analógia sugallja. Sőt, az infokrácia által potenciálisan elnyomott vagy manipulálni kívánt rétegek kezében jelenleg is olyan nyílt forráskódú hírszerzési szoftverek vannak, amelyekkel küzdeni lehet az elnyomó adatalapú rendszerek ellen. Egy népfelkelés folyamán pedig az esetleges összehangolt kibertámadások komoly problémát jelentenének egy autoriter rezsimnek.

Fotó: Sárközi Dániel

Kapcsolódó: