A helyzet első pillantásra ellentmondásnak tűnik, valójában azonban az európai energiapolitika egyik legfontosabb tanulságát mutatja meg. A kontinens sikeresen visszaszorította az orosz vezetékes gázt, de közben egy olyan piaci térbe lépett át, ahol a tartályhajók, az LNG-terminálok, a hosszú távú szerződések és a geopolitikai válságok legalább annyira fontosak, mint korábban a csővezetékek voltak.

A vezetékes függőség után jött az LNG-kitettség

Az orosz vezetékes gáz részesedése az uniós importban a 2021 körüli 40 százalékról 2025-re nagyjából 6 százalékra esett. Ez jelentős stratégiai fordulat, különösen ahhoz képest, hogy a háború előtt az orosz vezetékes gáz az európai ipar, fűtés és áramtermelés egyik megszokott alapeleme volt. A visszaesés mögött részben tudatos politikai leválás, részben kényszerű piaci alkalmazkodás állt.

A kieső mennyiséget Európa több irányból próbálta pótolni. Norvégia, Észak-Afrika, Azerbajdzsán és az Egyesült Királyság továbbra is fontos vezetékes forrás maradt, de a nagy átrendeződés az LNG-piacon zajlott. Az EU tavaly majd 150 milliárd köbméter LNG-t importált, miközben a teljes gázimport nagyjából 290 milliárd köbméter körül alakult. Másként fogalmazva: az LNG és a vezetékes import súlya már közel azonos lett, ami néhány évvel korábban még inkább vészforgatókönyvnek, mint tartós modellnek látszott.

Az Egyesült Államok ebben a rendszerben kulcsszereplővé vált. Az amerikai LNG az uniós LNG-import majdnem 58 százalékát adta, és az amerikai Energiagazdasági és Pénzügyi Elemző Intézet (IEEFA) szerint 2028-ra ez akár 80 százalék körüli részesedést is elérhet. Ez rövid távon ellátási biztonságot adhat, hosszabb távon viszont új függőséget hoz létre: Európa egyre nagyobb arányban támaszkodik egyetlen tengerentúli beszállítóra, emellett az amerikai exportpolitika, az ázsiai kereslet és a közel-keleti válságok is növelik az árak volatilitását.

Miért pont az arktiszi orosz LNG maradt a rendszerben?

A legkényesebb pont mégsem az amerikai LNG térnyerése, hanem az, hogy az orosz tengeri gáz is erősen jelen maradt: az EU orosz LNG-importja az év első negyedében 6,9 milliárd köbméterre nőtt, ami 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest.

Oroszország így továbbra is az EU második legnagyobb LNG-beszállítója, noha az unió politikai célja az orosz gáz teljes kivezetése.

Ennek oka részben földrajzi. A Jamal LNG az orosz Arktisz egyik legfontosabb gázprojektje, Sabetta kikötőjével és speciális jégtörő LNG-tankereivel az északnyugat-európai terminálok felé viszonylag kedvező útvonalat kínál. Franciaország, Belgium, Hollandia és Spanyolország LNG-infrastruktúrája könnyen elérhető célpont, Ázsiába elvinni ugyanazt a rakományt sokszor bonyolultabb.

Az EU az első negyedévben a Jamal LNG-rakományok mintegy 97 százalékát vásárolta fel. Ez azért fontos, mert megmutatja, hogy az orosz arktiszi LNG továbbra is erősen Európához kötött kereskedelmi rendszer része.

A tilalom közeleg, de a piac még a régi pályán mozog

Az orosz LNG felfutását az is magyarázza, hogy az uniós tiltás csak fokozatosan lép életbe. A szabályozás már elfogadott iránya az orosz LNG- és vezetékesgáz-import kivezetése, de a meglévő szerződések átmeneti időt kaptak, a teljes tiltás céldátuma pedig 2027 vége. Ezt kihasználva a kereskedők és az importőrök addig használják ki a rendelkezésre álló szerződéseket, amíg a szabályozás azt megengedi.

Az európai döntéshozók ezért kellemetlen átmeneti időszakba kerültek. A politikai cél az orosz energiaforrások lezárása, az ellátásbiztonsági logika viszont azt diktálja, hogy a piac minden elérhető rakományt felhasználjon, különösen akkor, amikor a közel-keleti feszültségek, a hajózási útvonalak kockázatai és az ázsiai kereslet egyszerre csökkentik a mozgásteret.

Az LNG-re épülő európai stratégia egyik gyenge pontja éppen az, hogy a kontinens a vezetékes függőséget olyan globális versenypiacra cserélte, ahol válság idején az ár gyorsabban reagál, mint a politika.

A következmények túlmutatnak az energiaszámlán. Ha Európa továbbra is jelentős mennyiségben vásárolja az arktiszi orosz LNG-t, akkor közvetetten életben tartja azt az infrastruktúrát, amely Moszkva északi energiastratégiájának egyik kulcseleme. A Jamal LNG kikötőket, hajóflottát, technológiai tudást, munkahelyeket és geopolitikai jelenlétet jelent az Arktisz térségében. Ez nem egyszerű kereskedelmi ügy, hanem egy olyan infrastruktúra finanszírozása, amely növelheti Oroszország hosszú távú mozgásterét.

Magyarország számára mindez akkor is fontos, ha az ország nem közvetlen tengeri LNG-terminálokon keresztül szerzi be a földgázát. A közép-európai árak, a tárolási döntések és az ipari energiaköltségek az európai piac egészétől függnek. Ha az LNG drágul, vagy az orosz arktiszi gáz kiesése hirtelen történik meg, annak hatása a régióban is megjelenhet. Ezért az ellátásbiztonságot nem lehet kizárólag új beszállítókkal megoldani: a keresletcsökkentés, az energiahatékonyság, az energiahálózat-fejlesztés és a megújuló beruházások nélkül az LNG könnyen ugyanazzá válhat, mint korábban a vezetékes gáz volt: kényelmes megoldássá, amelynek politikai árát csak később kezdi el igazán számolni Európa.

Kapcsolódó: