A Pentagon modern, pilóta nélküli háborúja vállalhatatlanul drágává vált. Az iráni konfliktus során elveszett 30 millió dolláros Reaper drónok száma már a harmincat közelíti, utángyártás pedig nincs belőlük.

Az iráni háború első heteiben a nyugati média narratíváját elsősorban az amerikai és izraeli csapások sikerei uralták: a megsemmisített radarok, a lebombázott bázisok, a precíziós támadások és a mély behatolások az iráni légtérbe. A konfliktus költségei a „filléres iráni vs. milliós amerikai” fegyverek összecsapásai miatt azonban közvetlenül annak kitörése után máris elszabadultak. A történet legújabb epizódja az Egyesült Államok drónháborújának megdöbbentően magas árára irányítja a figyelmet.

A Bloomberg értesülése szerint az amerikai haderő legalább 24, de akár 30 MQ–9 Reaper drónt is elveszíthetett a február 28-án kezdődött hadjárat óta, ami önmagában közel egymilliárd dolláros veszteséget jelenthet. Ezek a fegyverek ugyanis nem az olcsó fogyóeszköz kategóriájába tartoznak: egyetlen darab megközelítőleg a 30 millió dollárba kerül, plusz a speciális szenzorok, a kommunikációs rendszerek, a rájuk erősíthető Hellfire rakéták vagy precíziós bombák ára.

Ezek elvesztése azért is különösen kellemetlen Washington számára, mert a Reapert az amerikai hadsereg részére már egyáltalán nem gyártják. Az utódnak szánt Avenger drónokból eddig mindössze nagyjából tíz készült, vagyis nem elég, hogy ezek az eszközök nem könnyen pótolhatók, az amerikai hadiipar jelenlegi kapacitásai mellett nem is lehet újragyártani vagy pótolni őket.

Ez a mostani eset a drónháborúk paradoxonára mutat rá: az elmúlt két évtized amerikai katonai doktrínája részben arra épült, hogy a drónokkal a kockázat jelentős része kiszervezhető. A pilóta nélküli hadviselés előnyeit a Pentagon mintaszerűen kommunikálta: emberi kockázat szempontjából és politikailag kis rizikó nagyobb volumenű precíziós csapásméréssel kombinálva. Az iráni konfliktusból viszont épp az világlik ki, hogy egy rétegzett és hibrid hadviselést folytató ország ellen ez a modell meglepően sérülékeny.

A békeidős rendszer bukása

Teherán ugyan súlyos károkat szenvedett, de az iráni légvédelem az amerikai/izraeli várakozások ellenére messze nem omlott össze, a légterük bizonyos részei továbbra is veszélyesek maradtak az amerikai eszközök számára.

A veszteségek listája ráadásul nem áll meg a drónoknál. A konfliktus során az Egyesült Államok elveszített már egy F–15E Strike Eagle vadászbombázót és egy A–10 Thunderbolt II repülőgépet is. Emellett sérültek vagy megsemmisültek E–3 AWACS légtérellenőrző gépek, KC–135 légi utántöltők és MC–130J szállítógépek. Figyelemre méltók a radarveszteségek is. Az amerikai hadviselés egyik alapja a hálózatközpontú működés, vagyis a radarok, műholdak, drónok és légi parancsnoki rendszerek összekapcsolása. Ha ezek közül akár csak néhány kulcselem kiesik, az aránytalanul nagy működési zavart okozhat. És okoz is.

A másik nagy tanulság az ipari háttér kapcsán jelentkezett. Az ukrajnai háború már rávilágított arra, hogy mivel a nyugati hadiipar békeidős termelésre rendezkedett be, nehezen képes kielégíteni a nagy intenzitású konfliktusok követelményeit. Az iráni konfliktus ezt a problémát még élesebben megmutatja. Az Egyesült Államoknak hiába van meg a technológiai fölénye, ha bizonyos rendszereket már (vagy még) egyáltalán nem vagy csak korlátozott kapacitással gyártanak.

A modern nyugati hadviselés rendkívül technológiaintenzív, és ennek megfelelően elképesztően drága. Egyetlen elveszített Reaper ára sokszorosa annak, amit Irán légvédelmi rakétákra költ egy-egy lelövés során. Ez a költségcsapda a hosszabb konfliktusokban meghatározó tényezővé válhat, így a távoli háborúk egyre kevésbé tűnnek olcsón fenntarthatónak.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime