Az Egyesült Államok több mint ezer Tomahawk rakétát lőtt ki Irán ellen pár hét alatt, aminek most csapódtak le a következményei: a szövetségeseinek sem tud szállítani, kiürült készleteit pedig csak most igyekszik feltölteni. Európa már ismeri a kifogást, ezúttal Japánnak ment az üzenet: nincs fegyver.

Az iráni háború egyik legfontosabb mellékhatása most válik láthatóvá: az Egyesült Államok hadiipari és utánpótlási rendszere nem képes olyan tempóban pótolni a precíziós fegyvereket, amilyen sebességgel azokat a hadsereg egy intenzív konfliktusban elhasználja.

Washington a napokban Japánnal közölte, hogy a megrendelt Tomahawk rakéták szállítása jelentősen, akár két évet is csúszhat, mert az amerikai hadsereg saját készletfeltöltése elsőbbséget élvez. Az ipari-logisztikai probléma mögött súlyos biztonságpolitikai hanyagság és félreértelmezés áll. Az USA hosszú éveken át azt kommunikálta a szövetségeseinek, hogy a 21. század fő hadszíntere Ázsia lesz, ahol Kína jelenti a legnagyobb rendszerszintű kihívást. Ehhez képest az történt, hogy egy közel-keleti háború szinte lenullázta az amerikai precíziós rakétakészletek jelentős részét. A Pentagon az Irán elleni „Epic Fury” művelet során több mint ezer Tomahawk rakétát lőtt ki öt hét alatt. Ez óriási szám, főleg annak tükrében, hogy becslések szerint a háború előtt az amerikai készletek nagyjából 3100 darab körül mozoghattak. Magyarán:

az USA néhány hét alatt elégette a stratégiai készleteinek közel harmadát.

Itt kezdődik az igazi probléma a szövetségesek számára, mivel a fegyvereket nem lehet gyorsan pótolni. A Tomahawk gyártási ciklusa lassú, összetett és drága: akár négy év is eltelhet a kongresszusi finanszírozás jóváhagyásától addig, amíg az új rakéták ténylegesen hadrendbe állnak. Ez békeidőben kezelhető lenne, egy többfrontos, folyamatosan eszkalálódó geopolitikai káoszban azonban nemcsak az Egyesült Államok, de minden vele szerződésben álló országnak súlyos sebezhetőséget jelent, Japán számára különösen. Tokió 2024-ben döntött először a Tomahawkok beszerzéséről, kisebb részben éppen amerikai nyomásra, nagyobb részben pedig azért, mert Kína rakétaarzenálja már régóta súlyos aggodalmat okoz Kelet-Ázsiában. Pekingnek több mint kétezer olyan nagy hatótávolságú fegyvere van, amely japán célpontokat is elérhet. A szigetország így elkezdte kiépíteni a „csapásra csapást” elvére alapuló ellentámadási képességét, amely többek között, de központi elemként a Tomahawkokra épült volna. Egyelőre ott tart, hogy az amerikai üzenet miatt egy teljesen módosított védelmi stratégiát kell kidolgoznia. A hiány okán felgyorsítja a saját rakétaprogramjait, köztük a nagyobb hatótávolságú Type–12 fejlesztését és a hiperszonikus Hyper Velocity Gliding Projectile siklórepülő-rendszert.

Nehéz úgy, ha nincs mivel

Az iráni háború lényegében újra bebizonyította azt, amit az elemzők évek óta kiabálnak: az Egyesült Államok képtelen egyszerre több hadszínteret ellátni, egyúttal a saját védelmitartalék-képességeiről is gondoskodni. Pedig a hidegháború utáni korszak egyik alapvetése éppen az volt, hogy Washington párhuzamosan tud katonailag dominálni Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában is. Ezt az elméletet törte szilánkokra az ukrajnai háborúra rácsúszó iráni konfliktus, amely lassan értelmetlenné teszi az ázsiai elrettentés politikáját is.

A visszavont japán szállítmányok üzenete a legfájóbban Tajvant érintik. Az indo-csendes-óceáni szövetségesek körében erősödik az a félelem, hogy egy esetleges kínai–tajvani konfliktus idején az USA egyszerűen nem rendelkezne elegendő támadórakétával, elfogókkal és légvédelmi kapacitással. Már most is több amerikai rendszert (például THAAD elfogórakétákat) helyeztek át Ázsiából a Közel-Keletre az iráni beavatkozás miatt.

Washington előtt az üzengetéssel egy kínos paradoxon bontakozik ki: minél több konfliktusban próbál jelen lenni egyszerre, annál jobban gyengíti a saját elrettentési hitelességét, amit pontosan érzékelnek a vele szemben, de a mellette állók is. Nem beszélve a piacokról, amelyek az iráni háborúban érezték meg igazán, milyen, amikor a világ legnagyobb katonai hatalma valójában nincs felkészülve fizikailag arra, hogy az általa indított konfliktust megnyugtatóan és hangoztatott túlerejét felhasználva le is tudja zárni. Nehéz úgy, ha nincs mivel.

***

Kapcsolódó:

Fotó: MI