A közel-keleti válság egyszerre kezdte ütni a globális energiaellátást, a műtrágyapiacot, a chipgyártást, a logisztikát és az állami költségvetéseket, miközben a világgazdaság még el sem kezdte kiheverni a Covidot, az ukrajnai háborút és a vámháborúkat. Tökéletes katasztrófa.

Nem feltétlenül a legjobb kérdések hangzanak el az iráni háború gazdasági hatásaival kapcsolatban akkor, amikor mindenki (az IMF is) a hagyományos olajsokkból indul ki, vagyis kizárólag azt vizsgálja, milyen mértékű lesz az áremelkedés, meddig tart zárva a Hormuzi-szoros olaj- és gázkereskedelme, mindez pedig milyen hatással lesz a világgazdasági növekedés tempójára. A probléma ennél jóval összetettebb. A közel-keleti konfliktus önmagában is a legnagyobb horderejű az elmúlt évek krízisei közül, ám ha a nagy képet nézzük, mégiscsak egy a sok közül. A gond épp abból támadhat, hogy a többi, egyébként elszigeteltnek tűnő konfliktus és sokk egyszerre csúszik egymásba, kölcsönösen rontva a kezelhetőségüket, létrehozva egy rémálom-forgatókönyvet, egy gazdasági polikrízist, ahol a válság – annak hálózatos mintája miatt – globálissá válik.

A mostani krízis épp abba a szituációba robbant be, amikor a világgazdaság eleve ütést ütés után kapott. Az amerikai vámháborúk 2025 közepe óta sújtják az európai és ázsiai gazdaságokat, míg az ukrajnai háború miatt az európai államok a gazdaságélénkés címszó alatt a hadiiparra esküdtek fel, jelentősen növelve a védelmi kiadásaikat – hamarosan fedezet nélkül. Ráadásul úgy, hogy nemcsak az európai háború okozta évek óta tartó energiaválságból nem tudott kikecmeregni, de még abból a pusztításból sem, amit a Covid okozott a vállalatok alkalmazkodóképessége terén.

A Hormuzi-szoros jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni: normál körülmények között itt halad át a világ olaj- és gázkereskedelmének nagyjából 20 százaléka, így a március eleje óta tartó blokád visszafogott elemzések szerint is a globális olajpiac történelmileg legnagyobb ellátási sokkját okozta. Az olajszállítás kérdése azonban csak az egyik szegmense a tragédiának, a karbamidalapú műtrágya világkereskedelmének mintegy 30 százaléka szintén ezen az útvonalon mozog. A műtrágyaárak törvényszerű emelkedése és a mennyiségének zuhanása azonban idővel az élelmiszer-infláción túl konkrét terméshozam-csökkenést okoz, amely a globális élelmiszerválság kezdetét jelenti.

Hasonlóan fontos a hélium kérdése: a globális előállítás háromnegyede a Perzsa-öbölhöz kötődik. Csakhogy ez a a chipgyártás nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen eleme is, a Hormuzi-szoros blokádja így a globális chipiparba, onnan pedig a mesterségesintelligencia-szektorba is átgyűrűzik, ami – tekintve, hogy ez immár nemzetgazdasági alap – beláthatatlan következményekkel jár.

Egyetlen probléma, különböző hatások

Hogyan néz ki a polikrízis a gyakorlatban? Normális esetben például egy vámháborús sokkot exportösztönzéssel lehetne enyhíteni, csakhogy az energiaválság miatt a termelési költségek elszálltak, ami a versenyképesség azonnali romlását okozza. Ugyanez érvényes az ukrajnai háború hatásaira is: a magasabb védelmi kiadásokat nagyobb gazdasági növekedéssel lehet ellensúlyozni, azt azonban épp az energiaárak és a kereskedelmi háborúk fojtják meg. Hab a tortán, hogy míg az energiafüggőség csökkentéséhez villámgyors kezdéssel zöldberuházások kellenének, a kamatkörnyezet és a tőkehiány vállalhatatlanra drágítja a hosszú lejáratú finanszírozást.

Ha távolabb tekintünk, az összeérő krízisek miatt a központi bankok mozgástere is beszűkül. Recessziós lassulás esetén békeidőben jegybanki kamatcsökkentés következne, de a berobbanó olaj- és nyersanyagárak miatt ez egy új inflációs hullámot indíthat el. A vállalati szektor szintén kimerülőben van. A cégek a Covid alatt egyszer már átszervezték az ellátási láncaikat, majd az ukrajnai háború energiaválsága miatt ismét újra kellett variálniuk az egészet. Hat év alatt most harmadjára kényszerülnek ugyanerre, ami már túlmutat a költségkérdésen, és a legnyersebb kapacitásproblémává vált.

Vagyis az összecsapódó válságokat külön-külön még lehetne kezelni valahogy, így azonban minden próbálkozás egy másik krízis pusztító hatásait erősíti fel még jobban.

A polikrízis kezdeti szakaszának legveszélyesebb jellemzője éppen ezért a tehetetlenség.

Az, hogy a válság regionális hatásai egymástól eltérők, csak tovább ront a helyzeten. Ha a közel-keleti krízis hatásait nézzük, azt láthatjuk, hogy az Egyesült Államok helyzete egyelőre kedvezőbb, mivel jelentős energiatermelő, és kisebb mértékben függ az Öböl menti LNG-től. Ázsiát azonban azonnali és pusztító következmények érték és érik, mivel a Hormuzon áthaladó LNG több mint 80 százaléka az ottani piacokra ment. Európa helyzete felemás: kevésbé függ a Perzsa-öböltől, mint Ázsia, de az energiaforrásai jóval korlátozottabbak, mint az Egyesült Államoké. Mivel az ázsiai kereslet a finomított termékeket (dízel, kerozin stb.) most kezdi felszippantani, az európai készletek csökkenésének a hatásai hamarosan komoly problémát okoznak a kontinensen.

A differenciált hatásoknak van egy rendkívül negatív következménye: a polikrízis koordinációs válságot is okoz. Amíg Washington könnyebben él együtt a magasabb olajárakkal, addig Japán vagy India azonnali gazdasági vészhelyzetként kezeli ugyanazt a helyzetet. Vagyis a vezető gazdaságok kríziskezelési teljesen eltérők, ami nagyban megnehezíti a közös fellépést.

Itthon a világban

Magyarország helyzete kifejezetten érzékeny, hiszen egy energiafüggő, az ipar területén exportorientált állam, erősen beágyazva az európai ellátási láncokba, amelyek most több irányból egyszerre kapják a nyomást. Vagyis a külső sokkok Magyarországra sem egyetlen helyről érkeznek, hanem több frontból fognak összeállni egy egésszé a hazai gazdaságban.

Az energiaár- és ellátásbiztonsági problémák ráadásul közvetlenebb hatást fejthetnek ki, mint Nyugat-Európában. Egy Hormuz-szintű katasztrófa globálisan felnyomja az olaj- és gázárakat, ami a magyar gazdaságban gyorsan átgyűrűzik inflációba, az ipari költségek emelkedésébe és a külkereskedelmi mérleg romlásába. Amennyiben a fizikai ellátás nem is szakad meg, az áremelkedés önmagában elég lesz a gazdasági feszültséghez.

Erre jöhet rá az export sérülése annak modellje miatt, a magyar gazdaság teljesítménye ugyanis nagyrészt a német és részben az ázsiai kereslethez kötődik. Ha az energiaárak tartósan magasak maradnak, akkor a német ipar versenyképességi problémái felerősödnek, ami közvetlen keresletcsökkenést jelent a magyar beszállítói láncok számára. Ez a hatás gyakran késleltetve jelenik meg, de akkor rendkívül rövid idő alatt tud felerősödni.

A végső probléma pedig a finanszírozási környezet, mivel a polikrízis egyik következménye a globális működő tőke szelektációja lesz. Ez Magyarország esetén nem feltétlenül okozhat hitelválságot, a beruházások földbe állását annál inkább. Külföldi közvetlen tőkebefektetés továbbra is érkezhet, de már sokkal érzékenyebb lesz a politikai és energiaár-kockázatokra. Magyarországon ez különösen az autóipar és akkumulátorgyártás szegmensét érinti, ahol a technológiai, geopolitikai és energiapiaci változások egyszerre hatnak majd a beruházások nagyságára.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime