A Hormuzi-szoros körüli zavar eddig nem repítette tartósan 150 dollárig az olajat, de ez kevés okot ad a megnyugvásra. A piac készletekkel, vészhelyzeti tartalékokkal, kerülő útvonalakkal és keresletfékezéssel próbál időt nyerni – a valódi költségnövekedés csak később érkezhet meg.

Az olajpiac most olyan helyzetben van, amelyre sokan tankönyvi ársokkot vártak volna. A Hormuzi-szoros a világ egyik legfontosabb energiaszűkülete: 2024-ben naponta átlagosan 20 millió hordónyi kőolaj és olajtermék haladt át rajta, ami a globális felhasználás mintegy ötödének felelt meg. A tengeri olajkereskedelemben még nagyobb a súlya, hiszen nagyjából minden negyedik, tengeren szállított hordó ehhez az átjáróhoz kötődik. Ehhez jön a cseppfolyósított földgáz szerepe, hiszen a világ LNG-kereskedelmének körülbelül ötöde is ezen az útvonalon haladt.

Ehhez képest a piac első látásra meglepően fegyelmezetten viselkedik. A Brent elszakadt a háború előtti szintektől, ám tartósan mégsem állt be a sokat emlegetett 150 dolláros ársávba. Az amerikai Energiainformációs Hivatal, az EIA májusi előrejelzése szerint április 7-én 138 dollárig emelkedett, a hónap egészében 117 dolláros átlagárat mutatott, május–júniusra pedig 106 dollár körüli árszinttel számolt. Ez magas és inflációs szempontból veszélyes tartomány, de elmarad attól az árrobbanástól, amely egy stratégiai tengeri átjáró részleges megbénulása alapján várható volt.

A kulcskérdés ezért az, hogy a piac valóban feldolgozta a sokkot, vagy csak időt nyert.

Robert Rapier OilPrice-on megjelent elemzésének legfontosabb állítása pontosan ez. A mostani ármozgásban könnyű összekeverni az ellenálló képességet a késleltetéssel. A kereslet visszafogása, a készletek, valamint az OPEC-en belüli és kívüli tartalékkapacitások eddig tompították az áremelkedést. Azaz a rendszer egyelőre működik, de közben olyan tartalékokat él fel, amelyek rövid távon tompítják a sokkot, de tartós ellátási zavar esetén gyorsan szűkítik a mozgásteret.

A 150 dolláros olajat tekinthetjük kockázati küszöbnek, amely akkor válik valósággá, ha a piac elveszíti azt a hitét, hogy a zavar belátható időn belül oldódik, a most még használt tartalékok pedig nem lesznek elegendők a rendszer stabilizálására. A jelenlegi ár azt jelzi, hogy a piac még hisz az időben érkező normalizációban, hogy a szoros körüli forgalom hamarabb helyreáll, mint ahogy a tartalékok érdemben kimerülnének.

A tartalékok fizetik a sokk első körét

Az olajpiac rövid távon sokkal rugalmasabb, mint amilyennek békeidőben látszik. A vevők átütemeznek, a finomítók más minőségű nyersolajat keresnek, a kereskedők hajókon tárolható készleteket mozgatnak, az államok stratégiai tartalékokat nyitnak meg, a fogyasztók pedig visszafogják a felhasználásukat.

A számok alapján a piac valóban a tartalékait égeti. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) májusi olajpiaci jelentése szerint a globálisan megfigyelt olajkészletek márciusban 129 millió, áprilisban további 117 millió hordóval csökkentek. Ez két hónap alatt közel 250 millió hordóval kevesebb. Áprilisban a szárazföldi készletek 170 millió hordóval estek, a vízen lévő olajállomány pedig 53 millióval nőtt. Mindez azt mutatja, hogy a válság a kereskedelmi útvonalakon és a logisztikai láncban is torlódást okoz.

A tartalékokhoz az állami vészmechanizmusok keretében is hozzányúltak. Az IEA tagországai márciusban történetük legnagyobb közös olajkészlet-felszabadításáról döntöttek, amely 400 millió hordó piacra bocsátásáról szólt. A későbbi részletes adatok már 426 millió hordós összesített hozzájárulást jeleztek, ebből 280 millió közvetlen állami készletből, 119 millió kötelező iparági készletekből, 28 millió pedig termelésnövelésből érkezett volna. A legnagyobb tételt az Egyesült Államok adta 172,2 millió hordóval, Japán 79,8 millióval szerepelt, Magyarország hozzájárulása pedig 6,1 millió hordó volt.

A 400 milliós készletfelszabadítás ráadásul ma már inkább az alsó mérce. A szervezet május végi összesítése alapján a Közel-Keletről kieső kumulált olajkínálat már meghaladta az 1 milliárd hordót, ami azt jelenti, hogy az olajrendszer eddig százmilliós, sőt milliárd hordónyi nagyságrendben nyelte el a sokkot.

A kínálati sokk valós, csak szétterült a rendszerben

Az IEA adatai azt mutatják, hogy a világ olajkínálata áprilisban további 1,8 millió hordó/nap mértékben csökkent, 95,1 millióra, ezzel a február óta mért teljes veszteség 12,8 millió hordó/napra nőtt. A Hormuzi-szoros lezárásában érintett Öböl-államok kibocsátása 14,4 millió hordó/nap szinttel maradt el a háború előtti állapottól.

Az olajkereskedelem sokat látott már: az 1973-as, az 1979-es, a 2008-as árrobbanás, a 2020-as keresleti összeomlás, majd az orosz–ukrán háborús átrendeződés is mély nyomot hagyott a piacon. A Hormuzhoz kötődő mostani feszültség azonban azért különleges, mert egyszerre érinti a nyersolajat, a finomított termékeket, az LPG-t, a vegyipari alapanyagokat, az LNG-t, a tengeri biztosítást, a fuvardíjakat és a stratégiai tartalékpolitikát.

Az OPEC-tartalékkapacitás kérdése szintén félrevezető lehet, mivel papíron léteznek tartalék hordók, valójában viszont ezek nem minden esetben azokból a térségekből és olyan minőségekben érhetők el, amelyekre a finomítóknak szükségük lenne.

A nehéz, savas, könnyű vagy édes nyersolajok között nagy a különbség, és egy európai, ázsiai vagy amerikai finomító nem tud bármilyen alapanyagot ugyanazzal a hatékonysággal feldolgozni. A piac ezért sokkal feszesebb lehet, mint ahogy azt a benchmarkárak első ránézésre mutatják.

Ezt támasztja alá, hogy az IEA szerint a North Sea Dated kőolajár áprilisban az 50 dollárhoz közeli sávban mozgott, ami rendkívüli volatilitást jelez. E benchmarkár mögött a fizikai piac sokkal idegesebb: a finomítók alternatív forrásokat keresnek, egyes exportőrök – például az Egyesült Államok, Brazília, Kanada, Kazahsztán és Venezuela – rekordmértékű szállításokkal próbálják pótolni a kieső közel-keleti hordókat. Az IEA azt írja, hogy az atlanti medence keletre irányuló nyersolajexportja február óta 3,5 millió hordó/nap mértékben nőtt, ami jelentős alkalmazkodás, de a kieső mennyiséghez mérve inkább enyhítés, mint teljes mértékű pótlás.

A kereslet is fékez

A másik nagy árleszorító tényező a kereslet alkalmazkodása. A magasabb olajár önmagában is fogyasztáscsökkentő hatású: kevesebb autózás, drágább repülés, visszafogottabb ipari felhasználás, halasztott szállítások, alternatív beszerzések és kormányzati takarékossági intézkedések jellemzik.

Az IEA ez évre már éves alapon 420 ezer hordó/napos globális keresletcsökkenéssel számol, a második negyedévben a visszaesés 2,45 millió lehet. Ebből 930 ezer hordó/nap az OECD-ben, 1,5 millió pedig az OECD-n kívüli országoknál jelentkezhet.

Különösen nagy a nyomás a petrolkémiai alapanyagokon. Az LPG, az etán és a nafta hozzáférhetősége romlott, pedig ezek a vegyipari ellátási láncok alapjai. A kerozin piacán a közel-keleti export kiesése után az árak hirtelen megugrottak, és az IEA megjegyzi, hogy egy ponton csaknem háromszorosára nőttek. A légitársaságok járatritkítással, a költség átstrukturálásával és az egyes útvonal elkerülésével alkalmazkodnak.

A nyersolajpiaci nyugalom azért lehet megtévesztő, mert a feszültség a finomított termékek piacán jelenhet meg először. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a finomítói nyersolaj-feldolgozás az év második negyedében 4,5 millió hordó/nap mértékben, 78,7 millió hordó/napra zuhanhat. A finomítói marzsok történelmileg magasak, különösen a középpárlatokná, ami a dízelt és a kerozint foglalja magában, vagyis két olyan terméket, amely a reálgazdaságban gyorsan átárazódik.

A dízel azért különösen érzékeny pont, mert a közúti fuvarozás, a mezőgazdaság, az építőipar, a bányászat, a tartalék áramtermelés és a hadigazdaság igencsak dízelintenzív ágazat. Ha ez a piac szűkül, annak a hatása megjelenik a szállítási díjakban, az élelmiszerárakban, az ipari termelésben és az állami infrastrukturális költségeiben is.

A keresletrombolás tehát rövid távon ugyan fékezi az olajárat, középtávon viszont rontja a gazdaság teljesítményét. Az IEA globális GDP-növekedési becslése 2,9 százalékra csökkent a korábbi 3,4-ről, nagyjából összhangban azzal az ökölszabállyal, hogy 10 dolláros olajár-emelkedés mintegy 0,1 százalékponttal csökkentheti a globális GDP-t.

Magyarország: a Brent csak az első láncszem

Hazánk esetében a hormuzi válság nem jelent közvetlen tengeri ellátási kockázatot. A hazai olajellátás szerkezete eltér az ázsiai importőrökétől, a gazdaságunk viszont erősen kitett az európai energiaáraknak, a logisztikai költségeknek, a finomított termékek árának és a külkereskedelmi partnerek gazdasági lassulásának, a hatás ezért több területen, időben elnyújtva érkezhet.

Az első az üzemanyagár: a benzin és különösen a dízel drágulása gyorsan beszivárog a fogyasztói árakba és a vállalatok költségeibe. Magyarországon a közúti áruszállítás szerepe jelentős, az ipari és kereskedelmi ellátási láncok üzemanyag-érzékenyek. Ha a dízelpiac tartósan feszes marad, a logisztikai költségek emelkedése az élelmiszertől az építőanyagokon át a feldolgozóipari termékekig sok helyen megjelenhet.

A második az agrárium. A mezőgazdaságnak egyszerre van szüksége dízelre, műtrágyárt, vegyipari alapanyagokra és szállítási kapacitásra.

A harmadik az ipar. A petrolkémiai alapanyagok, a műanyagipari alapanyagok, a csomagolóanyagok, a félkész vegyipari termékek és az energiaintenzív ágazatok mindegyike érzékelheti a kínálati lánc szűkülését.

A negyedik a forint árfolyama és az inflációs várakozás. A globális olajsokk erősíti az inflációs félelmeket, rontja az energiaimportőr országok külső egyensúlyát, illetve növeli a monetáris politika mozgásterével kapcsolatos bizonytalanságot.

A nyugalom ára: késleltetett sokk és kisebb mozgástér

A mostani helyzetben a legnagyobb veszélyt a hamis biztonságérzet jelenti. A 100–120 dolláros olajár magas, de kezelhetőnek tűnik. A felszíni ármozgás azonban nem mutatja meg teljesen, mennyi tartalék fogyott el a rendszerből. A készletek apadnak, a vészhelyzeti tartalékok megnyíltak, a finomítók visszafogottak, a fogyasztók alkalmazkodtak, a tankerpiac és a biztosítás pedig magasabb kockázati díjakat épít be.

Ezt a válságot láthatóan túl lehet élni, hiszen van készlet, kerülőút, állami beavatkozás és működik a kereslet fékezése. Később viszont egy kisebb hiba is nagyobb árelmozdulást válthat ki, és ekkor lesz esélye a 150 dollár körüli ár, akár újabb nagy geopolitikai esemény nélkül is.

Persze mindez elmaradhat, ha a szoros hamarosan újranyílik és a készletek visszaépülnek. Ha viszont a tankerforgalom tartósan korlátozott marad, a vészhelyzeti készletek tovább apadnak, a termékpiacok pedig még feszesebbé válnak, akkor a mostani árnyugalom csupán a jelentősebb nagyobb korrekció előszele.

Kapcsolódó: