A BRICS bővítése geopolitikai súlyt adott a szervezetnek, ám közben csomagban hozta magával a tagok regionális konfliktusait is. Az iráni háború lett az első olyan válság, amelyben a blokk kénytelen volt megmutatni, hogy képes-e egységes geopolitikai szereplőként fellépni. Nem képes.

Az iráni háború a kibővített BRICS első komoly működési próbájává vált. A BRICS+-ról szóló viták eddig inkább elemzői síkon mozogtak: képes-e valóban alternatívát kínálni a Nyugat által dominált nemzetközi renddel szemben, vagy megmarad néhol lazább, néhol szorosabb együttműködési fórumnak? Az Újdelhiben májusban tartott külügyminiszteri találkozó kijózanító választ adott a kérdésre. Az esemény végén ugyanis nem született közös zárónyilatkozat. Helyette a soros elnöki tisztet betöltő India csupán egy záródokumentumot publikált, amely egyértelműen a csoporton belüli konszenzus hiányára utal.

A probléma a közel-keleti helyzet miatt alakult ki. Az asztalnál ugyanis ott ült Irán és az Egyesült Arab Emírségek is, amelyek (lévén az előbbi folyamatosan pusztítja az utóbbi energia-infrastruktúráját) teljesen eltérő álláspontot képviseltek a konfliktus kapcsán. Teherán azt várta volna el a BRICS-től, hogy ítélje el az amerikai és izraeli katonai műveleteket, az Emírségek azonban a saját szuverenitásának megsértésével vádolta Iránt, sőt éppen vele szemben sürgetett keményebb fellépést. A vita mélysége alapból kizárta a közös zárónyilatkozat megszületését, az indiai záródokumentum szerencsétlen módon csupán a közös nevezőre hozható témákat rögzítette az egységes nyelvezet helyett.

Ez a konfliktus ismét rávilágított a BRICS alapvető szerkezeti problémájára. A blokk tagjai egyöntetűen egy multipoláris világrend kialakulására/kialakítására törekszenek, ám még abban sem tudnak egyetérteni, hogy azalatt mit is értenek pontosan. Éppen emiatt maga a platform mint eszköz működése is kérdőjelessé válik. Kína számára a BRICS elsősorban egy olyan terület, amely növelheti a nyugati intézményektől való függetlenedést – miközben erősíti a gigantikus Egy övezet, egy út infrastrukturális beruházási projekt globális hálózatát. Oroszország különösen a Krím 2014-es annektálása után kezdett a nyugati szankciókkal és elszigeteléssel szembeni politikai ellensúlyként tekinteni a BRICS-re. India (és Brazília) ezzel szemben következetesen ellenáll annak, hogy a szervezet nyíltan Nyugat-ellenes blokká váljon. Újdelhi számára a BRICS inkább egy többirányú, konnektív diplomáciai eszköz, amely egyszerre teszi lehetővé a kapcsolatok fenntartását Washingtonnal, Moszkvával, Pekinggel és a Közel-Kelettel.

A bővítés tovább növelte ezt a belső sokszínűséget és vele együtt a feszültségeket is. A korábbi ötös mag mellé felvételt nyert Irán, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Etiópia és Indonézia. A szövetség geopolitikai súlya ezzel valóban nőtt, de a belső törésvonalai száma is megsokszorozódott. A kínai–indiai versengés, az etióp–egyiptomi konfliktus a Nílus vízhasználata körül, valamint a tagállamok eltérő biztonságpolitikai nézetei mellé hatalmas robajjal csapódott be az iráni–emírségekbeli, szó szerint halálossá vált ellenségeskedés.

A bővítésnek nagy ára van

A kudarcot emlegető nyugati kritikák azonban még az igazságtartalmukkal együtt is félreértik a szervezet lényegét. A BRICS soha nem volt védelmi vagy biztonságpolitikai szövetség, nincsenek kollektív védelmi kötelezettségei, nincs egységes külpolitikája és nincs olyan intézményrendszere sem, amely kikényszeríthetné az egységes álláspontot. A blokk lényege a szelektív együttműködés: ahol közös az érdek, ott együttműködnek, ahol nem, ott mindenki a saját útját járja.

Éppen ezért a BRICS sikerprojektjei alapvetően gazdasági területen tarolnak. Ilyen volt az Új Fejlesztési Bank létrehozása 2015-ben, a helyi valutás kereskedelem ösztönzése vagy éppen az IMF- és ENSZ-reformok követelése. Ezekben a kérdésekben sokkal könnyebb konszenzust találni, mint egy olyan háború kapcsán, ahol a BRICS egyes tagjai szövetségesek, mások ellenfelek, megint mások pedig egyszerre mindkét féllel kapcsolatban állnak.

A jelenlegi törés azonban remekül megvilágítja a szervezet bővítésének paradox eredményét: minél több ország csatlakozik, annál nagyobb lesz a blokk gazdasági és politikai súlya, ellenben minden új tag új konfliktusokat és új törésvonalakat jelent a szervezeten belül. A BRICS így egyszerre válik nagyobbá és nehézkes működésűvé.

Különösen feltűnő a házigazda India óvatossága. Modi miniszterelnök láthatóan (és joggal) attól tart, hogy a szervezet egy túlsúlyba kerülő kínai vagy orosz befolyás alatt Nyugat-ellenes politikai tömbbé alakulhat. Ezért hangsúlyozza rendszeresen a konszenzusos működést, a kizárólagos gazdasági fókuszt és az integráció fokozatosságának szükségességét. Utóbbi esetében nem is nagyon burkoltan kifejtette, hogy a jövőbeli bővítést rendkívül körültekintően kell kezelni, különben a szervezet a saját súlya alatt válhat működésképtelenné.

A világ számos pontján egy feltörekvő alternatív hatalmi központként tekintenek a BRCS-re, amely ellensúlyozhatja a Nyugat dominanciáját. Az iráni háború azonban épp egy lehetséges multipoláris világrend instabilitásának intő jele, amelyben a több hatalmi központ között valójában nincs stratégiai összhang. A BRICS ebből a szempontból kevésbé tűnik olyan szervezetnek, amely képes lenne egységes geopolitikai pólusként működni, mivel a növekedésének az ára a belső koherencia gyengülése volt. A blokk túl nagy és túl heterogén lett, ahol az eltérő érdekek egy idő után már akadályozzák, nem pedig segítik a közös gondolkodás kiteljesedését.

***

Kapcsolódó:

Fotó: BRICS