A katonai események hátterében egy a nemzetközi ellátási láncokat és pénzügyi rendszereket érintő gazdasági átrendeződés zajlik. A válság ugyanis megmutatta, hogy a világgazdaság mennyire ki van téve a kulcsfontosságú tengeri útvonalaknak és a koncentrált nyersanyag-kitermelésnek.

A Hormuzi-zárlat és a globális energiakínálati sokk

Már egyre világosabban látjuk, hogy a Hormuzi-szoros blokádja milyen súlyos reálgazdasági következményekkel járt. A világ kőolaj- és földgázellátásának mintegy 20 százalékát érintő válság a Brent nyersolaj árát a konfliktus kezdete óta csaknem 50 százalékkal megemelve, hordónként 105 dollár közelébe hajtotta. Ez a drágulás egy klasszikus kínálati oldali sokk, amely egyszerre emeli a termelési költségeket és szívja el a vásárlóerőt a gazdaság más szektoraiból.

A piac erre úgy reagál, hogy hatalmas ütemben égeti a tartalékait, hogy időt nyerjen.

Például az stratégiai olajkészletek megnyitása, a tankerek mozgósítása és az alternatív, de drágább beszerzési útvonalak használata tompítja a Brent árrobbanását.

A fejlett gazdaságokban az iráni háború miatt kialakult energiakínálati sokk ismét visszaveti a reálbéreket. Bár az inflációs nyomás miatt az energiaexportőrök rövid távon profitálnak, a globális dél importfüggő gazdaságai, valamint az európai ipari központok kettős nyomás alá kerültek.

Csökkennek a fizikai és pénzügyi tartalékok

A pénzügyi fronton az energiaárak ugrásszerű emelkedése egybeesett az amerikai kötvénypiacok átrendeződésével. A nyersanyagok drágulása, kiegészülve a 30 éves amerikai államkötvények hozamának 5 százalék fölé emelkedésével, a tőke dollárba való menekülését és annak rendkívüli erősödését váltotta ki.

Az amerikai államkötvények emelkedése tartósan magas kamatkörnyezetet hoz, ami elszívja a likviditást a feltörekvő piacokról, ennek következtében a feltörekvő valuták sorra leértékelődnek. Az indiai rúpia az idén már több mint 6 százalékot veszített az értékéből a dollárral szemben, az indonéz valuta pedig az ázsiai pénzügyi válság idején tapasztalt mélypontnál is tovább zuhant. A devizák gyengülése és az üzemanyagár-robbanás pedig együtt importált inflációt generál.

A monetáris hatóságok rendkívüli ütemben értékesítk a devizatartalékaikat a fizetőeszközük védelmében. Japán a becslések szerint már 63 milliárd dollárt költött a jen stabilizálására, India devizatartalékai 27 milliárd dollárral estek vissza, ami közel 4 százalékos csökkenés, míg Indonézia és a Fülöp-szigetek 8 milliárd dollárt veszítettek az állományukból, ami az eddigi bázishoz képest 5, illetve 7 százalékos visszaesést.

A magas kamatkörnyezet és a gyengülő devizák kedvezőtlen elegye a latin-amerikai térséget is elérte: Brazíliában a jegybanki kamatláb 14,8 százalékra emelkedett, meghaladva a 2022-es válság 13,8 százalékos csúcsát, ezzel egy időben Chilében a gázárak 54 százalékkal emelkedtek a reálgazdasági sokkok hatására. Olyan államok pedig, mint Banglades, kénytelenek újratárgyalni a nemzetközi hitelprogramjaikat.

Agrársokk és élelmezésbiztonság

A Hormuzi-szoros a nemzetközi műtrágya-kereskedelem mintegy harmadának tranzitútvonala. A közel-keleti régió, kiemelten Irán, Katar és Szaúd-Arábia a nitrogénalapú műtrágyák és a karbamid legfőbb exportőrei közé tartoznak. Míg a kálium- vagy foszforalapú tápanyagok pótlása egy-egy szezonban elhalasztható, a nitrogén esetében ez lehetetlen, így a hiánya hozamcsökkenést eredményez az olyan fontos gabonaféléknél, mint a kukorica, a búza vagy a rizs.

A gázárak emelkedése és a logisztikai blokád miatt a mezőgazdaság számára alapvető karbamid műtrágya ára máris az eddigi másfélszeresére ugrott. Az egyiptomi FOB karbamid ára a háború előtti tonnánkénti 400-490 dolláros szintről 700 környékére lőtt ki. A 105 dolláros nyersolajár és a karbamid műtrágya árának az 50 százalékos megugrása közvetlenül beépül a fogyasztói árakba, ami az év második felében újabb inflációs hullámot indít el. Ez az úgynevezett másodkörös, az élelmiszerárakon keresztül begyűrűző infláció különösen a globális dél országait fenyegeti élelmezési válsággal, de az importra szoruló nyugati agrárium haszonkulcsát is csökkenti.

A nyugati bérdinamika összeomlása és az európai ipar kitettsége

A feltörekvő piacok devizaválságával párhuzamosan a fejlett országok a fogyasztói bázisuk megroppanásával küzdenek. Az Egyesült Államoktól Európáig a visszatérő magas infláció ismételt befolyásolja a lassuló nominális bérnövekedést, így a reálbérek a 2024-es helyreállás után újra a negatív tartományba zuhantak.

Az USA-ban a 3,8 százalékos áprilisi infláció már meghaladja az órabérek 3,6 százalékos növekedését. Az Egyesült Királyságban a reálbérek növekedése 0,1 százalékra lassult, a betöltetlen állások száma pedig ötéves mélypontra esett. Az euróövezet bérdinamikája a tavalyi 2 százalékos szintről egy éven belül a zéró közelébe esett, ami tartós európai keresletcsökkenést vetít előre.

A nyersolajpiacon tapasztalható nyugalom azért megtévesztő, mert a feszültség a finomított termékek, különösen a gázolaj piacán jelenik meg először. Az európai (és kiemelten a német) ipar, a közúti fuvarozás, a mezőgazdaság és a petrolkémiai szektor extrém módon dízelfüggő. Ahogy pedig a piac szűkül, a pluszköltségek azonnal megjelennek a szállítási díjakban és a fogyasztói árakban, ez pedig az európai ipari megrendelésállomány és a reálbérek csökkenéséhez vezet.

A válságkezelő modellek hatékonysága között óriási a kontraszt.

Különösen szorult helyzetben van Franciaország, ahol a költségvetési mozgástér teljes hiánya miatt a lakosság védtelenül szenvedi el az ársokkot, borítékolva a reálbérek mélyrepülését az év egészére. Ezzel szemben a brit gazdaság 2008 óta már a negyedik reálbéresést kénytelen elkönyvelni.

Spanyolország a korábban kiépített bérindexálási rendszer és a fiskális tartalékok révén, Németország pedig üzemanyagadó-csökkentésekkel ideiglenesen képes érdemben tompítani a lakosságot és a vállalatokat érő nehézségeket.

A legfőbb makrogazdasági tanulság, amit az elmúlt hónapok eseményei megmutattak, a hagyományos monetáris eszköztár korlátozottsága. A jelenlegi folyamatok egyértelműen jelzik, hogy a hagyományos jegybanki kamatpolitika teljesen hatástalan a kínálati sokkokkal szemben, ezáltal a recesszió elkerülése, a munkahelyek megvédése és a lakossági vásárlóerő fenntartása kizárólag a kormányok előzetes és célzott fiskális beavatkozásain múlik.

Ezáltal az egyes államoknak újra kell gondolniuk a védekezési mechanizmusaikat.

Az alkalmazkodás sikere nagyban függ attól, hogy az egyes országok mennyire képesek újjáépíteni a költségvetési tartalékaikat, illetve miként tudják felülvizsgálni az energiaárakat tompító állami kompenzációs rendszereiket. Pénzügyi fronton is azok az államok kerülhetnek lépéselőnybe, amelyek a stratégiai adósságkezelés során a lejáratok fokozatos kitolására, valamint a belföldi finanszírozási bázisuk hatékonyabb bevonására támaszkodnak, mérsékelve ezzel a rájuk nehezedő külső pénzügyi nyomást. A globális átrendeződés folyamata alapján úgy tűnik, hogy hosszú távon azok a nemzetgazdaságok bizonyulhatnak a leginkább ellenállónak, amelyeknek egyfelől van elegendő fiskális mozgásterük a több területen egyszerre jelentkező sokkok tompításához, másfelől képesek stabil, diverzifikált energia- és élelmiszer-hálózatokat kiépíteni.

Fotó: Dreamstime

Kapcsolódó: