Az Egyesült Államok újabb szankciós csomagot jelentett be Kuba ellen, célba véve Miguel Díaz-Canel elnököt, a családtagjait és a Castro família több tagját is. A szigetország történetének egyik legsúlyosabb energiaválságával és humanitárius nehézségével küzd, Trump pedig már a rendszer összeomlásáról beszél.

Újabb fordulóponthoz érkeztek az amerikai–kubai kapcsolatok, miután az Egyesült Államok új, minden eddiginél keményebb gazdasági szankciót jelentett be a szigetország legfelső vezetői köre ellen. Az intézkedések közvetlenül érintik Miguel Díaz-Canel kubai elnököt, feleségét és mostohafiát, valamint a Castro család több tagját. A szankciók között szerepelnek a Raúl Castro fia és unokája elleni tiltó intézkedések, ami annak a bizonyítéka, hogy Washington az aktuális kormányzat mellett a kubai kommunista hatalmi rendszer történelmi elitjét is célba vette – nyilvánvalóan a visszatérés kockázata miatt.

Ez a lépés illeszkedik a Trump 2.0 Kuba-stratégiájába. Bár az Egyesült Államok 1962 óta kereskedelmi embargót tart fenn a szigetországgal szemben, a Fehér Ház immár a hagyományos szankciós politikán is túlmutató nyomásgyakorlást alkalmaz. Az elmúlt hónapokban Washington korlátozta Kuba üzemanyag-ellátását, szankcionálta a gazdaság jelentős részét ellenőrző katonai vállalati hálózatokat, valamint jogi lépéseket tett a rezsim korábbi vezetőivel szemben – Raúl Castro ellen még vádat is emeltek az Államokban két polgári kisrepülőgép 1996-os lelövésével kapcsolatban.

A forgatókönyv a szokásos: a Fehér Ház hivatalos álláspontja szerint a kubai kommunista rendszer veszélyezteti az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket. De Trump ennél is tovább megy: szerinte a kubai lehet a következő olyan rezsim, amely belső politikai „átalakulással” nézhet szembe, amit eddig sikerült elérnie az elnöknek Venezuelában Maduro elrablásával, de nem jött össze Iránban. Most azonban Washington valószínűleg komolyan gondolja a dolgot, annál is inkább, mert a kubait nem is lehet egy napon említeni az iráni társadalmi, fegyveres, hatalmi és gazdasági védelemmel.

Része az egésznek

A szigetország kétségbeejtő helyzetben van. A szankciók időzítése különösen pusztító, mert Kuba jelenleg történetének egyik legsúlyosabb gazdasági és energiaválságát éli át, a villamosenergia-rendszere évek óta alulfinanszírozott és elöregedett, az amerikai intézkedések következtében kialakuló üzemanyaghiány pedig mindezt tovább súlyosbította. Dízel nélkül sok helyen nem tudják működtetni azokat a generátorokat sem, amelyek korábban részben enyhítették az áramellátási problémákat. Egyes térségekben napi 22 órás áramszünetekről számolnak be, ami gyakorlatilag megbénítja a gazdasági tevékenységet és a mindennapi életet. A közlekedés jelentős része akadozik vagy leállt, az élelmiszer-ellátási láncok az összeomlás szélén állnak, ahogy a gyógyszerhiány pedig tovább súlyosbítja a lakosság helyzetét. Kuba így egyre inkább külső, elsősorban Mexikóból és Kínából érkező segélyszállítmányokra szorul.

Trump második elnökségének külpolitikájában egyre erősebben jelenik meg az a törekvés, hogy az Egyesült Államok saját befolyási övezetében ne maradjanak olyan rezsimek, amelyek szemben állnak Washington érdekeivel. Kuba ebből a szempontból szimbolikus célpont, mert ez a hidegháború egyik utolsó fennmaradt kommunista rendszere. De gyakorlati is, mivel a földrajzi közelsége miatt mindig is különleges helyet foglalt el az amerikai biztonságpolitikai gondolkodásban.

Úgy fest azonban, hogy Kuba csupán része egy nagyobb stratégiának, amit Trump szakaszosan kezdett végrehajtani, ráadásul úgy, hogy időről időre hátat fordít az egyik célnak, hogy aztán néhány hét vagy hónap múlva újra azzal kezdjen foglalkozni. Közel-Kelet, Ukrajna, az indo-csendes-óceáni térség, Latin-Amerika és persze Grönland tartozik ebbe a sorba. Kuba ügye így egy nagyobb kép része, ahol Washington hangsúlyosabban kíván fellépni a nyugati féltekés érdekszférájában.

Nehéz megjósolni, hogy a mostani szankciók önmagukban elegendők-e egy kubai rezsimváltáshoz. Az feltételezhető, hogy tovább mélyíthetik azt a gazdasági és társadalmi válságot, amely már most is a kubai rendszer legnagyobb kihívása. A sziget gazdasága és energetikai infrastruktúrája egyre kevésbé képes elviselni a rá nehezedő nyomást, a mostani fejlemények alapján pedig Washingtonnak esze ágában sincs lazítani a présen, amíg el nem éri a célját. Havanna esetében ez egyértelműen egy Trump-barát kormány megalakulása – ezzel a kommunista rezsim bukása – lenne.

***

Kapcsolódó: