Az orosz állam vagyonelkobzási hulláma az ukrajnai invázió után kapott új lendületet, aminek a kiindulópontja a nyugati cégek kivonulása volt: a Kreml először azokat a vállalatokat vonta nyomás alá, amelyek a szankciók, a reputációs kockázatok vagy a politikai döntések miatt elhagyták az orosz piacot. Ezeket a lépéseket akkor könnyű volt úgy magyarázni, hogy Moszkva a „barátságtalan” külföldi szereplők ellen védi a nemzeti gazdaságot.

Csakhogy a következő szakaszban már orosz üzletemberek kerültek a célkeresztbe. Az ellenük felhozott indokok között szerepelt korrupció, vitatott privatizáció, külföldi állampolgárság, kettős kötődés, háborús ellenfél támogatásának gyanúja vagy „szélsőséges” tevékenység is, amely kategóriák elég tágak ahhoz, hogy politikailag rugalmasan lehessen alkalmazni azokat.

A Novaja Gazeta Europe orosz emigráns oknyomozó portál és Ilja Sumanov korrupcióellenes szakértő becslése alapján 2022 és 2024 között több mint 400 magáncég, mintegy 2,56 ezermilliárd rubel, vagyis 25,5 milliárd euró értékű vagyon került állami ellenőrzés alá. A Russian Analytical Digestben megjelent elemzés ennél szélesebb kategóriát vizsgált: az ügyészség 2022 óta több mint 170 államosítási keresetet indított, viszont az ezekkel célba vett vagyon értéke a múlt év végéig meghaladta az 5 ezermilliárd rubelt, vagyis 53,5 milliárd eurót.

A Forbes orosz milliárdoslistáján 2014 és 2025 között szereplő 311 embernek nagyjából a tizede érintett államosításban vagy annak kísérletében, illetve nem piaci feltételek melletti kényszereladásban.

A számok mögött a legfontosabb változás, hogy a vagyonelkobzás intézményesült, vagyis elszigetelt eljárások sorozata helyett már inkább egy új politikai gazdasági gyakorlatról van szó. A tulajdon megtartása jelenleg attól függ, hogy az adott üzletember mennyire hasznos a rendszernek, mennyire védett a Kremlen belül és milyen erős érdekcsoport áll mögötte.

Üzenet a belső elitnek

A legújabb, nagy figyelmet kapó ügy Vadim Moszkovicshoz kötődik, aki a Ruszagro mezőgazdasági vállalat alapítója, az orosz agrár- és élelmiszeripar ismert szereplője. Korábban, 2006 és 2014 között a Szövetségi Tanács, vagyis az orosz parlament felsőházának a tagja volt, azaz egy olyan üzletemberről van szó, aki hosszú időn át beilleszkedett az orosz politikai-gazdasági rendszerbe.

A hatóságok azonban állami ellenőrzés alá vonták családja 49 százalékos Ruszagro-részesedését, azzal vádolva meg Moszkovicsot, hogy a korábbi politikai tisztsége idején összefonódott az üzleti és közszereplői tevékenysége, vagyis az állami pozícióját az érdekeinek erősítésére használhatta. Az üzletember tagadja a vádakat, de az eset jelentősége túlmutat a konkrét jogi vitán: a Kreml ezzel azt jelzi az orosz milliárdosoknak, hogy a korábbi lojalitás vagy állami szerepvállalás önmagában nem ad tartós védelmet.

Ez különösen fontos fordulat, ugyanis a háború előtt mindez úgy működött, hogy az orosz nagyvállalkozók jelentős része elfogadta a politikai kereteket, cserébe viszonylagos gazdasági mozgásteret kapott. A háború során azonban mindez megváltozott, a vagyon már nem csak jutalom, a Kreml bármikor emlékeztetheti a tulajdonosát arra, hogy a vállalat sorsa nem kizárólag az üzleti teljesítménytől függ.

Moszkovics esete ezért nem csupán agráripari ügy, mivel a Ruszagro az orosz élelmiszer-gazdaság egyik fontos cége, vagyis a történet egy stratégiai ágazatot érint. Azaz a mezőgazdaság, az energia, a közlekedési infrastruktúra vagy a pénzügyek esetében a tulajdonos személye politikai kérdéssé válik, ami jól jelzi, hogy a Kreml számára ezek az ágazatok egyszerű vállalatok helyett inkább a háborús állam működtetéséhez szükséges tartóoszlopok.

A pénzszűke és az elitfegyelem

A vagyonelkobzások egyik oka, hogy a háború elhúzódása növeli az állam pénzigényét. Tavaly már 1,1 ezermilliárd rubel, nagyjából 13 milliárd euró értékű vagyont kobozhattak el korrupciós ügyekben, emellett Moszkva új különadókat mérlegel bányászati cégekkel és bankokkal szemben. Mindezekre azért van szükség, mert a gazdasági növekedés a 2024-es körülbelül 5 százalékos ütemről tavaly nagyjából 1 százalékra lassult, a magas kamatok, a szankciók és az ukrán mélységi dróncsapások pedig rontják az üzleti környezetet.

A Kreml szemszögéből a lefoglalt vagyon pénzügyi tartalékot és politikai jutalomalapot is jelent, ráadásul a megszerzett cégek állami vállalatokhoz, állami bankokhoz vagy a Kremlhez közel álló üzleti körökhöz kerülhetnek. Rövid távon ez erősítheti a rendszer stabilitását, mert az elit kevésbé mer szembemenni a Kremllel, hiszen aki alkalmazkodik, az megtarthatja a pozícióját, sőt akár új lehetőségekhez is juthat. Aki viszont rossz oldalon áll, az elveszítheti a vállalatát és a reputációját.

Hosszabb távon viszont ez az eljárás semmibe veszi a tulajdonjogot és rombolja a beruházási kedvet. Hiszen ha egy vállalat sorsa a piaci teljesítmény helyett a politikától függ, akkor a vállalkozók nem az innovációban, hanem túlélésben lesznek érdekeltek. Ez természetesen növeli az elitcsoportok közötti versengést, mert minden egyes lefoglalt cég új zsákmányként jelenik meg a rendszerben.

A háborús állam így rövid távon erőt mutat, közben viszont lassan kikezdi a saját gazdasági alapjait.

Európa számára mindez azért fontos, mert az orosz gazdaságban a tulajdonosi háttér már kevésbé kiszámítható. Egy energetikai, pénzügyi, agrár- vagy infrastrukturális kapcsolat mögött bármikor megváltozhat a valódi döntéshozó, ami szankciós, üzleti, ellátásbiztonsági kockázatot is jelenthet. Magyarország szempontjából minden orosz kapcsolatot úgy kell értékelni, hogy a cég mögött jelen lévő piaci szereplő mellett erősebb lehet az állami kontroll és a politikai függés. Az orosz vagyonelkobzási hullám tehát annak a jele, hogy a háborús gazdaság a tulajdonviszonyokat is hadszíntérré változtatta.

Kapcsolódó: