Izrael és Irán kölcsönös rakétacsapásai rövid időre ismét megemelték a közel-keleti háború regionális kockázatát. A felek ugyan átmenetileg leállították a támadásokat, de a libanoni front és az energiaszállítási útvonalak miatt a válság gazdasági hatása továbbra is megmarad.

Izrael június 7-én beérkező iráni rakétákat azonosított, majd a következő napra a kettejük közti konfliktus eszkalálódott. Teherán az Izrael által a Libanonhoz és a Hezbollahhoz köthető műveletekre válaszul indított támadásokat, a zsidó állam pedig iráni katonai és ipari célpontokat vett célba. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert egy közvetlen izraeli–iráni összecsapás az amerikai–iráni megállapodási kísérletet is veszélyeztette.

A rakétacsapások, majd diplomáciai intézkedés

A katonai eszkalációt végül Washington próbálta fékezni. Donald Trump a támadások azonnali beszüntetése mellett lépett fel, majd a felek jelezték, hogy egyelőre leállítják az egymás elleni csapásokat. A fegyvernyugvás ugyanakkor feltételes:

Irán közölte, hogy ismét támadhat, ha Izrael folytatja a Hezbollah elleni libanoni műveleteket, Izrael pedig fenntartotta a válaszcsapás jogát egy újabb iráni akció esetére.

A konfliktus közvetlen kiváltó pontja, ahogy említettük, a libanoni front volt, mivel az áprilisi, amerikai közvetítésű libanoni tűzszünet csökkentette a Bejrút körüli csapások intenzitását, de a dél-libanoni harcokat nem zárta le. Libanoni adatok szerint Izrael a tűzszünet életbelépése óta több ezer műveletet hajtott végre az országban, miközben a Hezbollah továbbra is Irán regionális befolyási rendszerének egyik legfontosabb katonai egysége.

Ez a helyzet azért teszi nehézzé az amerikai diplomácia dolgát, mert Washington egyszerre próbálja megőrizni Izrael biztonságát, fékezni az iráni válaszlépéseket és megőrizni a lehetőséget egy Iránnal kötendő politikai megállapodásra. A mostani rakétacsapás-váltás azonban azt jelezte, hogy a térségben egyetlen libanoni incidens is képes lehet kiváltani egy Izraeli és Irán közötti konfliktust.

A piacok enyhülést áraznak, de a kockázat nem tűnt el

A pénz- és árupiacok gyorsan reagáltak a katonai eszkalációra: az olaj ára a támadások hírére 5 százalékkal is emelkedett, majd a támadás szüneteltetésének a bejelentése után visszakorrigált. Június 9-én a Brent 1 százalékos csökkenéssel 93,34, a WTI pedig 1,2 százalékos eséssel 90,17 dollárra mérséklődött hordónként, ami azt jelzi, hogy a befektetők egyelőre korlátozott eszkalációt várnak. A drágulló olajár ugyanakkor a rendszerben maradt, hiszen a Hormuzi-szoroson tavaly közel napi 20 millió hordó olaj és olajtermék haladt át, ami a világ tengeri olajkereskedelmének mintegy negyede. A Vörös-tenger sérülékenysége szintén érdemi tényező, a jemeni húszik ugyanis legutóbb június 8-án jelezték, hogy korlátoznák, illetve tiltani próbálnák Izrael tengeri jelenlétét a térségben, ami a tengeri szállítási útvonalak további drágulását hozhatja. A déli Vörös-tengeren és a Báb el-Mandeb-szoroson márciusban 1034 havi áthaladás volt, miközben 2023 szeptemberében még több mint 2000-et. Ez azt mutatja, hogy

a hajózási útvonalak továbbra sem normalizálódtak, így egy újabb közel-keleti incidens gyorsan maga után hozhatja az energiaárak és a szállítási költségek drágulását.

Magyar szempontból a válság az energiaárakon, a szállítási költségeken és a devizapiaci hangulaton keresztül jelentkezhet. A közel-keleti feszültség emeli a kockázatkerülést, erősítheti a dollár iránti keresletet, valamint kedvezőtlen környezetet teremthet az energiaimportőr európai gazdaságok számára. Ez azért érzékeny kérdés, mert Európa növekedési kilátásai továbbra is sérülékenyek, az ipar versenyképességét pedig a magas energiaköltségek eddig is nyomás alatt tartották.

A rövid tűzszünet enyhítheti a piaci feszültséget, ám tartós megnyugvás csak akkor várható, ha a libanoni fronton is mérséklődik a katonai nyomás, a Hormuzi-szoros körüli alku pedig konkrét eredményt hoz.

Kapcsolódó: