A Joint Venture Szövetség (JVSZ) Country Ride elnevezésű rendezvénysorozatának következő állomása június 16-án Debrecenben lesz, ahol a mesterséges intelligencia (MI) gyakorlati, vállalati alkalmazásának kérdései kerülnek a középpontba.
A szakmai rendezvény elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy az MI miként válhat a mindennapi működés részévé és a versenyképesség valós eszközévé a hazai cégeknél. A meghívott vállalatvezetők és szakértők elméleti elgondolások helyett ezúttal
konkrét esettanulmányokon keresztül mutatják be, hogyan alakítja át a technológia a döntéshozatali folyamatokat, a hatékonyságot és a vállalati struktúrát.
A program részletei
A szakmai program Polereczki Andrea, a Tudományos és Technológiai Minisztérium digitalizációs államtitkárának nyitó előadásával kezdődik, amely a téma kormányzati szintű prioritásait és stratégiáját mutatja.
Ezt követően Suppan Márton, a Peak alapító vezérigazgatója, a JVSZ AI Szakmai Fórum elnöke, valamint Dobos Balázs, a Code Intelligence vezetője ismerteti az AI Index legfontosabb eredményeit. Az előadás kiemelten a kis- és középvállalkozások számára elérhető azonnal hasznosítható üzleti lehetőségekre és piaci trendekre fókuszál. A programot egy szakmai kerekasztal-beszélgetés zárja, amelynek résztvevői az adminisztrációs feladatok csökkentését, a munkafolyamatok optimalizálását és a gyorsabb vezetői döntéshozatal témakörét járják körül.
Hol és mikor?
A június 16-án, kedden megrendezendő eseménynek a Debrecen Autó Volkswagen márkakereskedése ad otthont. A szakmai fórumon a részvétel díjmentes, azonban a korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációhoz kötött, amelyre a vállalatvezetők mellett a kollégáikat és a munkatársaikat is várják a szervezők.
A JVSZ fontosnak tartja a szakmai közösség építését és az információáramlást: a jelentkezés a megadott online felületen végezhető el, de a szervezők közvetlen segítséget is nyújtanak a regisztrációban azoknak a vállalatoknak, amelyek előre jelzik a részvételi szándékukat és a delegáltak névsorát.
A találkozó így a tudásmegosztás mellett a régiós cégek közötti együttműködés fellendítését és a szakmai hálózatépítést is szolgálja.
További részletek:
https://jointventure.hu/esemeny/country-ride-debrecen
A JVSZ együttműködő partnere a portálunkat működtető Makronóm Intézet.

