Az amerikai glifozátvizsgálat azt jelzi, hogy a mezőgazdasági technológia, az élelmiszerlánc és a fogyasztóvédelem egyre inkább összefonódik egymással. A kérdés az, hogy a termelékenységet szolgáló hatóanyag maradványai mikor válnak szabályozási és bizalmi kockázattá.

Texas főügyésze vizsgálatot indított a glifozátmaradványok miatt, és emiatt több nagy agrár-, valamint élelmiszeripari szereplőt is célba vett, köztük a Bayert és a PepsiCót. Első körben a fogyasztóvédelem és vállalati felelősség került fókuszba, azaz hogy ezek a cégek mit tudtak az élelmiszerekben megjelenő maradványanyagokról, hogyan kommunikálták a kockázatokat, és ennek fényében az egészségesként vagy családbarátként értékesített termékek esetében milyen fogyasztói üzeneteik voltaki.

A glifozát kockázati megítélése régóta megosztja a tudományos szférát és a szabályozások alkotóit. Az Egészségügyi Világszervezethez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség 2015-ben a hatóanyagot a „valószínűleg rákkeltő” kategóriába sorolta, főként a nagyobb expozícióval járó esetek és kísérletek alapján. Más értékelések ezzel szemben arra jutottak, hogy a címkén szereplő előírások betartása mellett a kockázat kezelhető.

A probléma az, hogy a különböző típusú kitettségeket nem lehet ugyanazzal a mércével megítélni, mert eltérő kockázatokat és vizsgálati módszereket igényelnek.

A jogi előírások szigorúak az Egyesült Államokban. A Roundup-eljárás során a felperesek azt állítják, hogy a glifozátalapú gyomirtó hozzájárult egyes daganatos betegségek kialakulásához, a Bayer pedig a Monsanto 2018-as felvásárlása óta igyekszik tisztázni magát e vádak alól. A vállalat több tízezer perrel, és erre milliárd dolláros kártérítésekkel, fellebbezésekke és állami szintű jogszabály-változtatási kezdeményezésekkel reagál. A texasi vizsgálat ebbe a folyamatba illeszkedik de ezúttal a bíróság az egészségügyi felelősség mellett az élelmiszeripari kommunikációt és a fogyasztói tájékoztatást is vizsgálja.

A hatóanyag az iparszerű mezőgazdaság egyik alapja

A glifozát azért vált ennyire érzékeny üggyé, mert agrártechnológiai szempontból rendkívül hasznos eszköz. Jelentős hatású gyomirtóként a termesztés előtti gyomellenőrzés során, a szántás nélküli vagy csökkentett talajművelésben, valamint a nagyüzemi kultúrák fenntartásában is fontos szerepet játszik.

A no-till, azaz szántás nélküli és low-till, vagyis talajkímélő rendszerekben különösen értékes, mert a talaj bolygatásának a mérséklésével csökkentheti az eróziót, segítheti a talajnedvesség megőrzését és kiszámíthatóvá teszi a munkaszervezést.

Az egyre aszályosabbá váló térségekben mindez stratégiai jelentőségű. A talajnedvesség megőrzése, a felszín takarása és a művelési menetek csökkentése a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás része lehet, különösen ott, ahol a hőstressz és a csapadékhiány már a termésbiztonságot fenyegeti. A glifozát kiváltása azonos árú, megbízható és széles körben elérhető technológiai alternatívával sok gazdaság számára problémát jelent. Ez magyarázza, hogy a termelők jelentős része a betiltásáról szóló vitákat a saját termelése kockázatának tartja.

A szabályozások sem egyértelműek. Az Európai Unió 2033-ig meghosszabbította a glifozát engedélyét, de feltételekkel és korlátozásokkal, fenntartva a tagállamom külön engedélyezését. Az EU a betakarítás időzítését szolgáló érésgyorsítást nem engedi, a gyomirtási célú alkalmazását azonban igen. Az amerikai EPA szintén széles körben használhatónak tartja a glifozátot, ugyanakkor a bírósági perek és a társadalmi nyomás miatt kérdéses, hogy ezt az álláspontját meddig képes fenntartani.

Magyarország technológiai és piaci kitettsége

Hazai szempontból a kérdés túlmutat az amerikai fogyasztóvédelmi ügyön. A Kárpát-medence aszályosodása miatt a talajkímélő művelés, a takarónövényes rendszerek és a vízmegőrző agrártechnológiák stratégiai jelentősége nő. Ám ha ezek a gyakorlatok egy vitatott hatóanyagra épülnek, akkor a gazdák technológiai, szabályozási és piaci csatározásoknak lesznek kitéve. Egy esetleges szigorítás megnöveli a termelés költségeit, megváltoztathatja a művelési gyakorlatot és a termésbiztonságot is érintheti.

A másik oldalon a fogyasztók egyre érzékenyebbek a növényvédőszer-maradványokra, a feldolgozók és a kereskedők pedig egyre inkább reputációs kockázatként kezelik a határérték alatti, de politikailag vitatott anyagokat is.

Ez fontos lehet az exportpiacokon, a prémium élelmiszeripari termékeknél és a gyermekeknek szánt termékeknél. A glifozát így nem pusztán agronómiai kérdés, hanem befolyásolja a piachoz való hozzáférését és a márkába vetett bizalmat.

A magyar agrárpolitikában ezért egy átmeneti stratégiára van szükség. A cél nem az, hogy termelőket megfosszák a jelenleg használt és bevált eszközeiktől, de az sem jó megoldás, ha a szabályozás kizárólag a jelenlegi gyakorlatokat védi. Ehelyett arra van szükség, hogy a mezőgazdaság fokozatosan csökkentse a növényvédő szerektől való függését. Ehhez pontosabb növényvédőszer-kijuttatás, rendszeres ellenőrzés, új gyomirtási módszerek, korszerű talajművelési ismeretek és olyan támogatások kellenek, amelyek mellett a terméshozam és az ellátásbiztonság sem romlik.

A glifozátvita ezért nem csupán a tiltásról vagy az engedélyeztetésről szól, inkább arról, hogy az élelmiszer-biztonság, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a versenyképes mezőgazdaság összehangolható-e.

Foto: Dreamstime

Kapcsolódó: