Az MI-korszak egyik legégetőbb kérdése az adatközpontok működtetéséhez szükséges energia. Mivel ezek a létesítmények a mesterséges intelligencia óriási adatigényét szolgálják ki, nem véletlen, hogy komoly verseny alakult ki értük a legnagyobb szoftvercégek és országok között.

Az Egyesült Államokban ma nagyjából 4100 adatközpont működik, sőt további 1500–3000 áll fejlesztés alatt. Kínában mintegy 370-et tartanak nyilván, de az állami programok és a piaci előrejelzések alapján a következő években több száz új épülhet.

Forrás: Statista

Az adatközpontok működtetése ugyanakkor jelentős természeti erőforrásokat igényel, ráadásul nagy területet foglalnak el, hatalmas az energiaigényük, hőt termelnek és fény- vagy zajterhelést okozhatnak. Mivel egyes térségekben a lakosság a vízhasználat, a levegőminőség és az általános környezeti terhelés miatt számos panaszt fogalmaz meg, az adatközpontok telepítése ma már a technológiai és üzleti mellett társadalmi elfogadottsági kérdés is.

Mennyire életképes az új technológia?

Éppen ezért keltett nagy figyelmet, hogy Kína a sanghaji Lin-gang különleges övezetben működésbe állította a világ első víz alatti adatközpontját, amit tengeri szélerőművek látnak el árammal, a hűtését pedig a tenger hőmérséklete segíti.

A 24 megawattos beruházás költségét nagyjából 226–228 millió dollárra teszik, ami nem sokkal drágább, mint egy szárazföldi létesítményé.

A technológia lényege meglepően egyszerű: a szervereket zárt, nyomásálló modulokba helyezik, ezeket a tengerbe telepítik, a hő elvezetését pedig a környező víz segíti. A hagyományos adatközpontokban a hűtés jelentős energiát igényel, ám a kínai projekt fejlesztői szerint a víz alatti rendszerben annak aránya a teljes energiafogyasztáson belül 10 százalék alá szorítható. A fejlesztők ezáltal 22,8 százalékos villamosenergia-megtakarítást, a szárazföldi területek érintetlenül hagyását és édesvízhűtés nélküli működést ígérnek, amit a következő évek hitelesítenek majd.

A modell vonzerejét három tényező adja

A projekt mellett szóló legnyomósabb érv az energiatakarékosság, ugyanis minél közelebb van a hatékonysági mutató (PUE) értéke az 1-hez, annál kevesebb energia megy el a kiegészítő rendszerekre. A sanghaji víz alatti központnál 1,15 körüli a hatékonyság – összehasonlításként az Uptime Institute 2025-ös felmérése 1,54-es súlyozott átlagos éves PUE-értéket mutatott a szárazföldi adatközpontoknál. A United Nations Egyetem jelentése szerint ezen létesítmények globális villamosenergia-igénye 2030-ra 945 terawattóra lehet, az ehhez kapcsolódó vízlábnyom pedig 9,3 ezermilliárd literre emelkedhet.

Ráadásul a tenger stabil hőmérséklete természetes hőelnyelőként működik, ami csökkentheti a hűtőgépek szerepét. Ha pedig ezáltal a hűtés olcsóbbá válik, az javíthatja a gazdaságosságot. Ez különösen fontos a növekvő igényű adatközpontok esetében: a Nemzetközi Energiaügynökség adatai alapján e létesítmények villamosenergia-igénye tavaly 17 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, ehhez képest a teljes globális villamosenergia-kereslet mindössze 3 százalékkal nőtt.

Forrás: IEA

A másik erős érv a szárazföldi területek kímélése: Sanghaj és más, part menti gazdasági központok számára ugyanis minden ipari négyzetméter stratégiai érték, hiszen egy hagyományos adatközpont gyakran 5–20 ezer négyzetméternyit foglal el, míg egy nagyobb létesítménynek ennek a többszörösére, akár 50–100 ezer négyzetméterre is szüksége lehet. A tenger alatti modulok ezért választ adhatnak arra is, hogyan lehet a sűrűn beépített, magas ingatlanárakat felmutató part menti térségekben új digitális kapacitást létrehozni anélkül, hogy újabb szárazföldi ipari területeket kellene lekötni.

A harmadik fontos szempont a hálózatokhoz kapcsolódik, mivel a nagy adatforgalom jelentős része a sűrűn lakott, iparilag fejlett térségekben keletkezik. Kína eddig sok kapacitást az olcsóbb energiájú régiók felé terelt, ezt jelzi az East Data, West Computing program is. A sanghaji víz alatti központ ezzel szemben a fogyasztók és ipar adatigényéhez közelebb helyezi el a számítási kapacitást, ami csökkentheti az adatmozgatás távolságát, emellett hasznos lehet ott, ahol a késleltetés üzleti szempontból hátrányt okozhat.

Ugyanakkor számos tényező gátolhatja az új technológia szélesebb körű telepítését. Egyrészt a tenger ipari környezetként nem a legmegbízhatóbb, mivel a sós víz, a nyomás és a nehéz megközelíthetőség növeli a korrózió veszélyét. Egy szárazföldi adatközpontban a meghibásodott egységhez a technikusok könnyebben bejutnak, a tenger alatt viszont a karbantartás drágább és lassabb, pedig az adatközpontok esetében ez fontos tényező, ugyanis a hardverek néhány év alatt elavulnak, ezért idővel cserélni kell őket.

Másrészt környezeti oldalról is bizonytalansággal kell számolni, mivel a tengervíz hűtőközegként vonzó lehet, de a hőnek valahová távoznia kell. Kis léptékben ez kezelhetőnek tűnhet, nagy léptékben viszont az élővilágra gyakorolt hatása beláthatatlan következményekkel járhat.

Mindenesetre a kínai innováció azt jelzi, hogy az MI-fejlesztések hátterében energiapolitikai és iparszervezési verseny áll. Aki ugyanis olcsón, stabilan és nagy mennyiségben tud számítási kapacitást biztosítani, az előnyt szerez az MI-korszakban, ahol a digitális szuverenitás mindinkább energiaellátási kérdés.

Borítókép: Chat GPT

Kapcsolódó: