Az eviani G7-csúcstalálkozó eredetileg a gazdasági és a technológiai kihívások megvitatásáról szólt volna, ám a váratlanul bejelentett amerikai–iráni előzetes békemegállapodás egy csapásra a Nyugat vezető szerepének tesztjévé tette az eseményt. Trump lényegében kész tények elé állította a franciaországi csúcsra érkező, a paktumot még hírből sem ismerő európai szövetségeseket, ami rávilágít a hatalmi dinamikák eltolódására, amelyeknek az alapjai a Közel-Kelet esetében még épphogy csak formálódnak, a G7-nek azonban immár alkalmazkodnia kell egy olyan többpólusú világrendhez, ahol Washington egyre inkább egyéni és érdekalapú kompromisszumokat köt.

A nemzetközi piacok végre fellélegezhetnek

A tőkepiacok reakciója hűen tükrözte az inflációs nyomás enyhülését: a megállapodás hírére a Brent nyersolaj határidős jegyzése azonnal négy százalékkal esett, a menedékeszköznek számító arany ára pedig 2,5 százalékkal emelkedett. Az ázsiai után az európai és amerikai tőzsdék is meredek emelkedésbe kezdtek: a DAX és az Eurostoxx határidős ügyletei 1,7, az S&P 500 1,2, míg a techfókuszú Nasdaq 1,9 százalékos pluszban nyitott. A befektetők az ellátási láncok helyreállását és a magas jegybanki kamatlábak csökkenését várják.

A gazdasági eufóriát a Hormuzi-szoros megnyitásának az esélye okozza, azonban a szállítások és logisztika helyreállása még igencsak várat magára.

Bár Donald Trump a szoros pénteki megnyitását és a blokád feloldását jelentette be, a tengeri kereskedelem újraindulása korántsem lesz egyszerű. A Kpler kereskedelmi hírszerző cég adatai szerint a bejelentés reggelén mintegy 562 hajó vesztegelt a Perzsa-öbölben, és az első órákban mindössze egyetlen indiai, a Petronet által bérelt cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító hajó került ki a szorosból. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) korábbi elemzéseiben azt írták, hogy az átkelő forgalmának a teljes és biztonságos helyreállása hat-nyolc hónapot is igénybe vehet. A hajótársaságok és a biztosítók egyelőre kivárnak, hiszen a tengeri aknák jelentette fenyegetés és a tranzitfolyosók biztonsága egyelőre nem garantált.

A megállapodásban rejtőzködő aknák

A pénteken Svájcban aláírandó memorandum nem egy békeszerződés, csupán egy hatvannapos tárgyalási időszak megnyitása, amely teret enged a legfontosabb kérdések rendezésének. A felek a konfliktus azonnali befagyasztásában érdekeltek, de a hosszú távú feltételek kidolgozása még számtalan buktatót rejt.

A memorandum gazdasági szegmense több lehetőséget is kínál Teherán számára.

Iráni források szerint az Egyesült Államok beleegyezett mintegy 25 milliárd dollárnyi befagyasztott iráni állami vagyon felszabadításába, amely készpénzátutalások, regionális hitelkeretek és koordinált fejlesztési programok formájában jutna el az iszlám köztársasághoz. Washington emellett vállalta, hogy a tárgyalási időszak alatt nem vezet be újabb büntetőintézkedéseket, sőt felfüggeszti a meglévő olajipari szankciók egy részét. Ez az amerikai adminisztráció részéről racionális lépés, hiszen a novemberi félidős választások közeledtével az üzemanyagárak letörése belpolitikailag kifizetődő.

A nukleáris fegyverek kérdése ugyanakkor rávilágít a folyamat törékenységére. Bár az amerikai vezetés az ilyen fenyegetések felszámolását kommunikálja, Irán csupán a dúsítási tevékenység jelenlegi szinten történő befagyasztását vállalta, így egy nukleáris fegyver előállításához elegendő uránkészlet sorsa egyelőre kérdéses. Iráni források szerint a megállapodás a korábbi gyakorlattal ellentétben nem kötelezné Teheránt arra, hogy külföldre szállítsa és átadja a felhalmozott nukleáris anyagot, ehelyett engedélyeznék számukra, hogy az országon belül, nemzetközi ellenőrzés mellett hígítsák azt vissza. Ez a kompromisszum azonban heves ellenállásba ütközhet a washingtoni törvényhozásban. Lindsey Graham szenátor és a Kongresszus már most jelezte, hogy az utóbbinak is jóvá kell hagynia a végleges nukleáris alkut, ami komoly belpolitikai kockázatot jelent a megállapodás végrehajtása szempontjából.

Ez a kompromisszum elfogadja Irán nukleáris küszöbállami státuszát.

Érvelésük szerint, ha az alapanyag és az infrastruktúra Irán határain belül marad, a teheráni vezetés egy jövőbeli krízis esetén kiutasíthatja az ellenőröket, sőt hetekre rövidítheti a nukleáris fegyver előállításához szükséges időt.

Az amerikai–izraeli szövetség alkonya

A formálódó béke talán legfontosabb geopolitikai vetülete az amerikai–izraeli szövetség válsága. A közös iráni háború látszólag az együttműködés csúcspontja volt, de a Foreign Policy elemzése szerint a szövetség alappillérei végérvényesen megroppantak.

A hidegháború utáni évtizedekben kialakult megingathatatlan stratégiai érdekközösség hanyatlása nem most kezdődött. A töréspontot a 2015-ös év jelentette, amikor Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök az amerikai törvényhozásban szembeszállt Barack Obama iráni nukleáris megállapodásával, amely lerombolta az Izrael támogatását övező kétpárti konszenzust. Azóta a Demokrata Párt progresszív szárnya a diverzifikálódó választói bázis és az emberi jogi fókusz miatt kritikusabb Izraellel szemben. Emellett a Republikánus Párton belül is megerősödött a MAGA önmérsékletet hirdető, izolacionista frakciója. Az olyan politikai szereplők, mint J. D. Vance alelnök vagy Tucker Carlson nemzetbiztonsági és pénzügyi alapon kérdőjelezik meg az Izraelnek nyújtott feltétel nélküli katonai támogatást.

A szövetség repedéseit tovább mélyíti a két társadalom közötti kulturális és politikai távolság növekedése. Miközben Amerika a diverzebb és szekulárisabb irányba halad, az izraeli politika tradicionálisabb és befelé fordulóbb lett. Ez a folyamat megkérdőjelezi az egykori értékrendbeli sorsközösséget, és teret enged egy olyan amerikai külpolitikának, amely kész függetleníteni magát Izrael regionális ambícióitól. Bár a zsidó állam kormányzata – például a Heritage Foundation bevonásával – már készít terveket az amerikai katonai segélyekről való fokozatos leválásra, az átmenet komoly sebezhetőséget jelenthet Jeruzsálem számára.

Libanon lett a megállapodás leggyengébb láncszeme

A feszültség enyhülésének legnagyobb akadálya jelenleg a libanoni hadszíntér helyzete. A megállapodás szerint ugyanis a katonai műveletek leállítása minden frontra, így Libanonra is kiterjedne, Izrael reakciója azonban rávilágít a paktum törékenységére. Az izraeli haderő elsődleges és nyíltan vállalt célja a határ menti sáv civil lakosságtól való teljes kiürítése, valamint a Hezbollah beágyazott katonai hálózatának felszámolása.

Ezzel Jeruzsálem lényegében a 2006-os ENSZ Biztonsági Tanács 1701-es számú határozatának fegyveres kikényszerítését hajtja végre. Ez a határozat egyértelműen előírja a terület demilitarizálását és a libanoni milíciák lefegyverzését. A folyamatos határ menti fenyegetettség miatt a zsidó állam megelégelte a diplomáciai kudarcokat, és saját hatáskörben kezdte meg a fizikai pufferzóna kialakítását.

Az izraeli vezetés egyértelművé tette, hogy a hadsereg nem vonul ki a Dél-Libanonban, Gázában, valamint Szíriában kialakított biztonsági zónákból.

Az ezer a téren is mélyülő ellentét Washington és Jeruzsálem között azt eredményezi, hogy hiába csökkent a támadások intenzitása, a helyi hatóságok óva intik a lakosságot a visszatéréstől. A libanoni elnök, Joseph Aoun is csak nagyon óvatosan, Izrael említése nélkül beszélt a deeszkalációról. Ha az izraeli katonai jelenlét tartós marad az országban, az olyan hatalmas belföldi és regionális nyomást helyezhet Teheránra, ami az egész hatvannapos amerikai–iráni normalizációs folyamatot zátonyra futtathatja.

Fotó: Fehér Ház

Kapcsolódó: