Az Európai Bizottság június elején bemutatta a Chips Act 2.0 javaslatát, amely a félvezetőipar, a felhőszolgáltatások és a mesterséges intelligencia köré épülő európai technológiai szuverenitási csomag része. Ennek a célja, hogy Európa ne legyen tartósan kiszolgáltatott az amerikai és ázsiai technológiai óriásoknak azokban az ágazatokban, amelyek a következő évtized gazdasági és biztonsági versenyét meghatározzák.

A javaslat előzménye a 2023-ban elfogadott első Chips Act, amelynek a fő célja az volt, hogy több félvezetőipari beruházást hozzon Európába. Ez első körben a kínálati oldalt próbálta erősíteni: a kutatás-fejlesztést, a pilotgyártást és az új chipgyártó kapacitásokat. A Bizottság szerint ez több tízmilliárd eurónyi beruházást mozgatott meg, de a stratégiai cél, vagyis az európai részesedés érdemi növelése a globális chipgyártásban elmaradt.

A tét nagyságát jól mutatja, hogy az első Chips Act szerint az EU 2030-ra 20 százalékra növelné a részesedését a globális félvezetőpiacon, ami már akkor is nagy vállalásnak tűnt, mivel a kontinens jelenlegi súlya ezen a téren nagyjából 10 százalék körüli, a fejlett chipgyártásban pedig elhanyagolható. Pedig a program mögé az EU több mint 43 milliárd eurónyi beruházást kívánt mozgósítani, a 2030-ig tartó félvezetőipari beruházási keret pedig a Bizottság szerint elérheti a 100 milliárd euró feletti nagyságrendet. Ehhez képest A Chips Act 2.0 2035-ig 120 milliárd eurónyi beruházási igénnyel számol, amiből 30 milliárd menne fejlett gyártási kapacitások kiépítésére.

Mindez azért szükséges, mert a félvezető ma már geopolitikai eszköz, nem csupán ipari alkatrész, hiszen egy autó, gyár, adatközpont, fegyverrendszer vagy energiahálózat nem működik chipek nélkül. A pandémia alatti chiphiány már megmutatta, hogy az európai ipar mennyire kitett az ázsiai gyártókapacitásoknak, az MI-forradalom pedig tovább növeli a tétet, ugyanis a fejlett chipekhez való hozzáférés határozza meg a jövő hatalmi pozícióit.

A Chips Act 2.0 ezért a gyárakon kívül európai keresletet és válságálló ellátási láncot is létesítene, ami azért fontos, mert kontinensünk egyrészt a legfejlettebb MI-chipek terén külső szereplőktől függ, másrészt kiszolgáltatott számos alapvető ipari, autóipari és védelmi alkalmazásban.

A projekt másik fontos üzenete, hogy a félvezetőfüggőséget a felhő- és MI-infrastruktúrával együtt kezeli, azaz ez a szuverenitási csomag a Cloud and AI Development Actet is tartalmazza, amely mindezek erősítését célozza. Európa célja ezzel, hogy a következő öt évben háromszorosára növelje az adatközpontjainak kapacitását, méghozzá azért, mert a chipek önmagukban nem elegendők, az MI-korszakban a számítási kapacitás, az adatközpont, a felhőszolgáltatás és a szoftveres ökoszisztéma megléte jelenti a stratégiai erőt.

Ez utóbbiak különösen kényes pontot jelentenek Európa számára, mivel a kontinens vállalatai és állami intézményei ma jelentős mértékben amerikai felhőszolgáltatókra támaszkodnak. A Microsoft, az Amazon és a Google olyan infrastruktúrát biztosít, amely nélkül sok európai digitális szolgáltatás nehezen vagy egyáltalán nem működne. A Synergy Research Group adatai szerint az európai felhőpiac értéke 2024-ben elérte a 61 milliárd eurót, ám abból az európai szolgáltatók részesedése 2017 és 2022 között 29 százalékról 13-ra esett, sőt azóta is ezen a szinten stagnál. Ez gazdaságilag hatékony, stratégiai szempontból viszont kockázatos, ha ugyanis az adatok, a számítási kapacitások és a kulcsfontosságú szolgáltatások a kontinensen kívüli cégekhez kötődnek, akkor Európa digitális szuverenitása korlátozott marad.

A Bizottság ezért egy olyan rendszert akar kialakítani, amelyben az európai felhő- és MI-szolgáltatók nagyobb szerephez jutnak, különösen a közszférában és a stratégiai ágazatokban. A The Guardian beszámolója szerint az egyik cél, hogy külső szolgáltatók ne legyenek képesek politikai, jogi vagy üzleti okból megzavarni a létfontosságú európai technológiai szolgáltatásokat.

Persze mindennek megvannak a kockázatai: az európai iparpolitika régi problémája ugyanis az, hogy erős célokat fogalmaz meg, de azok megvalósítását sok esetben megakadályozza a lassú engedélyezés, a bonyolult támogatási szabályok és a széttagolt tagállami érdekek. Az ASML vezérigazgatója, Christophe Fouquet például támogatta az európai technológiai szuverenitás erősítését, de óvatosságra intett azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság túlzottan közvetlenül irányítsa a stratégiai projekteket.

A másik kockázat az erős protekcionizmus: ha ugyanis az EU szigorúan kizárná a nem európai szolgáltatókat, az növelheti a költségeket, lassíthatja az innovációt, illetve feszültséget kelthet a szövetséges országokkal. Ausztrál, kanadai és japán iparági szervezetek már jelezték is az aggodalmukat amiatt, hogy a Made in Europe stratégia hátrányosan érintheti a nem uniós, de politikailag baráti országok technológiai vállalatait.

A kérdés tehát az, hogy Európa képes-e okosan ipart építeni. A cél jogos, hiszen a kontinens nem maradhat tartósan kiszolgáltatott a félvezetőkben, a felhőben és az MI-infrastruktúrában. De a siker nem azon múlik, hogy Brüsszel mennyi stratégiát ír, hanem azon, hogy lesznek-e versenyképes gyárak, hatékony engedélyezés és erős belső kereslet, amelyek képesek létrehozni piacképes európai technológiai vállalatokat.

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime