Az EU emissziókereskedelmi rendszerének a felülvizsgálata fordulatot jelez a zöldátállás terén. Brüsszel a szén-dioxidot versenyképességi eszköznek tartja, vagyis európai beruházás esetén az energiaintenzív ipar engedményt kaphat a magasabb kibocsátási költségekkel szemben.
Az unió emissziókereskedelmi rendszere, az ETS – a kibocsátásikvóta-piac – az európai zöldmegállapodás egyik legfontosabb klímapolitikai eszköze volt, amelynek a logikája az, hogy aki szén-dioxidot bocsát ki, annak kvótát kell vásárolnia vagy tartania, így a szűkülő kínálat növeli a dekarbonizáció ösztönző erejét. Az ETS 2005-ben indult, mára pedig az uniós üvegházhatásúgáz-kibocsátás mintegy 40 százalékára terjed ki, az energiatermeléstől az ipari gyártáson át a légi közlekedésig és a tengeri szállításig.
Jelentős a rendszer pénzügyi súlya is, hiszen az ETS tavaly több mint 43 milliárd euró bevételt generált, amiből mintegy 24 milliárd a tagállamokhoz került. 2013 és 2025 között a bevételek meghaladták a 258 milliárd eurót, amit megújulóenergia-beruházásokra, hálózatfejlesztésre, energiahatékonysági programokra, az ipar dekarbonizációjára és átállási támogatásokra kell fordítani.
A túl gyors drágítás ipari kockázattá vált
A Bizottság szerint az ETS alá tartozó európai erőművi és ipari kibocsátások 2005-höz képest 2023-ra nagyjából 47 százalékkal csökkentek, a versenyképesség kérdése ugyanakkor nem kerülhető meg. Az európai acél-, vegy-, cement- és műtrágyaipar magas energiaárakkal, szigorodó szabályozással, valamint tőkeerős amerikai, illetve ázsiai versenytársakkal néz szembe.
Az Európai Bizottság éppen ezért azt vizsgálja, hogy az energiaintenzív iparágakat hogyan lehetne megvédeni a jövőbeni szén-dioxid-költségektől az EU-ban történő beruházások esetén. A készülő javaslat lényege, hogy a szabad kvóták rendszere bizonyos feltételek mellett hosszabb ideig fennmaradhatna, miközben 2030 előtt 30 milliárd eurónyi ETS-alapú beruházásösztönző csomag is rendelkezésre állhatna a tagállamok és az ipar szereplői számára.
Már láthatók a régi modell korlátai
Mindez jelentős korrekció a korábbihoz képest, hiszen az elmúlt években az EU stratégiája arra épült, hogy az ingyenes kvóták kivezetése és a CBAM, vagyis a karbonhatár-mechanizmus bevezetése együtt tisztább versenyfeltételeket teremthet. A CBAM feladata az, hogy a magasabb európai karbonköltségek miatt ne kerüljenek hátrányba az uniós gyártók a szénintenzívebb importtal szemben.
A gyakorlatban azonban az átmenet költségei gyorsabban jelentek meg, mint ahogy az ipari alkalmazkodni tudott volna ehhez. A vállalatoknak tehát egyszerre kellene finanszírozniuk az energiahatékonysági beruházásaikat, a technológiaváltásukat, a hidrogén- és villamosítási projektjeiket, miközben az energiaárak sok ágazatban magasabbak, mint az Egyesült Államokban vagy Kínában.
Közép-Európa különösen érzékeny pont
Az ügy Közép-Európában erős politikai és gazdasági visszhangot kapott, mivel a régió ipari szerkezete energiaigényesebb, exportorientáltabb, sőt több ország villamosenergia-rendszere jelentős részben fosszilis alapokra épül. Lengyelországban például a szénalapú áramtermelés miatt a szén-dioxid-költség megjelenik a nagykereskedelmi villamosenergia-árakban, ami a vállalatok versenyképességét is rontja.
Nem véletlen, hogy az ETS felülvizsgálata a versenyképesség egyik központi elemévé vált, mivel a tagállamok nyomása, az ipar lobbiereje és a beruházások elvándorlásától való félelem kényszeríti Brüsszelt egy rugalmasabb modell megalkotása felé. A kérdés az, hogy a szén-dioxid-költség csupán költségteherként lesz-e meg, vagy átalakítható beruházási feltételhez kötött iparmegtartási eszközzé.
Kettős kockázat
Az EU mozgástere azért szűk, mert ha túl gyorsan emeli a szén-dioxid-költségeket, az energiaintenzív termelés egy része Európán kívülre kerülhet, a globális kibocsátás viszont alig csökken, ám ha túlzottan megengedő, akkor felpuhulhat a dekarbonizációs stratégia, illetve sérülhet az európai zöldmegállapodás hitelessége.
A mostani felülvizsgálat ezért a zöldátállás második szakaszának fontos tesztje lesz. Európa már nem kezelheti külön a klíma- és az iparpolitikát, így a következő évek tétje az, hogy képes-e úgy csökkenteni a kibocsátást, hogy közben megtartja a stratégiai ipari bázisát, az energiaintenzív értékláncait és a beruházási vonzerejét.
Forrás: Financial Times
Kapcsolódó:
