Az elmúlt évtizedben Magyarország átlépett egy határt a statisztikák fokozatos javulásával, hiszen a foglalkoztatási ráta 81 százalékra emelkedett, a reálbérek pedig 2008 óta több mint a felével nőttek. Azaz a munkaerőpiac elérte azt a telítettségi szintet, ahonnan már nincs hová tovább terjeszkedni, így az a növekedési modell, amely másfél évtizeden át működött – több dolgozó, bővülő foglalkoztatás –, kimerítette a tartalékait, Ez komoly fordulópontot jelent, mivel a következő fejlődési szakasz motorját az olcsó és bőséges munkaerő-tartalékok helyett máshol kell megtalálni.

A McKinsey QuantumBlack budapesti csapata – Havas András, Jánoskuti Levente és Matécsa Márta – ezt a problémakört járja körül a Prompt Hungary című 78 oldalas jelentésében.

Az elemzés nem a mesterséges intelligencia technológiai csodáit ünnepli, inkább arra a konkrét gazdasági problémára keres választ, hogy makro- és mikroszinten

hogyan lehet az MI-t a termelékenységnövekedés eszközévé tenni, illetve milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy ez ne csak lehetőség maradjon.

A McKinsey Global Institute számítása szerint az automatizációvezérelt értékteremtés 2030-ig legalább 15 milliárd eurót hozhat a magyar gazdaságnak, a jelenlegi hazai GDP 6-7 százalékát. Ahogy a jelentés is megfogalmazza, az már nem kérdés, hogy az MI átalakítja-e a gazdaságot, az annál inkább, hogy vajon

Magyarország képes-e ezt az átalakulást a saját javára fordítani.

A kkv-szakadék

A hazai gazdaságszerkezet egyik legszembetűnőbb jellemzője, amelyre a McKinsey-elemzés különös figyelmet fordít, a nagyvállalati, illetve a kis- és középvállalkozói szektor közötti termelékenységi szakadék. A magyar kkv-k termelékenységi mutatója ugyanis ma több mint 50 százalékkal marad el a nagyvállalatokétól – miközben épp ezek adják a foglalkoztatás gerincét. Az MI-ben azért is lehet különleges ígéret, mert képes ezt a strukturális egyenlőtlenséget mérsékelni.

Azok az analitikai, árazási és adminisztratív képességek, amelyek korábban csak a globális vállalatoknak voltak megfizethetők, ma már egy olcsóbb MI-szoftveren keresztül elérhetők egy tízfős kisvállalkozás számára is.

A termelékenységi fordulat azonban nem csupán a technológia elérhetőségén múlik. A készséghiány, az alacsony regionális mobilitás, az oktatási rendszer lassú alkalmazkodása mind olyan tényező, amely lelassíthatja az átmenetet akkor is, ha amúgy a technológia évek óta rendelkezésre áll és egyre fejlettebb, ismertebb. A McKinsey hazai szerzői egyértelműen fogalmaznak:

az MI nem maradhat kísérleti projekt, az egész működés újratervezésének a motorjaként kell használni.

Ez azonban szemléletváltást kíván, nemcsak pályázatokat vagy egyszerű beruházásokat.

Öt prioritás, egy ökoszisztéma

A jelentés öt stratégiai területet azonosít, ahol az MI viszonylag gyorsan növelheti a termelékenységet. A kkv-felzárkóztatás mellett kiemelt hangsúlyt kap az oktatás és átképzés, a hazai ágazati MI-bajnokok – ipar, energetika, pénzügyi szolgáltatások, telekommunikáció – megerősítése, az MI-képességek (az MI-szuverenitás) növelése, a közigazgatás élethelyzet-alapú integrálása, valamint az egészségügy megelőzésalapú átalakítása prediktív diagnosztikai rendszerekkel. Három alapfeltétel nélkül azonban mindez elképzelhetetlen: megfelelő tehetségbázis, átalakított működési modellek és modern adat-infrastruktúra.

A globális kontextus

A McKinsey-elemzést a globális versenyképességi adatok fényében is érdemes megvizsgálni. A kínai K+F-kiadások 2023-ban elérték az ország GDP-jének a 2,8 százalékát, és ezzel már megközelítik az amerikai szintet (az EU-átlag 2,24 százalék volt). Magyarország ennél lényegesen rosszabbul teljesített:

a tavalyi 1,33 százalékos K+F-ráfordítással az uniós rangsor utolsó harmadába kerültünk, és még a görögök, az lengyelek és a horvátok is jobbak nálunk.

A helyzetet tovább árnyalja, hogy a hazai K+F-kiadások csak mintegy egyharmada ered állami és felsőoktatási forrásból. A nagyvállalati ráfordítások egy része az innovációk során alacsony hozzáadott értékű vagy főként anyavállalati érdekeket szolgáló tevékenységeket fed le, amiket feltehetően az ahhoz kapcsolódó adókedvezmények miatt soroltak a K+F-tevékenységek körébe.

Az innovációs verseny tehát nem egyenlő feltételek között zajlik, és ez a különbség egyre nő. A kínai–amerikai rivalizálás erősödésével az agyelszívás is fokozódik, Ázsia K+F-előnye mind meghatározóbb, az európai gazdaságok pedig az ázsiai nyersanyagoktól és gyártmányoktól, illetve a digitális térben az amerikai technológiai platformoktól függnek. Utóbbit épp az MI terjedése enyhítheti némileg, ám csak akkor, ha Európa képes saját MI-kapacitásokat kiépíteni.

Ez maradt ki a jelentésből?

Minden ilyen elemzés értékét részben az határozza meg, hogy mire nem ad választ. A Prompt Hungary erős diagnózist és koherens keretrendszert nyújt, de a társadalmi-stratégiai megvalósíthatóság kérdéseivel – ahogy az a tanácsadói jelentések természetéből fakad – kevésbé foglalkozik.

Például azzal, hogy hogyan ösztönözhető egy öt-tíz fős kisvállalkozás digitális transzformációra, ha a napi pénzmozgás kezelése is kihívást jelent.

Vagy hogy milyen intézményi kapacitás szükséges ahhoz, hogy az oktatási rendszer valóban rugalmasan alkalmazkodjon. Ezek azt jelzik, hogy a felállított keretrendszertől a megvalósításig mindig hosszabb az út.

Ami biztos: a diagnózis helyes, az időkeret szűk, a tét valódi. Az uniós digitálisinfrastruktúra-fejlesztési források és a kulcsfontosságú adatbázisok kiépítése lehetőséget ad arra, hogy Magyarország ne csupán a meglévő platformok felhasználója maradjon, hanem valódi digitális kapacitásokat is építsen. Aki most fektet be az MI-be, az évtizedekre szóló versenyelőnyt szerez, aki viszont vár, az végképp lemarad.

Kiemelt illusztráció: Gemini, MI generált kép

Kapcsolódó: