A közel-keleti olaj- és gáztranzitútvonalak bizonytalansága és az amerikai–iráni békekötés közeledtével zuhanó világpiaci árak kihívás elé állítják a nagy kitermelőket. A piaci enyhülés ugyanakkor stabilizálhatja az európai piacokat, a Törökországon áthaladó déli energiafolyosó pedig felértékelődik.
Az iraki állami olajértékesítő, a SOMO kérte Törökországtól, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg a Kirkuk–Ceyhan-olajvezetékre vonatkozó megállapodást, amire azért van szükség, mert a jelenlegi szerződés pár hét múlva, július 27-én lejár,
az új, hosszú távú megállapodásról szóló tárgyalások pedig elakadtak.
Irak több olajat szeretne exportálni, csakhogy a világpiaci ár süllyed, ami szűkíti az ország pénzügyi mozgásterét. A déli kikötőkön június eleje óta 12 millió hordó olajat sikerült ugyan kiszállítani, de ez közel sem elég az ország teljes termelési kapacitásának kihasználásához, az északi útvonal tehát létfontosságú marad.
Nemzetiségi ellentétek a háttérben
A kissé kusza függő helyzet hátterében Bagdad, Ankara és a Kurdisztáni Regionális Kormányzat mélyen gyökerező vitái állnak, amelyek
évek óta megakadályozzák a végleges tranzitszabályozás létrehozását.
Közben a közel-keleti geopolitika is átrendeződik: az USA és Irán között formálódó megállapodás, valamint a Hormuzi-szoros újranyitása csökkentheti a szállítási kockázatokat, az olajárak így három hónapos mélypontra estek.
Kinek jó a problémás vezeték?
Annyi bizonyos, hogy Iraknak egyelőre rossz ez a vita, miután az ország bevételeinek közel 100 százaléka olajból származik, ezért minden kiesett hordó lyukat üt a költségvetésen, vagyis Bagdad nem engedheti meg magának, hogy az északi útvonal leálljon – és Ankara pontosan tudja ezt. Törökország ezt a kényszert tárgyalási előnyként használja:
a tranzitdíjakon túl gáz- és villamosenergia-együttműködést is ki akar harcolni Iraktól, amivel a saját regionális szerepét is erősíti Európa és a Közel-Kelet között.
Mit jelent ez Európának?
Kontinensünk szempontjából a helyzet egyelőre megnyugtatónak tűnik: az olajárak tartós csökkenése mérsékelheti az ipar költségeit és az inflációt, az iraki–török energiafolyosó és a Hormuzi-szoros stabilizálódása pedig mérsékli az ellátási kockázatokat és a piaci árkilengéseket.
Hazánk számára a legnagyobb lehetőség Törökország felértékelődésében rejlik. Mivel Ankara a jövőben még fontosabb szereplővé válik a közel-keleti energiatranzitban, Magyarországnak érdeke, hogy szorosabbra fűzze a kétoldalú kapcsolatokat. Ebben a helyzetben
érdemes lehet az alacsony világpiaci árak idején feltölteni a stratégiai készleteket a 2026–2027-es téli szezonra, illetve felülvizsgálni a hosszú távú szerződéseket.
Figyelni kell továbbá a spekulatív tőkemozgásokra és a zöldátállás felgyorsítására is, mivel az előbbi hirtelen devizapiaci kockázatot hozhat, az utóbbi pedig a villamosenergia-rendszereket terheli, de a fosszilis függőség hosszabb távú csökkentése elemi érdeke Európának.
Illusztráció: Freepik
Kapcsolódó:
