A felkínált évi 80 ezer dolláros (kb. 24,2 millió forintos) bónusz, az átlagfizetés több mint négyszerese, illetve 140 ezer dolláros adósságcsökkentés ellenére akadozik az orosz toborzási gépezet. Az útmenti óriásplakátokon és a fiatal férfiak közösségi médiás hírfolyamában megjelenő hirdetések szemet gyönyörködtető összegeket kínálnak, emellett azt ígérik, hogy „hőssé” válhatnak és gyorsított eljárással megkaphatják az orosz állampolgárságot. Ennek ellenére a toborzottak száma 20 százalékkal csökkent az idei első negyedévben tavalyhoz képest, sőt annak is vannak jelei, hogy tartósan megtorpan.

A Kreml stratégiája régóta az, hogy egy kimerítő háborúban győzi le Ukrajnát, kihasználva a hatalmas népességét és hadiiparát, amelyek képesek fenntartani egy lassú, kimerítő hadjáratot. Ráadásul a háború ötödik évében az orosz gazdaság pluszbevételhez jutott az iráni konfliktus miatt emelkedő olajáraknak köszönhetően.

Ez az első háború az orosz történelemben, amikor az állam fizet a polgároknak a frontra menetelükért, ahelyett, hogy kényszerítené őket, csakhogy ez gazdasági megterheléshez és munkaerő-problémákhoz vezet. Több jel is utal arra, hogy ez az ösztönző már nem működik hatékonyan, sőt Oroszország több katonát veszít, mint amennyit toborozni tud. Pedig Moszkva kétségbeesett intézkedésekhez folyamodik a hadereje megerősítése érdekében, Putyin pedig valószínűleg kénytelen lesz további népszerűtlen döntéseket hozni az idén, ha folytatni akarja a háborút.

Az egyelőre kérdés, hogy ha a fiatalok már most sem hajlandók elfogadni a tetemes aláírási bónuszt, mi késztetné őket a véleményük megváltoztatására, figyelembe véve a rossz bánásmódról szóló jelentéseket a frontvonalakról, valamint azt, hogy egyes hírek szerint a katonák megvesztegetik a tisztjeiket, hogy elkerüljék a biztos halált jelentő földi bevetéseket.

Oroszország ennek ellenére több módszerrel is próbálkozik: több tízezer volt foglyot küldött a frontra, három különálló hullámban észak-koreai katonákkal erősítette meg a sorait és ösztönözte a bevándorlókat, hogy csatlakozzanak a hadsereghez. Annak ellenére, hogy sokan vonakodnak a hadba lépéstől, és inkább a polgári foglalkozásukat folytatnák, a konfliktusnak a harcképes korú férfiakra gyakorolt hatása kihat az orosz gazdaság többi részére is, amely széles körű munkaerőválsággal küzd.

Pedig a védelmi ipar maximális kapacitással, a gyárak pedig éjjel-nappal működnek vagyis Oroszországnak nehéz tovább növelnie a katonai termelést úgy, hogy a gyári munkások iránti kereslet még nagyobb terhet ró a gazdaság többi részére.

Egyes nyugati hírszerzési jelentések szerint közel 500 ezer orosz katona halt meg a háborúban, emellett további százezrek hagyták el az országot, hogy elkerüljék a besorozást. Az ebből adódó munkaerőhiány pedig felhajtja a béreket, ami megnöveli az inflációt. A munkaerőt nehezebb megszerezni, mint tőkéhez vagy egyéb pénzügyi forráshoz jutni, ahogy a növelése is nehezebb. A munkaerőhiány így arra kényszerítheti a Kremlt, hogy több munkaerőt toborozzon Indiából, a már említett Észak-Koreából és különböző afrikai országokból, hogy enyhítse a polgári és a katonai szektorra nehezedő nyomást.

Ennél drasztikusabb lépés csak a második kényszerű mozgósítás lenne, olyan intézkedésekkel párosulva, mint a polgárok – különösen a sorozásra alkalmas korú férfiak – országelhagyási szabadságának a korlátozása. Ezt Putyin mindenáron el akarta kerülni, miután az első „részleges mozgósítás” rendkívül népszerűtlennek bizonyult, sőt sok orosz emigrációba kényszerült.

A háború fokozza a gazdasági nyomást

A Kreml azzal oldhatja meg ezeket a toborzási problémákat, ha nagyobb nyomást gyakorol a nagyvárosokon kívüli régiókra, rábírja a diákokat a katonai szerződés aláírására és több külföldi állampolgárt toboroz.

Gazdasági szempontból azonban csak nő a nyomás, különösen ebben az évben, mivel nő a háborús erőfeszítések fenntartásának a költsége, hiszen Oroszország katonai személyzeti és toborzási költségei évente több tízmilliárd dollárt tesznek ki, ami egyes becslések szerint a költségvetés 9,5, az ország GDP-jének pedig a 2 százalékát teszi ki.

Oroszországban a gazdaság növekedése stagnál, vállalkozások szűnnek meg, illetve a fogyasztói bizalom is csökken. A bérek némi emelkedése ellenére a jövedelmek nem tartanak lépést az inflációval: az orosz állami média, a TASZSZ szerint a hivatalos éves inflációs ráta júniusban 5,52 százalék volt, ám egy átlagos háztartásnak 2024 januárjához képest több mint 18 százalékkal megemelkedett élelmiszerárakkal, az egekbe szökő közüzemi számlákkal és a forgalmi adó legutóbbi, 2 százalékpontos emelésével kell szembenézniük. Mindezek mellett az ukrán támadások Oroszország kritikus infrastruktúrája ellen egyes területeken benzinhiányhoz és repülőtéri késésekhez vezettek.

Stratégiai dilemma Moszkva asztalán

A Kreml előtt a következő stratégiai dilemma áll: vagy tovább növeli a társadalomra és a gazdaságra nehezedő terheket, vagy kénytelen lesz mérsékelni a háborús célkitűzéseit. Egyelőre minden jel arra utal, hogy Moszkva a konfliktus folytatása mellett kötelezi el magát, még a növekvő költségek árán is, mindaddig, amíg nem érzi úgy, hogy arcvesztés nélkül tud kiszállni a konfliktusból.

Eddig pénzzel, a munkaerő átcsoportosításával és külföldiek toborzásával képes volt pótolni a veszteségeit, ám a csökkenő jelentkezési kedv és a súlyosbodó munkaerőhiány arra utal, hogy a rendszer nehezen termeli újra önmagát.

Jól látható, hogy a háború elsősorban demográfiai és társadalmi, nem pedig pénzügyi korlátokba ütközik. Az iráni konfliktus miatti olajár-emelkedés átmenetileg ugyan javította a Kreml pénzügyi helyzetét, de az nem oldja meg a katonák és a szakképzett munkavállalók hiányát. Eközben Ukrajna technológiai innovációi a drónhadviselésben növelik az orosz veszteségeket, ami csak fokozza ezt a nyomást. A következő 6–18 hónap kérdése, hogy Putyin belefog-e egy újabb nagyszabású mozgósításba. Ha igen, az közvetlen politikai kockázatot jelenthet a rendszer számára, ezért a háború jövője főként Oroszország társadalmi, demográfiai és munkaerő-tartalékain múlik.

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons