„No lám, majd a piac láthatatlan keze mindent elrendez” – gondolhatjuk, amikor az uniós intézményeknél lobbizó vállalatokról olvasunk. Van azért abban némi ellentmondás, hogy azok a vállalatok, amelyek rendszeresen az állami beavatkozás visszafogását kérik, jelentős összegeket fordítanak a lobbitevékenységre.

A Corporate Europe Observatory és a LobbyControl idei jelentése szerint 173 olyan vállalat és iparági szervezet van, amely legalább évi 1 millió eurós uniós lobbiköltést vall be, ami összesen 381,75 millió eurót jelent. A tanulmány szerint ez 2020-hoz képest csaknem 49 százalékos emelkedés, ráadásul az ilyen méretű költést bejelentő szereplők száma is jelentősen nőtt.

Érthető, hogy a legtöbbet azok az ágazatok költik, amelyeknek az üzleti modelljét közvetlenül érinti az uniós szabályozás.

Az említett 381,75 millió eurós összegből a Big Tech 73 milliót, a pénzügyi szektor 66,75 milliót, az energiaipar 52 milliót, a vegyipari és agrárszereplők 46,5 milliót, a nagy ágazatközi üzleti szervezetek pedig 32,5 milliót adnak. Az öt legnagyobb blokk a teljes összeg nagyjából 71 százalékát teszi ki.

A technológiai szektor: a 23 legnagyobb techszereplő 73 millió eurós éves uniós lobbiköltése 2020 óta 57,8 százalékos emelkedés. A Meta legalább 10 millió, az Amazon 9 millió, az Apple 8 millió, a Qualcomm 4,5 millió eurót vallott be. A tét számukra az adatpiac, a mesterséges intelligencia, a platformok feletti ellenőrzés és a versenyjogi felügyelet, vagyis azok a területek, ahol az uniós szabályozás közvetlenül érintheti a nagy digitális vállalatok üzleti modelljét.

A pénzügyi szektor: a jelentés szerint 2020-ban 27, az idén pedig már 37 vállalat vagy szervezet tartozott az évi legalább 1 millió eurót bejelentő körbe. Az AFME lobbiköltése egy év alatt 6 millió euróra nőtt, az ICMA pedig ebben az évben 2,5 milliót vallott be, szemben a 2020-as 350 ezerrel. Ebben az ágazatban a fenntarthatósági jelentések, a vállalatok felelősségi szabályai, a tőkepiaci unió és a banki szabályozás körüli döntések jelentik a fő szegmenseket.

Az energiaipar: a jelentés a háborús és az ellátásbiztonsági helyzetet összekapcsolja a fosszilis kapacitások, a hidrogén és a szén-dioxid-leválasztás körüli érdekek érvényesítésével. A Shell, a FuelsEurope és a Hydrogen Europe 4,5 millió eurós bejelentett uniós lobbiköltéssel szerepel. Az utóbbi egy év alatt 2,25 millióval növelte az ilyen kiadásait, a másik két cég pedig az idén összesen 20 millió euróval többet költött, mint 2020-ban. Ez az a terület, ahol az ellátásbiztonság könnyen összeütközik az iparági pozíciók megvédésével.

A vegyipari és agrárblokk: közülük a CEFIC, vagyis az Európai Vegyipari Tanács emelkedik ki 12,29 millió eurós bejelentett uniós lobbiköltéssel. Cégekre lebontva, a Bayer 2020 óta 1,71 milliós, a BASF pedig 1,4 milliós költséget produkált. Ennél a körnél a vegyi anyagokra, a növényvédő szerekre, az élelmiszerláncra és az agrártermelési feltételekre vonatkozó uniós szabályok számítanak a legnagyobb konfliktusforrásnak.

A fent említett számokat ugyanakkor óvatosan kell kezelni, hiszen a lobbiköltések önbevalláson alapulnak, és ahogy a jelentés is hangsúlyozza, a 381,75 millió euró csupán tő a legnagyobb szereplők bejelentett költésének az alsó becslése. Vagyis a tényleges összeg ennél magasabb lehet, különösen akkor, ha a kisebb szereplőket, a lobbicégeken keresztüli munkát és a közvetett befolyásolási formákat is figyelembe vesszük.

Ettől az adat még igencsak jelentős, és rámutat, hogy Brüsszelben a szabályalkotást gazdaság társaságok befolyásolják.

Ez pedig azt jelenti, hogy aki befolyásolja a digitális adatkezelés, a banki tőkekövetelmények, a klímaszabályok, az ellátási láncok vagy az ipari kibocsátási normák kereteit, az közvetve a piaci erőviszonyokat is alakítja.

Ebből még nem következik a lobbitevékenység automatikus elítélése, inkább azokat a kérdéseket kell feltenni, hogy milyen erőviszonyok között zajlik, mennyire látható a nyilvánosság számára, milyen adatokra épül, illetve mekkora súllyal jelennek meg mellette a fogyasztói, a munkavállalói, a kisvállalkozói, a nemzeti és a stratégiai szempontok. Azaz a lobbi nem egy büntetendő tevékenység, viszont soha nem semleges, mert a célja mindig valamilyen szabályozási könnyítés elérése: időnyerés, költségcsökkentés, piacvédelem, technológiai mozgástér vagy politikai hozzáférés.

Fogyasztók kontra vállalatok

A lobbiról szóló vita gyakran leegyszerűsödik a fogyasztói és vállalati érdekek ütközésére, ám egy brüsszeli szabályozási döntésnek ennél szélesebbek a következményei, mivel hat a fogyasztói árakra, a beruházásokra, az ipar versenyképességére, az ellátásbiztonságra, a munkahelyekre és a tagállami gazdaságpolitika mozgásterére.

Persze az európai túlszabályozás egy valós probléma, mivel az elmúlt években az uniós vállalatoknál egymásra rakódtak a klímapolitikai, a fenntarthatósági jelentéstételi, az adatvédelmi, az ellátásilánc-átvilágítási és a pénzügyi megfelelési kötelezettségek. Ezek sok esetben indokolhatók, a végrehajtásuk azonban költséges apparátust, adatok gyűjtését és jogi megfelelést kíván, amit a nagy cégek könnyebben viselnek, a kisebb szereplők számára azonban ugyanaz a szabály aránytalan terhet jelent.

Ettől még a vállalati lobbi nem lesz közérdekű, hiszen a legerősebb szereplők tudják a legjobban képviselni az érdekeikeet, és ehhez megvannak az ügyvédeik, a szakértőik, a tanulmányaik, a brüsszeli irodáik és az iparági szövetségeik. Ehhez képest a fogyasztók, a munkavállalók vagy a kisebb vállalkozók érdekeit jóval kevesebben képviselik.

Vagyis a brüsszeli lobbirendszer megmutatja, melyek azok a cégek, amelyek megpróbálják átalakítani a piac szabályait.

Szabályozásváltozásokat elérő vállalatok

Tavaly a versenyképességgel, az adminisztratív terhekkel és a jogbiztonsággal kapcsolatos lobbitevékenység eredménye néhány konkrét uniós könnyítés volt. Persze egyesE ügyeknél jobb óvatosan fogalmazni, mert a közvetlen lobbihatás ritkán igazolható teljes bizonyossággal. Az viszont látható, hogy az iparági követelések bekerültek az elfogadott vagy előterjesztett szabályozásokba.

Ennek az egyik legfontosabb példája a fenntarthatósági jelentéstételhez és a vállalati átvilágításhoz kapcsolódott. A CSRD–CSDDD Stop-the-clock döntése két évvel elhalasztotta az egyes fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségek alkalmazását, a vállalatok átvilágításánál pedig egy évvel későbbre tolta az átültetési határidőt és az első alkalmazási szakaszt. A hivatalos indoklás a versenyképességre, a jogbiztonságra és a terhek csökkentésére épült, és ezzel a vállalatok időt nyertek egy különösen költséges és adatintenzív megfelelési rendszer bevezetésére.

Az autóipar szintén jókora engedményt kapott, amikor a múlt évi szén-dioxid-célok teljesítését a gyártóknál külön éves alap helyett a 2025–2027 közötti teljesítmény átlaga alapján értékelik. Ez csökkentette a bírságokkockázatatát, miközben a szigorúbb kibocsátási cél formálisan megmaradt. A döntés jól illeszkedett az autóipar elképzeléseihez, amely a lassabb elektromosautó-keresletre, az alkalmazkodási költségekre és az erősödő külső versenyre hivatkozott.

A karbonvámnál, vagyis a CBAM-nél az egyszerűsítés a kisebb importőröknek hozott könnyítést, hiszen az 50 tonnás éves küszöb alatt az importőrök mentesülnek a CBAM-szabályok alól. A Tanács szerint a módosítás fő célja az adminisztratív terhek és a megfelelési költségek csökkentése, bár az érintett importhoz kapcsolódó beágyazott kibocsátások mintegy 99 százaléka így is a rendszerben marad. Ez a példa jól mutatja az uniós egyszerűsítést: a klímapolitikai cél megmarad, a vállalatok adminisztrációs terhe pedig csökken.

Az erdőirtásmentes termékekről szóló rendelet alkalmazását minden szereplő számára december 30-ig elhalasztották, a mikro- és kisvállalkozások pedig további hat hónapot kaptak. Ez a módosítás egyszerűsítette az átvilágítási követelményeket, továbbá bizonyos nyomtatott termékekre nem vonatkozik. A Tanács indoklása szerint ez a döntés a tagállamoknak, a piaci szereplőknek és a kereskedőknek az adminisztratív terhekkel, valamint az informatikai rendszer felkészültségével kapcsolatos aggályaira válaszolt.

A Green Claims Directive esete egy kicsit másabb, mert itt nem egy véglegesen elfogadott könnyítésről van szó. A vállalatok környezetvédelmi állításainak szigorúbb ellenőrzését célzó javaslat tárgyalása tavaly júniusban megakadt, miután a Bizottság jelezte a visszavonási szándékát, a tervezett trilógust pedig törölték. A javaslatot az idei bizottsági munkaprogramban sem sikerült végig megtárgyalni, az ügy mégis fontos jelzés: a greenwashing elleni fellépésnél is olyan erőssé vált az adminisztratív teherre épülő lobbitevékenység, hogy az képes volt lelassítani egy előrehaladott jogalkotási folyamatot.

A példák többsége arra utal, hogy a vállalatok igyekeznek elkerülni a túlszabályozást, ugyanakkor voltak olyan ügyek, amelyekben a vállalati tehrek csökkentése fogyasztóvédelmi vagy jogi problémákat okozott.

Például a légi járatok késésének a kompenzációjánál csökkent az utasok joga, a Green Claims Directive, az AI Liability, vagyis a mesterséges intelligenciával kapcsolatos jogi felelősség és az ePrivacy, az EU online adatvédelemre és a távközlési titoktartásra vonatkozó jogi keretrendszere ügyében pedig olyan új garanciák kerültek le a napirendről, amelyek a megtévesztő vállalati állításokkal, az MI okozta károkkal és a digitális adatvédelemmel szemben erősítették volna a fogyasztók érdekérvényesítési képességét.

Az EU mint szabályozási nagyhatalom

A lobbiregiszter egyik tanulsága, hogy Brüsszelben sok az unión kívüli szereplő : amerikai technológiai cégek, ukrán agrárérdekek, örmény innovációs vagy fejlesztési szereplők, globális iparági képviseletek, méghozzá azért, mert az EU szabályai sok esetben túlérnek a belső piacon.

Ez főleg a digitális szektorban jelentkezik: a GDPR ugyanis bizonyos feltételek mellett azokra az EU-n kívüli vállalatokra is vonatkozik, amelyek uniós lakosoknak adnak el termékeket vagy figyelik a netes szokásaikat. A digitális piacokról szóló rendelet leginkább az Alphabetre, az Amazonra, az Apple-re, a ByteDance-re, a Metára és a Microsoftra vonatkozott, ezért lett Brüsszel az európai piacot uraló techvállalatok legfőbb szabályozási központjává.

Ukrajna esetében a kereskedelmi kérdések és az ország uniós csatlakozása a két meghatározó kérdés. Az EU tavaly Ukrajna legnagyobb árukereskedelmi partnere volt, az ottani árukereskedelem mintegy 65 százalékát adva, a kétoldalú árukereskedelem pedig 68,2 milliárd eurót ért el. Örményország esetében pedig az uniós fejlesztési, digitalizációs és konnektivitási programok, valamint az EU-val kötött partnerségi keretek adják erősítik a brüsszeli lobbierőt.

Magyar és közép-európai nézőpontból ez azért fontos, mert az uniós szabályalkotást gyakran olyan globális vállalatok és iparági szövetségek próbálják alakítani, amelyek piaci ereje, jogi kapacitása és intézményi jelenléte jóval nagyobb, mint a térség nemzeti vállalatainak vagy kkv-inak.

Iparpolitikai korrekció vagy vállalati győzelem?

Az elmúlt évek egyik tanulsága, hogy az EU szabályozási ambíció és a gazdasági teljesítőképesség között egyre nőtt a különbség. A zöld- és digitális átállás, valamint a vállalati megfelelési rendszerek sok esetben indokolható célokat követtek, a végrehajtás költségei azonban politikai problémává váltak.

A versenyképességi fordulat szempontjából Európa szükséges iparpolitikai korrekciókat hajt végre, hiszen a magas energiaárak, az amerikai és kínai verseny, a lassú beruházások és a töredezett tőkepiac mellett az európai vállalatok számára valóban teherré vált a sokrétű szabályozási rendszer. Vagyis ha ezt nézzük, az egyszerűsítés a beruházások és a termelés védelmét szolgálja.

Csakhogy a versenyképességi címszó kedvező politikai környezetet teremtett a nagyvállalatok érdekérvényesítésének. Ami ugyanis korábban fogyasztó-, környezetvédelmi vagy társadalmi felelősségi kérdés volt, az tavaly gyakran adminisztratív teherként jelentkezett. A halasztások, a küszöbértékek, a különböző értékek csökkentései és a rugalmasabb alkalmazási szabályok a vállalati lobbi politikai sikerét jelzik.

A két értelmezés egyszerre is érvényes lehet.

Európának működőképesebb szabályokra van szüksége, de az említett egyszerűsítések csak akkor szolgálják a közérdeket, ha azok nem csupán a legerősebb szereplők terheit könnyítik.

Magyar és közép-európai szempontból ezért a fő kérdés az, hogy az uniós versenyképességi fordulat a teljes európai gazdaságot erősíti-e, vagy főként azoknak kedvez, akiknek van pénzük és intézményi hozzáférésük az érdekeik brüsszeli képviseletéhez.

Foto: CorporateEurope

Kapcsolódó: