A tervezett brit szabályozással a döntéshozók „vissza akarják adni a gyerekeknek a gyerekkort”, ami persze nem jelenti azt, hogy minden online tevékenységet tiltanának, hiszen a jövőben is használhatnak oktatási szolgáltatásokat, kereshetnek információt, játszhatnak bizonyos online játékokkal, illetve kapcsolatban maradhatnak ismerőseikkel, barátaikkal vagy családtagjaikkal az üzenetküldő alkalmazásokon keresztül. A fő célpontok azok a közösségi platformok, ahol az algoritmusok személyre szabott tartalmakat ajánlanak, idegenek léphetnek kapcsolatba a gyerekekkel, a végtelen görgetés pedig könnyen órákat vesz el a napból.

Az ügy azért került ennyire előtérbe, mert a társadalmi türelem fogyóban van, azaz sok szülő, pedagógus és gyermekvédelmi szakember érzi úgy, hogy a közösségi média olyan környezetet teremt, amelyre a gyerekek idegrendszere és önkontrollja még nincs felkészülve. A figyelemért folyó versenyben a gyerekek a legsebezhetőbb felhasználók közé tartoznak. A platformok üzleti modelljei a képernyőidő növelésére, az érzelmi reakciók kiváltására és a folyamatos visszatérésre épül. A probléma méretét jól mutatja, hogy a WHO európai régiós adatai szerint a problémás közösségimédia-használat aránya a 11, 13 és 15 évesek körében 2018 és 2022 között 7-ről 11 százalékra nőtt. Egy nemzetközi elemzés ennél is magasabb, 23,3 százalékos medián arányt talált a problémás okostelefon-használatra a gyerekek körében. A gondot az okozza, hogy a gyerekek jelentős hányadánál a telefonnal töltött túlzottan hosszú idő már alvásromlással és mentális egészségi kockázatokkal járhat együtt.

Ezért a telefontiltás valójában etikai kérdés lett, vagyis a legegyszerűbb megoldás az, ha a gyerekeket korlátozzuk: nincs telefon az iskolában, nincs közösségi média 16 éves kor alatt, amivel az állam és az iskola látható, könnyen kommunikálható szabályt teremt. A mélyebb probléma viszont az, hogy a függőséget nem a gyerekek tervezték meg: az értesítési rendszereket, az automatikus videólejátszást és az algoritmikus ajánlásokat a világ legjobb fejlesztői optimalizálják olyan vállalatoknál, amelyek bevétele a figyelem minél hosszabb megtartásából származik.

A brit szabályozásnak természetesen vannak előzményei: az elmúlt években több ország is elkezdte szigorítani a gyerekek digitális hozzáférését, az iskolai mobiltelefon-tilalom számos helyen már megjelent – köztük Magyarországon is –, Ausztrália pedig ennél is tovább menve tavaly év végén a közösségi platformokra helyezte a felelősséget. A logika szerint a közösségi oldalaknak kell „észszerű lépéseket” tenniük annak érdekében, hogy 16 év alattiak ne tarthassanak fenn fiókot.

Ausztráliában az első hónapok alapján a modellnek jól látható hatása volt: több millió, 16 év alattihoz köthető fiókot töröltek, zároltak vagy korlátoztak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyerekek eltűntek volna a közösségi médiából. Sajtóbeszámolók és korai kutatások alapján sok fiatal továbbra is hozzáfér a tiltott felületekhez például hamis életkorral, szülői fiókkal, VPN-nel vagy más technikai kerülőutakkal. Egy ausztrál beszámoló szerint a tiltás után a 12–15 évesek 61 százaléka része jelen maradt a platformokon, ami jól mutatja az életkoralapú koordinálás legnagyobb gyengeségét: a kijátszhatóságot.

Ezért a brit szabályozás sikere nem azon múlik majd, hogy papíron létezik-e a tilalom, inkább azon, hogy a platformok mennyire alakítják át a gyerekeket célzó funkciókat. A tiltás végrehajtása szintén komoly kérdéseket vet fel, hiszen ha a 16 év alattiak nem használhatnak közösségi médiát, akkor valakinek ellenőriznie kell az életkorukat, ami történhet személyazonosító okmány, arcfelismerés, digitális azonosító vagy más technikai megoldás alapján. Csakhogy minél szigorúbb az ellenőrzés, annál több adatot kell gyűjteni a gyerekekről és a családokról, így eljutunk a szabadság és a biztonság érdekében történő megfigyelés dilemmájához.

A kérdés ezért az, hogy ki viseli a felelősséget a digitális környezetért. Nem elég kizárólag a gyerekek önmérsékletét vizsgálni, mert a közösségi média működését alapvetően a platformok üzleti logikája formálja. A gyerekek képernyőidejét lehet korlátozni, de inkább az algoritmusokat, az adatgyűjtést és a függőséget erősítő funkciókat kell szabályozni.

A telefontiltás tehát hasznos első lépés lehet, különösen az iskolákban, mivel a telefonmentesség javíthatja a figyelmet és visszaadhat valamennyit a személyes kapcsolatokból. A brit vita tétje azonban már ezen túlmutat: azt teszteli, hogy a digitális gyermekvédelem képes-e eljutni az iskolapadtól a platformcégek algoritmusaiig.

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime