A hatodik generációs vadászgépek fejlesztése körül új törésvonal nyílik Európában: a francia–német program szétesése után Berlin a brit–olasz–japán GCAP felé fordulhat, ami a katonai technológiai kérdésen kívül iparpolitikai erőpróba is.

A Future Combat Air System (FCAS) eredetileg az európai védelmi integráció egyik zászlóshajója lett volna. Franciaország, Németország és Spanyolország olyan új harci repülőgépet akart fejleszteni, amely a 2040-es évektől drónokkal, digitális harctéri hálózattal és fejlett szenzorokkal működne együtt.

A program azonban éveken át ipari vitákba ütközött: a fő konfliktus a francia Dassault és az Airbus német védelmi üzletága között alakult ki: ki vezesse a repülőgép fejlesztését, hogyan osszák fel a munkát, illetve ki férjen hozzá a kulcstechnológiákhoz. A vita végül politikai szinten is kezelhetetlenné vált.

A német kilépés nagy presztízsveszteség Párizsnak és Berlinnek egyaránt.

Az FCAS több volt, mint egy egyszerű fegyverprogram, inkább annak jelképe, hogy Európa képes saját csúcstechnológiás hadiipari rendszereket fejleszteni az amerikai dominancia mellett. A kudarc azt mutatja, hogy a közös európai ambíció gyorsan elakad, ha a nemzeti ipari érdekek ütköznek.

A német kormány és az Airbus jelezte, hogy Németország vagy egy új projekt vezetését tűzi ki célul, vagy egy meglévőhöz kíván csatlakozni, amennyiben a szerepe „jelentős” és megfelel „Németország pénzügyi hozzájárulásának”.

Olasz ajánlat, japán óvatosság

Emellett felértékelődött a GCAP, vagyis a brit–olasz–japán hatodik generációs vadászgép projektje, melynek célja, hogy 2035-re szolgálatba álljon az új harci repülőgép, amely a brit és olasz Eurofightereket, illetve a japán F–2-eseket válthatja le. A program ipari magját a BAE Systems, a Leonardo és a japán JAIEC/Mitsubishi köré épülő együttműködés adja.

A Financial Times szerint Lorenzo Mariani, a Leonardo vezérigazgatója nyitottnak nevezte Németország csatlakozását a GCAP-hoz. A belépés rövid távon lassíthatná a programot, mert a három jelenlegi partner már szövevényes tárgyalások után kialakította a munkamegosztást, hosszabb távon viszont Németország pénzt, mérnöki tudást és ipari súlyt hozhatna.

Berlin számára a kérdés az, milyen szerepet kapna, hiszen aligha akar pusztán finanszírozóként megjelenni egy készülő programban. A német kormány és az Airbus várhatóan olyan pozíciót keresne, amely arányban áll a pénzügyi hozzájárulással, ami viszont új vitát nyithatna a GCAP-on belül is, különösen Japánnal, amely a 2035-ös határidő miatt óvatos az új partnerek bevonásával.

A hadiipari térkép is átrajzolódhat

Ha Németország végül a GCAP felé mozdul, az átrendezheti az európai harcirepülőgép-ipart, mivel a francia–német tengely gyengülne, a brit–olasz–japán konstrukció európai súlya ugyanakkor jelentősen nőne. Olaszország különösen jó helyzetbe kerülhet, mert egyszerre kapcsolódik a brit védelmi iparhoz, Japánhoz és a német ipari kapacitásokhoz.

Az ügy magyar szempontból sem közömbös még akkor sem, ha hazánk nem a fő platformfejlesztők között lesz, viszont a következő évtizedekben ezek a programok határozzák meg az európai hadiipari beszállítói láncokat, szabványokat és technológiai irányokat, ezért a reális mozgástér a karbantartás, az elektronika, a szenzorika, a szoftveres integráció, az anyagtechnológia és a speciális alkatrészgyártás területén nyílhat meg.

A tanulság egyszerű: Európa fegyverkezése a költségvetési kérdésen túl ipari pozícióharc is, azaz aki időben kapcsolódik a következő nagy programok beszállítói ökoszisztémájához, az a jövő hadiipari értékláncaiban is helyet találhat, ellenben aki csak a kész platformok vásárlója marad, az a stratégiai döntésekből és a technológiai haszonból is kimaradhat.

Foto: BAE Systems

Kapcsolódó: