A június 18-i kazanyi Oroszország–ASEAN-csúcs a Carnegie szerint diplomáciai sikert hozott a Kreml számára, tekintve, hogy az ASEAN tizenegy tagállamából kilenc állam-, illetve kormányfő vett részt, ami azt jelzi, hogy a globális dél meghatározó szereplői nem feltétlenül követik az Oroszország elszigetelésére irányuló nyugati politikát. Az Asia Times értelmezése szerint ez egyben az ASEAN-országok stratégiai autonómiájának demonstrációja: a régió nem kíván kizárólag nyugati vagy kínai–orosz logika szerint mozogni.

A csúcsnak tehát politikai üzenete volt, egyrészt az, hogy Moszkva a háború, a szankciók és a belső gazdasági nyomás közepette is képes volt azt demonstrálni, hogy továbbra sem vált páriává a gyorsan növekvő délkelet-ázsiai térség szemében. Ez azért különösen fontos a Kremlnek, mert a régió államai a legtöbb esetben igyekeznek külön kezelni az ukrajnai háború megítélését és a saját energia-, élelmiszer-, illetve iparbiztonsági érdekeiket.

A kazanyi jelenlét így nem feltétlenül Moszkva támogatása, hanem a szuverén, az egyes ügyeken alapú külpolitika felmutatása volt az ASEAN részéről.

A kiéleződő amerikai–iráni konfliktus kedvező geopolitikai lehetőséget teremtett Oroszország számára, mivel Délkelet-Ázsia országai az energia- és műtrágyaimport-függőségük miatt érzékenyek az ellátási zavarokra és az árnövekedésre, ezért alternatív, megbízható beszállítókat keresnek, Oroszország pedig az energiahordozók mellett műtrágyát, fegyvereket és nukleáris technológiát is kínálhat. A Diplomat egy friss védelmi elemzésben viszont figyelmeztet: az ukrajnai háború és a szankciós kockázatok miatt Oroszország délkelet-ázsiai fegyverszállítói szerepe gyengül, és az ASEAN-védelmi szerződésekből való részesedése a 2017–2021 közötti időszak közel 20 százalékáról 3 alá esett 2022 és 2024 között.

Van, ahol szűkül az orosz mozgástér

Az ASEAN stratégiai autonómiája azt jelenti, hogy a tagok nem akarnak az új hidegháborús sakktáblán puszta bábuk lenni. Több állam ugyanis egyszerre kíván fenntartani működő kapcsolatot Washingtonnal, Pekinggel, Brüsszellel, Tokióval, Újdelhivel és Moszkvával, miközben minden ügyet – energiát, műtrágyát, fegyverzetet, technológiát – a saját gazdasági érdekei szerint mérlegel. Emiatt a Kreml számára a közel-keleti feszültség azt jelenti, hogy minél nagyobb az ellátási bizonytalanság, annál inkább felértékelődik a gyorsan mozgósítható, politikailag kevésbé feltételekhez kötött orosz kínálat.

A találkozón nem jelentettek be új kereskedelmi szerződést, viszont a zárt ajtók mögötti tárgyalások feltehetően érintették a haditechnikai együttműködést, különösen Vietnám és Malajzia esetében, amelyek régóta fontos felvásárlói az orosz fegyvereknek. Oroszország jelenlegi exportkapacitását korlátozza az ukrajnai háború, de a Kreml a hadiipart devizabevételek forrásává kívánja tenni. Az ASEAN-kapcsolatok erősítése azonban nem képes érdemben ellensúlyozni a Kínától való növekvő függését. Tavaly az orosz–ASEAN kereskedelem értéke mintegy 22 milliárd dollár volt, szemben a Kínával folytatott 228 milliárdossal, ami az infrastrukturális hiányosságoknak, a szankciós kockázatoknak, a fizetési nehézségeknek és az oroszországi befektetési környezet romlásának a következménye.

A védelem terén ugyanakkor ez a tendencia Moszkva szempontjából egyértelműen kedvezőtlenebb. A háború ugyanis nem egyszerűen lassította, hanem szerkezetileg át is alakította a délkelet-ázsiai fegyverpiacot:

a szankciós kockázat, az alkatrészellátás bizonytalansága és az interoperabilitás igénye egyre több hadsereget terel a nyugati vagy NATO-kompatibilis rendszerek felé.

Ráadásul az oroszok kiesésével keletkezett űrt nem Kína tölti ki automatikusan, hanem elsősorban Franciaország, Dél-Korea, Törökország és India. Ez azt jelenti, hogy még ahol megmaradnak is az orosz platformok – például egyes vietnámi vagy malajziai eszközöknél –, a hosszabb távú modernizáció folyamatában Moszkva már egyre kevésbé lesz meghatározó.

Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy a csúcsnak volt kézzelfogható hozadéka még akkor is, ha nem született látványos kereskedelmi megállapodás. A kazanyi találkozó több politikai-ágazati dokumentumot is előkészített, illetve elfogadott – köztük energiára és kulturális együttműködésre vonatkozó nyilatkozatokat, valamint egy 2026–2030-as cselekvési keretet –, amelyek inkább iránytűként szolgálnak, nem pedig gyors üzleti áttörések. Ez jól mutatja, hogy Oroszország jelenleg nem egyetlen nagy ASEAN-üzletben gondolkodik, hanem országonként eltérő, fokozatosan bővíthető együttműködésekben.

Kína és India szempontjából a csúcs eltérő, de fontos üzenetet hordozott. Peking számára előnyös, ha Oroszország lazítja a nyugati nyomást és gyengíti az amerikai pozíciókat Ázsiában, ugyanakkor Moszkvának az ASEAN felé való nyitása arra is utal, hogy a Kreml szeretne eltávolodni a túlzott kínai függéstől. India ezzel szemben azért tartja fenn az oroszokkal való kapcsolatot, mert az számára nem csupán olcsóbb energiát, hanem stratégiai mozgásteret is jelent: Oroszország ugyanis egyszerre jelent haditechnikai kontinuitást és bizonyos fokú ellensúlyt Kínával szemben. Ez a kettős dinamika jól mutatja, hogy a globális dél nem egy egységes tábor, hanem eltérő érdekekből összeálló, rugalmas alkukra hajlandó államok alakulata.

Mit üzen a találkozó a Nyugatnak?

Európai nézőpontból azt a tanulságot lehet levonni, hogy szankciókkal nem lehet automatikusan elszigetelni Oroszországot, ha közben nem kínálunk olyan hiteles alternatívát, ami a Moszkva által hagyott űrt képes kitölteni. Délkelet-Ázsiában a „megbízhatóság” nagyon gyakran nem politikai szimpátiát, hanem szállítási biztonságot, finanszírozhatóságot és elfogadható árakat jelent. Ha Brüsszel tartós befolyást akar a térségben, akkor beruházási, energetikai és ellátásbiztonsági oldalról is versenyképesebb alternatívákat kell kínálnia.

Magyar szempontból a legfontosabb következtetés, hogy Oroszországnak az ASEAN-felé történő nyitása önmagában nem teszi Moszkvát a kínai piactól függetlenné, viszont elősegíti az orosz gazdaság alkalmazkodóképességét. Vagyis nem arról van szó, hogy Ázsia kiváltja Európát, sokkal inkább arról, hogy elegendő pótlólagos piacot és pénzügyi csatornát nyithat ahhoz, hogy a szankciós nyomás az elvártnál lassabban fejtsen ki hatását. Ez a magyar energiapolitika számára azt üzeni, hogy a diverzifikációt nem érdemes geopolitikai elvárásokra bízni: a legbiztonságosabb stratégia az alternatív gáz-, olaj- és technológiai lehetőségek minél előbbi megtalálása még az előtt, hogy egy újabb válság tolja feljebb ezeknek az árát.

Kapcsolódó:

Címlapfotó: X/ASEAN