Lengyelország hatalmas tempóban vásárol fegyvereket, de Varsóban már arról vitáznak, hogy a pénz mekkora része építi valójában a lengyel hadiipari kapacitást. Az F–35-ösök körüli vita azt mutatja, hogy a biztonság ára költségvetési mellett iparpolitikai kérdés is.

Katarzyna Pełczyńska-Nałęcz, Donald Tusk kormányának alapítványi és regionális politikáért felelős minisztere azt kifogásolta, hogy Karol Nawrocki elnök az amerikai F–35-ösök beszerzését védi, miközben a program szerinte nem hozott ipari hasznot Lengyelországnak. Elmondása szerint dolláralapú amerikai hitelből vásároltak új vadászgépeket, ám a 4,6 milliárd dolláros F–35-ös beszerzéshez nem társult jelentős lengyel ipari részvétel, technológiatranszfer vagy munkahelyteremtés.

Egy miniszteri mondatból indult a vita

A vita azért fontos, mert túlmutat magán a repülőgép-beszerzésen. A Tusk-kormány ugyanis inkább az európai SAFE-forrásokra és az uniós iparra támaszkodna, Nawrocki és a konzervatív tábor viszont erősebben kötődik az amerikai biztonsági kapcsolathoz.

A lengyel belpolitikában így az a kérdés, hogy melyiküknek köszönhető a gyorsabb katonai képesség kiépítési, illetve hogy melyikük segíti elő inkább hazai ipart?

Az Egyesült Államok újabb 4 milliárd dolláros FMF-hitelt adna Lengyelországnak, ezzel az amerikai katonai finanszírozási keret 20 milliárdra nőne. Ezzel gyorsabban hozzáférnének a tengerentúli fegyverrendszerekhez, köztük F–35-ökhöz, Patriotokhoz, HIMARS-rendszerekhez, Abrams harckocsikhoz és Apache helikopterekhez, ami rövid távon katonai szempontból mindenképp erősítené Lengyelországot.

Csakhogy bár Washington hajlandó lehet szerviz-, karbantartási és részleges gyártási kapacitásokat Lengyelországba vinni a régebbi vagy a kevésbé érzékeny rendszereknél, de az F–35-öshöz hasonló csúcstechnológiákhoz kapcsolódóakat megtartja. Vagyis a napi üzemeltetéshez és bizonyos karbantartási feladatokhoz adna hozzáférést, de az F–35-ösök komolyabb javítási, szoftveres és technológiai megoldásait nem osztaná meg. Ez azt jelenti, hogy Lengyelország repülheti és kiszolgálhatja a gépeket, de a legérzékenyebb alkatrészek, frissítések és a jelentősebb javítások terén továbbra is a Lockheed Martintől, az amerikai programirodától és kijelölt regionális szervezettől függne.

Ez különösen akkor jelent kockázatot, ha az Egyesült Államok más térségekben köt le készleteket.

Az iráni konfliktus után az USA kelet-európai szövetségesei is megtapasztalták, hogy az amerikai hadiipari kapacitás véges: ha Washingtonnak egyszerre kell Ukrajnát, Izraelt, a Közel-Keletet és az ázsiai elrettentést támogatnia, az európai szállítások elmaradozhatnak.

A koreai modell több ipari tartalmat kínál

A lengyel–dél-koreai együttműködés egészen más jellegű. Lengyelország K2 harckocsikat, K9 önjáró lövegeket, FA–50 repülőgépeket és Chunmoo rakéta-sorozatvetőket vásárolt, de a koreai csomag több esetben nem csupán a kész fegyverek átadását tartalmazza. A K2PL harckocsik egy része lengyel üzemben készülhet, a Chunmoo-rakétákat pedig egy lengyelországi vegyesvállalat állítja előt.

Ez persze nem jelenti azt, hogy Szöul minden kulcstechnológiát átadna, a koreai fegyvereknél is fennáll ez a függés, különösen a kezdeti szállításoknál, az alkatrészellátásnál és a licencfeltételeknél. Mégis, ez esetben Varsó nemcsak vásárló, hanem európai gyártási, karbantartási és exportplatform is lehet.

A nagy kérdés: képességvásárlás vagy iparépítés?

A lengyel fegyverkezés egyelőre sikertörténet. Varsó gyorsan növeli a katonai erejét, és a NATO keleti szárnyán olyan szárazföldi képességeket épít, amelyek Nyugat-Európa nagy részén hiányoznak.

A majdnem 5 százalékos GDP-arányos védelmi költésnek azonban költségvetési kockázatai is vannak, Lengyelország ugyanis egyszerre próbálja gyorsan felfegyverezni a hadseregét, kezelni a büdzsé magas hiányét és megőrizni az uniós mozgásterét, miközben a hitelből finanszírozott fegyverbeszerzéseket később törleszteni kell, és azok fenntartása is sokba kerül. Ezért a mostani belpolitikai vita nemcsak arról szól, hogy Varsó amerikai, európai vagy koreai rendszereket vegyen-e, hanem arról is, hogy az adósságból finanszírozott fegyverkezés épít-e olyan hazai ipari kapacitást, amely később részben visszatermeli a mostani kiadásokat.

Magyarország számára a lengyel példa figyelmeztetés, hiszen a fegyverbeszerzés akkor erősíti igazán egy állam mozgásterét, ha a kész platform mellé javító-, lőszer-, szoftveres integrációs és beszállítói kapacitás is épül. Aki csak fegyvert vesz, az gyorsan javítja a haderejét, de aki ipari ökoszisztémát épít, annak válsághelyzetben nagyobb lesz a szabadsága.

Kapcsolódó: