A villamosenergia-fogyasztás globálisan legalább két és félszer gyorsabban bővül, mint azt korábban becsülték – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) korábbi jelentéséből. Az Európai Unióban 2026 és 2030 között az éves növekedési ütem várhatóan 2,3 százalék körül alakul, ami önmagában is nagy szám, de mellé kell tenni a kontextust: az MI-adatközpontok, az elektromobilitás és a megújuló kapacitások egyidejű felfutása egyszerre helyezi nyomás alá a villamosenergia-hálózatokat. Egy friss anyag szerint

Észak-Amerikában a lakosság villanyszámláinak az összege 2020 óta 34 százalékkal emelkedett, átlagosan havi 189 dollárig.

Ez nem pusztán az infláció miatt van, a hálózati rendszerek ugyanis a határaikon üzemelnek, és az elosztási feszültségek ára előbb-utóbb megjelenik a számlán.

Az elszigetelt digitalizáció

Az elmúlt évtized közműszektorbeli beruházásai nem hozták a várt eredményt, mert azok sosem kapcsolódtak össze, tehát nem azért, mert rossz technológiákat vezettek be – állítják a szakértők. Az ügyfélszolgálat, a terepen dolgozó karbantartók és a hálózatirányítás ugyanis a mai napig egymástól független adatfolyamokból dolgozik.

Vagyis mindenki látja a saját szeletét, de senki nem látja az egészet!

Egy a villamosenergia-hálózatot megreformálni szándékozó innovatív amerikai cég, a sew.ai elemzése szerint a szektor vezetőinek több mint a kétharmada ezért fordult az általános MI-megoldások helyett az iparág-specifikus, úgynevezett vertikális mesterséges intelligencia felé, amely technológia az adatok feldolgozásán kívül

képes a hálózati eszközök kapcsolatrendszerét, a szabályozói követelményeket és az operatív kontextust egyszerre, valós időben értelmezni.

Amerikában erre két jó példa is akad: az Omaha Public Power District és a Southwest Gas Corporation átalakulása azt mutatja, hogy az ügyféladatok, a technikusok tevékenységének követése és a hálózati jelek összekapcsolása növeli a működési hatékonyságot.

Ellentmondások

A globális energiarendszer legnagyobb feszültségét két szám okozza: egy modern adatközpont egy–három év alatt felépül és csatlakozhat a hálózathoz, a kiszolgálásához szükséges nagyfeszültségű hálózat kiépítése viszont öt–tizenöt esztendőt vesz igénybe. Ez a különbség pedig folyamatosan nő amellett, hogy a hálózati komponensek ára az elmúlt öt évben majdnem a duplája lett.

Mivel nem lehet évtizedeket várni a bővítésre, erre a meglévő infrastruktúra okosabb kihasználása az egyetlen reális rövid távú válasz. A digitális hálózatkezelés és a már említett vertikális MI-modellek alkalmazása ebben a helyzetben az ellátásbiztonság feltétele.

A magyar csapdahelyzet

Magyarország helyzete azért ellentmondásos, mert sikeresen pozicionáltuk magunkat az elektromobilitási átállás egyik európai központjaként, miután akkumulátorgyárak és elektromosjármű-ipari kapacitások telepedtek le hazánkban, amelyek hatalmas és folyamatos hálózati villamosenergia-igényt támasztanak. Csakhogy közben a hálózat már most a kapacitása határain üzemel. 2010-ben mindössze 2 megawatt naperőművi kapacitás volt az országban, 2025 végére ez mintegy 8200-ra (azóta pedig 8400 fölé) nőtt – a napenergia közel egyharmados részarányával Magyarország az EU élmezőnyében van. Ez azonban kétélű fegyver: a hálózatnak ugyanis évente meg kell birkóznia azzal a közel 2000 órával, amikor sem a nap nem süt, sem a szél nem fúj és a megújulók alig termelnek.

Az okosmérő-penetráció 25 százalék körüli szintje mellett a lakossági fogyasztás rugalmassága minimális, ami tovább szűkíti a hálózat válaszkészségét.

Platformváltás vagy lemaradás

A kiutat a paradigmaváltás jelenti: az elszigetelt informatikai rendszerek korszaka lejárt, az okosmérésből, a hálózati szenzorokból és a hibabejelentésekből érkező adatokat egyetlen intelligens rétegbe kell integrálni. A terepen dolgozó karbantartókat automatikusan, hálózati anomáliák és prediktív meghibásodási jelzések alapján kellene irányítani, megelőzve az üzemzavarokat, vagy legalább jelentősen lerövidítve az elhárítás idejét. Ehhez egy nagy, a nemzeti szolgáltatók és elosztók által kiépítendő platform-ökoszisztémára lenne szükség.

Mindez egyszerre kezelné a szakemberhiány kockázatát, csökkentené az üzemeltetési költségeket és lehetőséget teremtene a hazai informatikai szektornak.

Magyarországon az energetikai fókuszú állami K+F-finanszírozás a teljes GDP-hez képest csekély, sőt ez a terület nincs ott a legnagyobb állami prioritások között. A Műegyetemen és a hazai kutatóhálózatokban adott a szellemi tőke, a kérdés az, hogy hazánk megmarad-e a leginkább összeszerelő üzemeket vonzó országnak vagy az európai energetikai átalakulás szoftver- és platformoldalán is megjelenik, méghozzá az értéklánc alakítójaként.

Kép: Freepik

Kapcsolódó: