A zöldátállás folyamata cseppet sem romantikus, a lítium, a kobalt, a grafit és a ritkaföldfémek ugyanis olyan országokban koncentrálódnak, amelyek némelyike finoman szólva sem a globális rend stabil pillére – ennek ellenére ők diktálják majd az átmenet feltételeit.

Ha rápillantunk a 18 legfontosabb ipari ásványi nyersanyagot földrajzi eloszlás szerint ábrázoló infografikára, azonnal szembeötlik Ausztrália szuperstátusza, mivel öt kategóriában vezet: az aranyban (20 százalékos a globális részesedése), a cinkben (27), az uránban (28), a vasércben (31) és a mangánban (32).

A második vonal már sokkal erősebben alakítja a geopolitikát, Kína ugyanis a ritkaföldfémek 52 és a grafit 32 százalékát birtokolja, melyek ráadásul a csúcstechnológiai ökoszisztéma alapjai, hiszen az elektromos járművek, a szélturbinák, az akkumulátorok és a fejlett elektronikai rendszerek ezek nélkül nem is léteznének.

Latin-Amerika és Afrika a nyersanyaglánc alsóbb, de kritikus szegmenseit uralja. Chile a réz (21 százalék) és a lítium (25) kulcsszereplője, Peru az ezüstben (18 százalék) erős. A Kongói Demokratikus Köztársaság a kobalt felével az akkumulátoripar egyik legfontosabb, illetve geopolitikailag legérzékenyebb területe, míg Marokkó a globálisan 69 százaléknyi foszfátkészletével a mezőgazdasági termelés, így az élelmiszer-biztonsági lánc egyik alapállama.

Iparilag nagyon is releváns szereplőként Kanada a műtrágyagyártás kulcsát jelentő kálium 45 százalékát birtokolja, míg Indonézia a nikkel 44 százalékával az akkumulátorellátási lánc egyik új központja lett. A fenti adatokban a legszembeötlőbb a koncentráció mértéke: a platinacsoportba tartozó fémek 83 százaléka a Dél-afrikai Köztársaságban van, ami gyakorlatilag monopolhelyzethez közeli állapot, így már önmagában képes globális ipari sokkokat okozni, ha az országban politikai vagy logisztikai zavar lép fel.

***

Fotó: Dreamstime