India történelmi fordulatot hajtott végre az energiapolitikájában: májusban, majd júniusban is megelőzte Kínát, így a tengeren szállított orosz kőolaj legnagyobb vásárlójává vált. Moszkva azonban hiába exportál rekordmennyiségű nyersolajat, a bevételei csökkennek, a költségvetési hiánya nő, az alkupozíciója pedig romlik.
Nyáron fordulat következett be az orosz energiaexportban, miután India megelőzte Kínát a tengeri úton szállított orosz nyersolaj vásárlásában. Májusban és júniusban az indiai finomítók napi átlagosan 2,7 millió hordó orosz kőolajat importáltak tengeri szállítással, ami hozzávetőleg kétszerese a kínainak. Bár Peking jelenleg is a megszokott mennyiséget vásárolja a csővezetékes szállításnak köszönhetően, a tengeri export súlypontja India felé tolódott el.
Az iráni háború folytán Oroszország nyersolajkivitele rekordot ért el, miután a június átlag szerint napi 4,13 millió hordó nyersolajat szállított külföldre, ami a 2022-es ukrajnai invázió óta a legmagasabb érték. Az összkép azonban becsapós: a nagyobb mennyiség ugyanis nem eredményezett magasabb bevételt, sőt: a heti export értéke júniusban 1,9 milliárd dollárra esett, ami március óta a legalacsonyabb szint.
Ennek az elsődleges oka az olajárak jelentős csökkenése volt. Az Ural nyersolaj ára ugyanis május elején még 112 dollár körül mozgott hordónként, június végére azonban rövid időre 45 alá is süllyedt, a teljes havi átlag pedig körülbelül 62 dollár lett. Ezt nagy részben a Washington és Teherán közötti törékeny tűzszünet magyarázza, amely csökkentette a Hormuzi-szoros lezárásától való félelmeket, így lefelé nyomta a globális olajárakat.
Van azonban egy másik ok, ami ennél is érzékenyebben érinti az orosz gazdaságot: az ukrán drónháború. A támadások ugyanis az orosz finomítói kapacitás 42 százalékát érintették, így a feldolgozás volumene 2009 óta nem látott mélységbe esett. Azok a finomítók, amelyek korábban benzint és gázolajat állítottak elő, ideiglenesen kiestek a termelésből, ezért a kitermelt nyersolaj nagyobb részét feldolgozatlan formában exportálják. Becslések szerint legalább napi 400 ezer hordónyi nyersolaj került emiatt a globális piacra.
Bár a tengeri nyersolajimportban India vezető szerepet tölt be, összesítve Kína maradt Oroszország fő ügyfele. A harmadik legfontosabb vásárló, Törökország ezzel szemben visszafogta a beszerzéseit, és egyetlen hónap alatt 28 százalékkal csökkentette az orosz olaj importját, amely így a háború kezdete óta a legalacsonyabb szintre esett. Ennek a hátterében az Európai Unió olajtermékekre vonatkozó szankciói, valamint az Egyesült Államok Rosznyefty és Lukoil elleni intézkedései állnak. Ankara ezért inkább Kazahsztánból és Irakból vásárol, még akkor is, ha ezek drágábbak.
Szegény gazdagok
A problémák sokasodásával Oroszország pénzügyi helyzete vegyes képet mutat: az olajkitermeléshez kapcsolódó adóbevételek májusról júniusra 1014,3 milliárd rubelről 968,5 milliárdra estek, ugyanakkor az államnál maradó nettó bevétel 683,6 milliárd rubelre emelkedett, mert csökkentek az olaj- és gáziparnak fizetett állami támogatások. Ez azonban nem változtat a hosszabb távú tendencián: az első öt hónap összesített olaj- és gázbevétele több mint 11 százalékkal maradt el a tervezettől.
A költségvetési hiány május végére elérte a 6 ezermilliárd rubelt, miközben a pénzügyminisztérium egész évre csupán 3,8 ezermilliárdos deficittel számolt. Ezzel párhuzamosan tovább apad az ország pénzügyi tartaléka, az orosz Nemzeti Jóléti Alap likvid, azonnal felhasználható tartaléka 3,4 ezermilliárd rubelre (mintegy 46 milliárd dollárra) zsugorodott. Ez óriási visszaesés a háború kezdetéhez képest (jóllehet a teljes alap vagyona – amely hosszabb lejáratú befektetéseket is tartalmaz – most is meghaladja a 13 ezermilliárd rubelt).
Emellett egyre komolyabb problémát jelent az export logisztikája, júniusban például 133 millió hordó orosz nyersolaj vesztegelt Szingapúr és Egyiptom partjai előtt horgonyzó tartályhajókon. Már az úgynevezett árnyékflotta 653 hajója szerepel nyugati szankciós listákon, sőt csak júniusban további 94 tanker került fel ezekre. A szankcionált hajók pedig gyakran kénytelenek a nyílt tengeren várakozni, amíg olyan tartályhajók érkeznek, amelyek nem állnak tiltólistán, és átveszik a rakományukat.
Vagyis az Oroszországgal szembeni szankciós rendszer a háború intenzitásához képest még mindig szinte észrevehetetlenül, de kezd eredményeket produkálni. Az Európai Unió részesedése az orosz fosszilis energiahordozók exportjából már mindössze körülbelül 10 százalék, Törökország importja csökken, az ukrán dróntámadások tartósan gyengítik a finomítókapacitást, ahogy az árnyékflotta működése is nehezebbé válik. Ezekhez kapcsolódik India és Kína opportunista szemlélete: míg a két országnak a diverzifikációs politikának köszönhetően ma már sokkal nagyobb a mozgástere, Oroszországnak alig maradt más, nagy volumenű vevője. Ennek következtében megfordulnak az erőviszonyok: Moszkva már kevésbé képes meghatározni a kereskedelmi feltételeket, a legfontosabb exporttermékeinek értékesítése így egyre inkább a vevők alkupozíciójától függ.
Oroszország természetesen így is energiahatalom és a világ egyik legnagyobb olajexportőre, jelentős vezetékhálózattal, LNG-exporttal és hosszú távú szerződésekkel. Valójában épp az alkupozíció gyengülése az, ami pillanatnyilag a legnagyobb gondot okozhatja a Kremlnek, mivel az európai piac elvesztése után Moszkva exportja néhány nagy ázsiai vevőtől függ. India és Kína viszont (főleg a Hormuzi-szoros megnyitásával) több forrásból is képes lesz olajat beszerezni, ezért könnyebben kényszeríthetik ki a számukra kedvezőbb árakat és feltételeket. Ez a függőségi viszony pedig hosszabb távon jóval nagyobb problémát jelenthet Moszkvának, mint a pillanatnyi exportvolumen vagy a költségvetési hiány.
***
Kapcsolódó:
Fotó: indiai miniszterelnöki hivatal
