Az amerikai elnök ismét példátlan lépéssel fenyegette meg az egyik NATO-szövetségesét. Miután Spanyolország továbbra sem hajlandó a GDP 5 százalékára emelni a védelmi kiadásait, Trump a kereskedelmi kapcsolatok megszakítását helyezte kilátásba. De vajon képes-e Washington egyetlen EU-tagállamot célba venni?
Donald Trump ismét a gazdasági nyomásgyakorlás eszközéhez nyúlt a külpolitikai céljai érdekében. Az ankarai NATO-csúcstalálkozón élesen bírálta Spanyolországot, amiért Pedro Sánchez kormánya továbbra sem hajlandó elfogadni a szövetség új, a GDP 5 százalékát célzó védelmi kiadási vállalását. Az amerikai elnök nyilvános beszédében „rossz partnernek” nevezte dél-európai államot, majd a személyesen jelen lévő Scott Bessent pénzügyminisztert arra utasította, hogy azonnal állítsa le az Egyesült Államok és Spanyolország közötti kereskedelmet. Bár Bessent a „Yes, sir!” választ adta, az eset tökéletesen illik Trump szokásos fenyegetéseinek sorába, amik után vagy nem történik semmi, vagy egyáltalán nem úgy, ahogyan azt az elnök dühében elképzelte. A Spanyolországgal kapcsolatos kijelentés ráadásul nem először hangzik el, Trump tavaly ősszel, majd idén márciusban is hasonló fenyegetéseket fogalmazott meg, ám végül ezekből sem született tényleges intézkedés. A politikai retorika és a jogi megvalósíthatóság között ugyanis nagyobb már nem is lehetne a különbség.
Az első akadály maga az Európai Unió intézményi rendszere, ugyanis az egységes piac létrejötte óta a vámpolitika és a külkereskedelmi szabályozás kizárólagos uniós hatáskör. Vagyis az Egyesült Államok nem köthet külön vámegyezményt Spanyolországgal, de nem is vezethet be olyan intézkedéseket, amelyek kizárólag egyetlen tagállamot érintenének anélkül, hogy azok az egész uniós piacra hatással ne lennének. Az európai termelési láncok ezt tovább bonyolítják, hiszen a Spanyolországban előállított mezőgazdasági vagy ipari termékeket gyakran más tagállamokban dolgozzák fel vagy szerelik össze, mielőtt az amerikai piacra jutnának. Emiatt rendkívül nehéz lenne kizárólag a „spanyol” termékeket kiszűrni anélkül, hogy az intézkedések más európai vállalatokat is érintenének.
A kereskedelmi adatok ráadásul nem támasztják alá Trump visszatérő vádját, miszerint Spanyolország jelentős hasznot húzna az amerikai piacból az Egyesült Államok rovására. Tavaly a kétoldalú árukereskedelem értéke 47,9 milliárd dollár volt, ami a szolgáltatásexportokkal együtt elérte a 74,5 milliárdot. Az USA 26,6 milliárd dollár értékben exportált Spanyolországba, ezzel szemben 21,35 milliárdnyi árut importált, vagyis Washington mintegy 5,25 milliárdos kereskedelmi többletet ért el. Ez azt jelenti, hogy a kétoldalú áruforgalom megszakítása Spanyolországon kívül a jelentős amerikai exportőröket is érzékenyen érintené. A dél-európai ország áruexportjának ugyanakkor mindössze a 4,9 százaléka irányul az Egyesült Államokba, körülbelül 18 milliárd euró értékben, ami jóval kisebb arány, mint Németország (9,9 százalék) vagy Olaszország (10,7 százalék) esetében, Madrid tehát relatíve kevésbé függ az amerikai piactól.
A két ország gazdasági kapcsolata a beruházási területen a legsebezhetőbb. A spanyol vállalatoknak ugyanis 97,2 milliárd eurónyi befektetésük van az Egyesült Államokban (amely a legfontosabb külföldi célpontjuk), az amerikai vállalatok pedig több mint 116 milliárd eurónyi termelő beruházást működtetnek Spanyolországban, amelyek mintegy 200 ezer embernek adnak munkát. Egy feltételezett embargó ezért a tőkebefektetésekre lenne a legpusztítóbb hatással.
Meg lehet csinálni, csak semmi értelme
Jogilag egyébként Trump be tudná váltani a fenyegetését, ha nem is olyan formában, ahogyan ígérte. Az egyik lehetőség a nemzetközi gazdasági vészhelyzeti hatáskörökről szóló törvény (IEEPA) alkalmazása lenne, amely lehetővé teszi rendkívüli gazdasági intézkedések bevezetését nemzetbiztonsági vészhelyzetre hivatkozva. Ezt a jogszabály az Iránnal, Oroszországgal vagy Észak-Koreával szembeni szankciók alapja, ám Spanyolország esetében már a kormányzat minden erőfeszítésére szükség lenne, hogy bebizonyítsa: egy NATO-tagállam alacsonyabb védelmi költségvetése valóban „rendkívüli nemzetbiztonsági fenyegetés”. Mindenesetre a legfelsőbb bíróság korábbi döntései, amelyek elkaszálták Trump hasonló próbálkozásait, nem korlátozták érdemben az elnök mozgásterét a nemzetbiztonsági veszélyhelyzet megállapításában, így egy ilyen lépés jogilag ugyan támadható (így ideiglenes) lenne, de nem kizárt.
Az elnök más, célzottabb eszközöket is alkalmazhat, például exportkorlátozásokat vezethet be egyes spanyol vállalatokkal szemben, felveheti azokat az amerikai kereskedelmi feketelistára, korlátozhatja az amerikai félvezetők, szoftverek vagy hadiipari alkatrészek Spanyolországba irányuló exportját (ezen a ponton ugyan ismét a közös uniós kereskedelmi elvekbe fog ütközni, de megpróbálhatja), célzott szankciókat rendelhet el vállalatok vagy konkrét személyek ellen, valamint antidömping- és szubvencióellenes vizsgálatokat indíthat meghatározott spanyol termékekkel szemben. Utóbbira korábban már volt példa: Trump első elnöksége alatt mintegy 30 százalékos antidömpingvámot vetett ki a spanyol fekete olívabogyóra, miután a kaliforniai termelők tisztességtelen versenyre panaszkodtak.
A konfliktus a turizmust is érintheti. Tavaly 4,45 millió amerikai látogatott Spanyolországba, ami az ország turisztikai bevételeinek az egyik legfontosabb forrása. Ezek a turisták az összes beutazónak ugyan csak a 4-5 százalékát adták, viszont átlagosan hosszabb ideig tartózkodnak az országban és többet költenek: 2024-ben mintegy 6,15 milliárd euró bevételt termeltek a spanyol turizmusnak, ezért egy esetleges utazási korlátozás ezen a területen is érzékelhető veszteségeket okozhatna.
Ha Trump bármit is valóra vált a fenyegetéséből, az súlyos precedenst teremthet. Amennyiben ugyanis az Egyesült Államok egyetlen EU-tagállamot próbál gazdasági eszközökkel megbüntetni egy NATO-politikai vita miatt, az Brüsszelt azonnali válaszlépésre kényszeríti. A konfliktus így már nem csupán Washington és Madrid, hanem az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti újabb kereskedelmi feszültséggé, sőt gazdasági háborúvá szélesedhet, tovább rontva a transzatlanti kapcsolatok egyébként sem rózsás állapotát.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Fehér Ház
