Oroszország évi 55 milliárd köbméter kapacitású gázvezetéket készít elő Iránnal, annak ellenére, hogy még az orosz szakértők sem látnak ilyen mértékű piaci igényt. A terv fő célja a gázcsere, vagyis az orosz szállítások azeri exportot szabadíthatnak fel Európának, új vakfoltot nyitva az orosz gáz uniós tilalmában.
Moszkva és Teherán közel került az orosz földgáz kereskedelméről szóló végleges megállapodáshoz – közölte Mohszen Paknedzsád iráni olajminiszter. A részletek egyelőre nem nyilvánosak, a korábbi tervek szerint azonban az orosz gáz Azerbajdzsánon keresztül érkezne Iránba. Vlagyimir Putyin tavaly januárban évi 55 milliárd köbméteres kapacitást említett, az induló mennyiséget pedig legfeljebb kétmilliárd köbméterre tette. A nagyobb célérték az Északi Áramlat 1 egykori éves kapacitásával vetekszik.
A kisebb szállításnak gazdasági oka, hogy Irán legfontosabb gázmezői délen, a Perzsa-öböl térségében találhatók, ám a lakossági és az ipari kereslet jelentős része az ország északi területein összpontosul. Ezért télen a déli mezőkről hosszú vezetékrendszeren kell szállítani a gázt északra. A problémát súlyosbítja a csekély föld alatti tárolókapacitás, ám nagyobb építkezés nélkül néhány milliárd köbméternyi Azerbajdzsán felől érkező orosz gáz enyhíthetné ezt az időszakos északi hiányt.
Viszont az 55 milliárd köbméteres mérethez már hiányzik az azt felvásárló piac.
A Vzgljad által megszólaltatott orosz szakértők úgy vélik, hogy Iránnak rövid távon legfeljebb néhány milliárd köbméterre van szüksége, ráadásul az Indiáig húzódó csővezeték túl hosszú és költséges lenne, ráadásul Teherán aligha adná át a dél-ázsiai piacot az orosz gáznak, ha később a saját készleteit is exportálhatja. Az egyik elemző öt–hét éves távon már az évi 15–20 milliárd köbméteres orosz szállítást is jelentős eredménynek tekintené.
Mi lehet Moszkva valódi szándéka?
Oroszország a háború óta elveszítette a korábbi európai vezetékes piacának a nagy részét, ezért minden új exportirány nagyon fontos a Gazprom számára. Az iráni ár várhatóan jóval alacsonyabb lenne a korábbi európainál, ugyanakkor egy kisebb új piac is javíthatja a nyugat-szibériai termelés kihasználását. Teherán ezzel rugalmasabbá tehetné az ellátását, Azerbajdzsán pedig tranzitbevételekhez jutna.
Az 55 milliárdos szám diplomáciai jelzésként is értelmezhető. A tervezett Szibéria Ereje 2 vezeték évi 50 milliárd köbmétert szállítana Kínába, a tárgyalások egyik kulcskérdése azonban hosszú ideje az ár. A Vzgljadnak nyilatkozó Igor Juskov szerint az iráni–indiai megaprojekt felvetése azt üzenhette Pekingnek, hogy Moszkva alternatív vevőt kereshet a nyugat-szibériai gáza számára.
Bár az útvonal gazdaságilag kevésbé éri meg, és ez csökkenti az alkuerőt, mégis erősítheti az oroszok tárgyalási pozícióit.
A legkonkrétabb cél egy rugalmas regionális gázhálózat kialakítása lehet. Az orosz cikk szerint Baku a saját gázát adná Iránnak, emellett Oroszországból érkezőt venne át belföldi felhasználásra vagy más kereskedelmi célra. A meglévő vezetékek már ma is lehetővé tesznek néhány milliárd köbméteres forgalmat, azaz a projekt elindulásához elsősorban politikai és kereskedelmi egyezség szükséges.
A gázmolekulának nincs útlevele
Az Európai Unió januárban elfogadta az orosz vezetékes gáz és LNG kivezetéséről szóló rendeletet, az utóbbi teljes tilalma jövő év elején lép életbe, a gázé pedig ősszel. A tagállami hatóságoknak az uniós belépés engedélyezése előtt ellenőrizniük kell a gáz kitermelési országát, és a szabálysértő vállalatokra legalább 40 millió eurós, a globális árbevétel 3,5 százalékát vagy az ügylet értékének háromszorosát elérő bírság szabható ki.
Ez a rendszer megnehezíti az orosz gáz egyszerű átcímkézését, így ha egy orosz mezőről származó mennyiség Törökországon vagy Azerbajdzsánon halad keresztül, a kitermelés helye változatlanul Oroszország. A kereskedelmi közvetítő, a tranzitország és a vezeték neve ebből a szempontból másodlagos.
A mérlegcsere azonban jóval nehezebben ellenőrizhető. Oroszország elláthatja Azerbajdzsán belföldi piacát vagy Irán északi területeit, és az így felszabaduló, az azeri mezőkből származó gáz pedig Európába kerülhet. Az uniós határon ebben az esetben azeri eredetű termék jelenik meg, az exporttöbbletet pedig közvetve az orosz szállítás teszi lehetővé. Ez a lehetőség egyelőre elemzői következtetés, a Vzgljadban megszólaló orosz szakértők azonban kifejezetten számolnak az azeri swapügyletekkel.
Az EU a becslések szerint tavaly még a gázimportjának 13 százalékát szerezte be Oroszországból, évi több mint 15 milliárd euró értékben, így a közvetlen orosz behozatal megszüntetése jelentős bevételkiesést okozhat Moszkvának. A regionális csereügyletek ugyanakkor mérsékelhetik ezt a hatást, amennyiben az orosz gáz más országok belső fogyasztását fedezi, illetve helyi termelést szabadít fel az európai piac számára.
Magyarország már ma mutatja az útvonal és az eredet különbségét
A hazai gázpiac jó példa arra, hogy a fizikai belépési pont önmagában keveset mond a kitermelés helyéről. Magyarország tavaly több mint 12,4 milliárd köbméter gázt importált, 24 százalékkal többet az előző évinél. A teljes mennyiség 62,48 százaléka Szerbia felől, a kiskundorozsmai mérőállomáson lépett be, Ausztria részesedése 22,21, Romániáé 12,39, Horvátországé pedig 2,92 százalék volt.
A szerb határon érkező mennyiség jelentős része a Török Áramlat rendszerén halad keresztül: Oroszországból a Fekete-tengeren át Törökországba, majd Bulgárián és Szerbián keresztül jut Magyarországra. Az MVM tavalyi első féléves jelentése a Török Áramlatot az egyetlen megmaradt útvonalként írta le, amelyen orosz vezetékes gáz elérhette Európát az ukrán tranzit tavaly januári megszűnése után. A magyar statisztikában ez szerb irányú importként jelenik meg, a kitermelés helye ugyanakkor jellemzően Oroszország.
A behozatalunk meghaladta a 8,9 milliárd köbméteres magyarországi felhasználást, mivel hazánk immár jelentős tranzit- és tárolási szerepet tölt be. A kivitel tavaly elérte az 5,8 milliárd köbmétert, amelynek több mint a fele Ukrajnába, közel 44 százaléka Szlovákiába irányult.
A magyar rendszer így a délről érkező gáz továbbításának egyik közép-európai csomópontjává vált.
A kép ez évtől bonyolódott, mivel január 1-jétől kezdődőden az MVM és az azeri SOCAR két év alatt 800 millió köbméter gáz szállításáról állapodott meg. Az elemzői várakozás szerint ez a mennyiség szintén Szerbia felől, a Török Áramlathoz kapcsolódó regionális rendszeren érkezhet, vagyis ugyanaz a magyar belépési pont így orosz és azeri eredetű gázt egyaránt fogadhat, ami növeli az eredet igazolásának jelentőségét.
Az országos gázmérlegek dönthetik el a tilalom hatását
Az orosz–iráni megállapodásból valószínűleg először egy évi néhány milliárd köbméteres ügylet valósulhat meg, ami elegendő lehet Irán északi ellátásának javításához, emellett teret nyit az azeri csereügyleteknek. Az 55 milliárdos cél egyelőre politikai ambíció, amelyhez sem biztos végpiac, sem kész infrastruktúra nem látható.
Az európai szankciók eredményességéhez ezért a szállítmányok eredetigazolása mellett a partnerországok teljes gázmérlegét is követni kell. Ha ugyanis Azerbajdzsán európai exportja gyorsabban emelkedik a saját termelésénél, akkor az az orosz import növekedésére utalhat. A folyamat formálisan megfelelhet a kitermelési országra épülő uniós szabályoknak, közvetetten mégis piacot biztosíthat Oroszországnak. Ez az értelmezés a rendelkezésre álló útvonalakból és a felvetett swapmodellből következik, bizonyított orosz–azeri szankciókerülő megállapodásról jelenleg nincs nyilvános adat.
Magyar szempontból az útvonal-diverzifikáció azért érdekes, mert több irányból teszi lehetővé az ellátást és növeli a kereskedelmi mozgásteret. A forrásdiverzifikáció lassabban változhat, hiszen az osztrák, a szerb vagy a horvát belépési pont mögött eltérő eredetű és gyakran összekevert portfólió állhat, vagyis az energiapolitikánkban külön kell kezelni a határátlépés helyét, a szerződéses eladót és a kitermelés országát. Az orosz–iráni terv éppen arra világít rá, milyen könnyen szétválhat ez a három a hálózatba rendeződött földgázpiacon.
Kapcsolódó:
