Az ukrán mélységi csapások megmutatták, hogy Oroszország üzemanyag-ellátása néhány nagy finomító kiesésével országos zavart okozhat. Moszkvában ezért egy kisebb finomítókból álló hálózatot mérlegelnek, amely a magasabb költségért cserébe csökkentené a háborús veszteségeket.
Az orosz benzinpiac helyzete jelentősen romlott, a Reuters július eleji számítása szerint a termelés már csak a szezonális kereslet mintegy 65 százalékát fedezte, miután az omszki, a NORSI és a szaratovi finomító működése is leállt vagy jelentősen visszaesett. A napi fogyasztás 115-120 ezer tonna körül alakult, a hiány pedig 40-45 ezer tonnára nőhetett. A Vzgljad ennél alacsonyabb, 10–25 ezer tonnás becslést közölt, ami részben az adatfelvétel eltérő időpontjával és módszertanával magyarázható.
Az omszki létesítmény elleni támadás kiemelt figyelmeztetés volt Moszkvának, hiszen Oroszország legnagyobb finomítója körülbelül 2700 kilométerre fekszik az ukrán ellenőrzés alatt álló területektől, és naponta mintegy 460 ezer hordó kőolajat képes feldolgozni. Az ellene irányuló támadás azt jelezte, hogy a mélyen az ország területén való elhelyezkedésük kevés védelmet biztosít a stratégiai ipari létesítmények számára. Az ukrán haderő ráadásul egy külön parancsnokságot is létrehozott a nagy hatótávolságú csapások összehangolására, amelynek kiemelt céljai között az orosz energetikai és logisztikai infrastruktúra szerepel.
Moszkva rövid távon exporttilalommal és az import ösztönzésével próbálja stabilizálni a piacot, ennek keretében a benzin kivitelét áprilisban, a dízelét július 8-án korlátozta, a működő finomítói terhelését pedig a lehető legmagasabb szintre emelte.
Az állam a külföldről vásárolt üzemanyagra is kiterjesztette az árkülönbséget részben megtérítő támogatási rendszert, hogy az orosz vállalatoknak megérje a drágább indiai vagy belarusz termék behozatala. Ennek a lépésnek világpiaci következménye is van: Oroszország békeidőben a világ második legnagyobb dízelexportőre, a kivitelének a kiesése azonban növeli több importőr beszerzési költségét is.
Sok kisüzemmel szórnák szét a kockázatot
Alekszandr Oszipov, a Bajkálon túli határterület kormányzója ebben a helyzetben vetette fel a kisebb méretű finomítók országos hálózatának ötletét, amely elképzelés a Kínában „teáskanna-finomítóknak” nevezett szintén kisebb, független üzemek modelljét idézi, ezek ugyancsak korlátozottabb kapacitással a regionális piacokra termelnek. Érvelése szerint a nagy üzemek könnyen azonosítható, magas értékű célpontok, míg a szétszórtan elhelyezkedő kisebbek egyidejű kiiktatása jóval több felderítést és támadókapacitást igényelne. Vlagyimir Putyin támogatta a javaslat megvizsgálását, emellett felvetette a kis- és középvállalkozások szélesebb bevonását az olajfeldolgozásba. A kezdeményezés egyelőre mindössze egy politikai irányjelzés, tehát még nem kapcsolódik hozzá részletes állami program.
Az biztos, hogy egy ilyen hálózat felépítése jelentős időt és pénzt igényelne.
A Vzgljad által idézett becslésből az látható, hogy egy évente legfeljebb egymillió tonna kőolajat feldolgozó üzem 3–6 milliárd rubelbe kerülhet, az országos rendszer teljes beruházási igénye pedig elérheti a 150–300 milliárdot (kb. 2-4 milliárd dollár). Egyetlen moduláris egység kedvező esetben fél-egy év alatt elkészülhet, a teljes hálózat kialakítása pedig legalább három–öt évet venne igénybe. A magas orosz kamatszint miatt a beruházás valószínűleg állami finanszírozást vagy külön kötvényprogramot követelne.
Viszont e decentralizáció ára az alacsonyabb gazdasági hatékonyság lenne, az olajfinomítás ugyanis tőkeigényes ágazat, ahol a nagyobb létesítmények fajlagos beruházási és működési költsége rendszerint kedvezőbb. A korszerű benzin és dízel előállításához a nyersolaj szétválasztása mellett átalakító és tisztító technológiákra is szükség van, ezek pedig egy kisebb üzemben aránytalanul drágábbak lehetnek. Ráadásul az egyszerűbb minifinomítók korlátozottabb termékválasztékot kínálnak és nehezebben teljesíthetik a szigorú üzemanyag-minőségi követelményeket.
A háború után is megmaradhat az új ipari logika
Mivel ezek a minifinomítók aligha váltanák fel Oroszország nagy, komplex üzemeit, ezért reálisabb egy olyan vegyes rendszer kialakulása, amelyben a nagy finomítók adják a termelés gerincét, a kisebb regionális egységek pedig tartalékkapacitást és helyi ellátást biztosítanának. Szibériában vagy a Távol-Keleten ez békeidőben is mérsékelheti az üzemanyag hosszú vasúti szállításának a költségét. Háborús helyzetben pedig javulna a rendszer túlélőképessége, bár az olajvezetékek és az elektromos hálózat sebezhető maradna.
A terv jelentősége így túlmutat a mostani benzinhiányon. Mire az országos hálózat elkészülne, az ukrajnai háború véget is érhet, a nagy hatótávolságú drónok általi fenyegetés azonban hosszú távon megmaradhat. Az orosz elképzelés azt jelzi, hogy a kulcsfontosságú infrastruktúra tervezésében a békeidős méretgazdaságosság mellé felzárkózik a szétszórhatóság és a gyors helyreállíthatóság követelménye. Ugyanez az elv az energiatermelésben, a hadiipari kapacitásoknál vagy a stratégiai készletek raktározása terén is megjelenhet.
Kapcsolódó:
