Az európai gazdaság nehéz helyzetben van a Közel-Keletről begyűrűző geopolitikai feszültségek és energiaársokkok, az agresszív amerikai kereskedelempolitika, valamint a hagyományos bankrendszeren kívülre terelt árnyékbankrendszerben rejlő új, rendszerszintű kockázatok miatt.
A piacok és az elemzők korábban még abban reménykedtek, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a júliusi kamatszünetet követően szeptemberben egy végső, negyed százalékpontos emeléssel 2,5 százalékos szintre lövi be a betéti kamatlábat, mielőtt hosszú szünetet tartva jövő ősszel megkezdené a kamatvágási ciklusát. A jegybank kommunikációja arra a hallgatólagos feltételezésre épült, hogy az infláció feletti győzelem karnyújtásnyira van. A közel-keleti újabb háborús eszkaláció azonban lesöpörte az asztalról ezeket a terveket.
Miután az iráni háború nyomán kirobbanó geopolitikai válság újabb olajár-emelkedést és ellátási zavarokat hozott magával, az EKB beismerte a bizonytalanságát, hiszen a júniusi jegybanki előrejelzések legfrissebb felülvizsgálata már egy olyan makrogazdasági környezetet mutatott, amelyben a hagyományos előre jelző modellek nem alkalmazhatók az energiapiaci feszültségek esetén. Bár a júniusi inflációs adatok ideiglenesen mérséklődést jeleztek, néhány döntéshozó – köztük Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke – nyomatékosította, hogy a figyelem középpontjában immár a Hormuzi-szoros lezárása, az ellátási láncok szakadása és az energiaellátás jövője áll.
Amikor a jegybank elveszti az irányítást
A jelenlegi helyzet súlyát jól szemléltetik az EKB által készített makrogazdasági forgatókönyvek grafikonjai.
Az ábra azokat az alternatív modelleket mutatja be, amelyek a közel-keleti konfliktus eszkalációjának az európai reálgazdaságra, az inflációra és a maginflációra gyakorolt hatásait számszerűsítik.
A legszembetűnőbb és legkritikusabb elemzés a felső, a reál-GDP negyedéves változását mutató. A kék görbével jelölt hivatalos, júniusi alapforgatókönyv arra az optimista, ám a valóságtól teljesen elszakadt elképzelésre épült, hogy a háború gyorsan lezárul, így az energiapiacok stabilizálódásával a kontinens idén 0,8 százalékkal növekedhet. Ezzel szemben a piros az idei év második felében 0,4 százalékos zsugorodást jelez egyetlen negyedév alatt. Ez a vonal egy klasszikus, mély ipari és fogyasztási recesszió beálltát modellezi.
Ebben az esetben az EKB modellszámításai szerint a nyersolaj hordónkénti ára 62 százalékkal, 166 dollárra ugorhat, míg a földgázé megduplázódhat, elérve a 98 euró/MWh szintet. Ennek az ársokknak az átgyűrűző hatását láthatjuk az alsó két ábrán. A teljes infláció (HICP) grafikonján a piros vonal kilő, majd a jövő év folyamán a 6 százalékos csúcsértéket is átlépi, 5,3 százalékos éves átlagot produkálva.
A legfájóbb gazdasági jelenség azonban a harmadik, maginflációs ábrán (HICPX) látható,
ez a mutató ugyanis kiszűri a változékony energia- és élelmiszerárakat az inflációból. Itt a piros görbe megközelíti a 4 százalékot, vagyis az energiaköltségek emelkedése a másodlagos hatásokon keresztül mélyen beépül a szolgáltatások és az ipari termékek árába. Ez a hármas szorítás (zuhanó GDP, elszabaduló teljes infláció és fennmaradó maginfláció) a stagfláció jele, ami miatt a jegybanki gazdaságélénkítés (kamatvágás) azonnal rontaná az inflációt, míg az infláció letörése (további kamatemelés) elmélyítené a recessziót.
Kereskedelmi háborúk és a versenyképesség hanyatlása
Az euróövezet gazdaságát kereskedelempolitikai sokkok nehezítik, ezek közül is kiemelkedik az amerikai protekcionizmus felerősödése. Az Egyesült Államok által bevezetett importvámok, különösen a szabadalmaztatott gyógyszeripari termékeket érintő terhek, miatt az európai árukra kivetett amerikai tarifa 12 százalékra ugrott, ami nagyon közel van a 13 százalékos globális amerikai átlaghoz.
Ez komoly versenyképességi hátrányt jelent a nyugat-európai exportőröknek a legfontosabb felvevőpiacon.
A vállalatok erre a versenyképességi sokkra egy extrém védekező stratégiával, a munkaerő mesterséges megtartásával reagáltak. Vagyis a cégek a termelési volumenek visszaesése ellenére állományban tartják a munkavállalóikat, pusztán azért, mert tartanak egy későbbi, a fellendülés esetén jelentkező munkaerőhiánytól. Bár ennek köszönhetően az euróövezet munkanélküliségi rátája látszólag stabil marad, mindez a termelékenység növekedésének jelentős, 0,1 százalékpontos visszavágását eredményezte. Az ipar recessziója ma már a vállalatok árazási és szabályozói alkalmazkodásának az eredménye, és a cégek feladva a volumenbővítést kizárólag a profit védelmére fókuszálnak.
Átfedések a magánhitelpiacon
Bár a fókusz a háborún és az infláción van, a hagyományos bankrendszeren kívülre terelt magánhitelpiac, az elmúlt két évtizedben elképesztő, 1800 milliárd dolláros méretűre duzzadt. Csakhogy a szektor sebezhetősége már akkora, hogy a megcsappanó likviditás miatt az elmúlt hónapokban több nagy befektetési alap is korlátozta a tőkekivonásokat és az EKB is lépéskényszerbe került, így a korábbi 12-ről több mint 20 bankra terjesztette ki a magánhitelpiaci kitettségeket vizsgáló felügyeleti eljárását.
E probléma gyökere az átláthatatlanság, a kockázatértékelési hiányosságok és a szélsőséges piaci koncentráció.
Bár az európai hitelintézetek ismert közvetlen kitettsége a bankrendszer teljes hitelállományának csupán a 2,3 százaléka, a szektor európai volumenének közel 66 százalékát mindössze négy óriásbank – a Deutsche Bank, a Barclays, a BNP Paribas és a HSBC – biztosítja. Ezek az intézmények gyakran jelentős tőkeáttételt nyújtanak a magánhitelalapoknak, ugyanakkor hagyományos vállalati hitelt is adnak ugyanazoknak a cégeknek, amelyeket ezek az alapok felvásároltak vagy finanszíroznak. Csakhogy egy likviditási válság a hitelezési feltételek szigorítását váltaná ki ezeknél a szereplőknél, ami megbénítaná az európai ipar forrásbevonását.
Fotó: Wikimedia Commons
