Erősödőben van egy százmilliárdokba kerülő nézeteltérés Moszkva és Peking között, a Szibéria Ereje 2 gázvezeték építése ugyanis pénzügyi okokból akadt el. Kína 50 dollárt fizetne ezer köbméterenként, Oroszország viszont 250-et kér. Barátság az üzletben nincs, dübörög a geopolitikai beárazás.
A Szibéria Ereje 2 gázvezeték körüli orosz–kínai vita a két ország közötti erőviszonycsata állatorvosi lova. A projekt elvileg tavaly szeptemberben zöld lámpát kapott: a Gazprom szerint a Mongólián keresztül vezető, évi 50 milliárd köbméteres kapacitású vezeték megépítéséről jogilag kötelező érvényű megállapodás született. A kivitelezés azonban továbbra sem indult el, a két félnek ugyanis igen komoly nézeteltérése van a gáz árában.
Kína ugyanis 50 dollárt fizetne ezer köbméterenként, míg Oroszország 250-et kér érte. A különbség olyan jelentős, hogy az erről való egyeztetést már nem is nagyon lehet vitának nevezni: Peking ultimátumszerűen közölte, mennyit hajlandó fizetni, figyelmeztetve Putyin májusi pekingi látogatása előtt az orosz delegációt, hogy szóba se hozzák Hszi Csin-ping előtt a kérdést, ha nem a Kína által bemondott árral kalkulálnak.
Moszkva hivatalosan igyekszik bagatellizálni a problémát, orosz tisztviselők szerint még mindig a logisztikával és a pontos útvonallal akadnak gondok, ám ez csupán függönyt ránt a projekt gazdasági életképességét meghatározó gázár és az infrastruktúra finanszírozása körüli erős véleménykülönbségek elé. A Kreml számára a legzavaróbb az, hogy Kína (jószomszédi viszony ide vagy oda) jelenleg sokkal kedvezőbb alkupozícióban van, olyannyira, hogy kereskedelmi téren ultimátumokat is adhat. Moszkva ugyanis az ukrajnai háború kitörése óta elveszítette az európai gázpiacának legnagyobb részét, az Európai Unió pedig már jogilag is rögzítette az orosz gáz fokozatos kivezetését. (Az LNG-import teljes tilalma jövő év elején, a vezetékes gázé pedig ősszel lép életbe.) Oroszország így folyamatosan az idővel versenyez a diverzifikációs ralin. A Szibéria Ereje 2 az európai piac pótlásának az egyik legfontosabb orosz terve, legalábbis eddig az volt, a megvalósulása azonban viták nélkül is rendkívül lassan menne, mivel a megépítése, a kapcsolódó infrastruktúra és a hosszú távú finanszírozás jelentős beruházási tervezést igényel. Ám míg Putyin számára a megállapodás stratégiai jelentőségű, addig Kínának csupán egy lehetőség a sok közül.
Van másik
Peking alkupozícióját leginkább a saját energiapiaca erősíti. Tavaly 262 milliárd köbméter földgázt termelt, 6,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. (A növekedés immár kilencedik egymást követő évben haladta meg a 10 milliárd köbmétert.) A kínai gázkereslet közben messze nem olyan gyors, ami sürgetné a Szibéria Ereje 2 projektjének haladéktalan elkezdését. A Nemzetközi Energiaügynökség gázpiaci jelentése szerint Kína gázkereslete március és június között éves összevetésben mintegy 4 százalékkal csökkent, részben azért, mert a hazai termelés erősödött, ennek következtében a kínai LNG-import ugyanebben az időszakban 12 százalékkal esett. Peking természetesen számtalan forrásból biztosítja az energiaellátását: közép-ázsiai vezetékes szállításokra, hazai termelésre és a globális LNG-piacra egyaránt támaszkodik. Olyannyira, hogy tavaly január óta először amerikai LNG-szállítmány is kikötött kínai terminálon.
Ez a helyzet szokatlan és új Oroszország számára, hiszen Moszkva évtizedeken keresztül olyan pozícióban volt, amelyben (figyelembe véve a világpiaci árakat) ő diktált a vevőknek. Kína azonban már nem függ egyetlen nagy beszállítótól, Moszkva így épp egy olyan országra próbálja rátukmálni a Szibéria Ereje 2 vezetéket, amelynek pont nincs égető szüksége rá. A vita egyik lezárása, a projekt útvonalának a megváltoztatása ezért önmagában aligha oldaná meg a problémát. Putyin májusi pekingi látogatása után Moszkva Kazahsztán felé is vizsgálta az orosz gáz Kínába juttatásának lehetőségét, de az útvonal nem változtat azon, hogy a kínai fél milyen árat hajlandó fizetni érte.
Az ügy a Kína által szó szerint értett „üzletben nincs barátság” elve alapján az orosz–kínai kapcsolat átalakulását is mintaszerűen tükrözi. A „határok nélküli partnerség” politikai értelemben továbbra is létezik, de a gazdasági együttműködés már jóval eltérőbb, mivel Oroszországnak égető szüksége van a kínai piacra, Peking viszont nem szorul ugyanilyen mértékben az orosz gázra. Mindössze ez magyarázza Kína kemény kereskedelmi pozícióját, azaz a feltétel nélküli barátság ezúttal sem ült le a tárgyalóasztal mellé.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Kreml
