Az ukrajnai háború lezárása négy, egymásra épülő megállapodást igényelne – állítja Ian Proud volt brit diplomata, aki szerint külön rendezés szükséges Moszkva és Kijev, az EU és Ukrajna, Európa és Oroszország, valamint a NATO érintett tagjai között egy új helsinki folyamat keretében.
Ian Proud 24 éven keresztül szolgált a brit diplomáciai testületben, pályafutása utolsó évtizedében főként az orosz–ukrán kapcsolatokkal foglalkozott. 2014 és 2019 között a moszkvai brit nagykövetségen dolgozott, egyebek mellett gazdasági tanácsosként, később pedig részt vett az Oroszországgal szembeni brit szankciók engedélyezésében. Jelenleg a Quincy Institute külső munkatársa, elemzéseit realista és az orosz biztonsági érdekekre érzékeny megközelítés jellemzi.
Proud úgy látja, hogy az ukrajnai háború rendezéséről folyó nyugati vita egyetlen békeszerződés aláírására egyszerűsítené a problémát. Szerinte ehelyett a területi vitákról, Ukrajna európai integrációjáról, a szankciók jövőjéről és az ország katonai státuszáról eltérő szereplők dönthetnek, ezért a rendezés négy különálló, mégis egymástól függő megállapodást igényelne, ahol bármelyik elem kudarca a teljes békefolyamatot megingathatná.
A területi vitához orosz–ukrán megállapodás szükséges
Az első egyezséget Oroszországnak és Ukrajnának kellene megkötnie amerikai és más nemzetközi közvetítők részvételével, ami rendezhetné az elfoglalt területek státuszát, elsősorban a még ukrán ellenőrzés alatt álló donyecki térségek jövőjét, valamint az ukrán hadsereg háború utáni méretét. A tárgyalások napirendjére kerülnének az Oroszországba vitt ukrán gyermekek és az ukrajnai kisebbségi nyelvek helyzete is.
A volt diplomata arra figyelmeztet, hogy a tűzszünet és a politikai rendezés két eltérő feladat, vagyis a harcok leállíthatók anélkül, hogy a felek elfogadnák a területi változások végleges jogi státuszát, csakhogy egy ilyen fegyvernyugvás vitatott határokat hagyna maga után. E gondolatmenetből az következik, hogy a békefolyamatnak olyan megoldást kellene találnia, amely mellett egyik fél sem érzi szükségesnek a háború folytatását.
Az uniós csatlakozás csak külön menetrenddel lehetséges
A második megállapodást Proud szerint az Európai Uniónak és Ukrajnának kellene kidolgoznia amerikai vagy brit részvétel nélkül, amiben világos menetrend rögzítendő a csatlakozási feltételekről, az átmeneti időszakról és az Ukrajnának biztosított pénzügyi támogatásról.
Az európai integráció perspektívája sok ukrán számára a háború lezárásának egyik alapvető politikai feltétele lehet.
Ugyanakkor irreálisnak tartja a gyors uniós tagságról szóló ígéreteket, hiszen Ukrajnának hosszú intézményi és gazdasági felkészülésre lenne szüksége, a csatlakozás pedig az EU-s költségvetést és a jelenlegi támogatási rendszereket is jelentősen átalakítaná. Egy társult vagy több lépcsőből álló tagsági konstrukció politikailag könnyebben végrehajtható átmenetet jelenthetne, bár Kijev számára kevesebb beleszólást és támogatást biztosítana.
Európának Oroszországgal is rendeznie kellene a kapcsolatát
A harmadik az európai államok, köztük az Egyesült Királyság, valamint Oroszország háború utáni viszonyát szabályozná, ebben lehetne rendezni a szankciók enyhítésének feltételeit, a befagyasztott orosz vagyon kérdését, továbbá a gazdasági és diplomáciai kapcsolatok részleges helyreállítását.
Egy katonai fegyverszünet önmagában vélhetően kevés lenne, ha Európa és Oroszország között tartósan fennmaradna a politikai és gazdasági szembenállás.
Európának természetesen hosszabb távon szüksége lehet olcsóbb energiára, Oroszország pedig ismét igényt tarthatna európai beruházásokra és technológiára. Ez Proud egyik legvitatottabb tétele, mivel az európai kormányok egy része épp az orosz energiafüggés megszüntetését tekinti hosszú távú biztonsági célnak. A szakértő azonban arra figyelmeztet, hogy a kapcsolatok rendezésének elmaradása befagyaszthatja a konfliktust, ennek következtében az európai fegyverkezés és az orosz fenyegetésérzet kölcsönösen erősíti egymást.
Ukrajna katonai státusza a legnehezebb kérdés
A negyedik megállapodást NATO-szinten kellene kialakítani Ukrajna katonai státuszáról és biztonsági garanciáiról. Ezt illetően Oroszország csak akkor fogadna el egy tartós rendezést, ha Ukrajna NATO-tagsága lekerülne a napirendről, hiszen ez Moszkva egyik legfontosabb biztonsági követelése, amelyből az orosz vezetés a háborús veszteségei ellenére sem valószínű, hogy engedne.
Ukrajnának ugyanakkor olyan garanciákra lenne szüksége, amelyek egy későbbi orosz támadás esetén tényleges katonai segítséget biztosítanak számára, amihez akár nyugati katonák bevetésére vonatkozó előzetes kötelezettségvállalás is szükséges lehet.
A fő ellentmondás az, hogy Kijev egyértelmű nyugati védelmet akar, Moszkva pedig a NATO katonai jelenlétének korlátozását követeli – a két igény között jelenleg alig látszik elfogadható kompromisszum.
Egy új helsinki folyamat foghatná össze az alkukat
A négy megállapodást egy az 1975-ös helsinki konferenciához hasonló nemzetközi folyamatban kellene összehangolni, amelyen Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Államok és az európai államok egyaránt részt vesz. Az eredeti helsinki záróokmányt 35 állam írta alá, amely dokumentum a katonai biztonság mellett gazdasági együttműködési, területi és emberi jogi kérdéseket is tartalmazott.
A volt brit diplomata végső következtetése szerint jelenleg hiányzik az az intézményi mechanizmus és politikai akarat, amely képes lenne az említett négy alkut egyszerre előkészíteni.
Az európai vezetőknek súlyos belpolitikai veszteséget jelentene a korábbi katonai és szankciós stratégiájuk részleges feladása, ráadásul Moszkva sem mutat készséget az alapvető követeléseinek mérséklésére.
Proud elemzésének gyenge pontja, hogy részletesebben foglalkozik az orosz biztonsági igényekkel, mint azzal, hogy milyen ellenőrizhető garanciák akadályozhatnák meg Ukrajna későbbi megtámadását, a legerősebb felismerése pedig az, hogy a katonai patthelyzet önmagában nem hozza létre a békéhez szükséges politikai rendszert.
Kapcsolódó:
